ZsugorÃtott Audi készül majd GyÅ‘rben
Audi A3 Concept
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Az Audi átvette a Volvo korábbi módszerét, miszerint az autói között csak mérÅ‘szalaggal lehet különbséget tenni, látványra nem. Az A3 Concept is zsugorÃtott A4-nek vagy A6-nak tűnik.
Lassan ideje leváltani az Audi A3-ast, ezért a négykarikás márka nem is tétlenkedik: Genfben bemutatkozik az A3 Concept, amely kijelöli az utód formai irányát. Nincs bennünk semmi rossz szándék, de az utóbbi években semmi izgalmat nem jelent egy-egy Audi megjelenésére várni, mert az eredmény elÅ‘re borÃtékolható: valamelyik nagyobb tÃpus zsugorÃtásával születik meg az újdonság. Korábban a Volvo alkalmazta ezt a taktikát, hogy messzirÅ‘l nézve nem lehetett megállapÃtani, vajon S40-est vagy S80-ast lát-e az ember, aztán az autóhoz közel érve tűnt csak fel, hogy négy, vagy öt méterhez közelÃt-e inkább a karosszéria hosszúsága. Az A3 Concept is egyértelműen kicsinyÃtett A4 vagy A6 limuzin, megtalálhatók rajta a legújabb márkajegyek, mint a LED fényszóró, valamint a laposan ÃvelÅ‘, kupévonalas tetÅ‘, az utastérben viszont csak négy utasnak jut hely. Mivel a puskaport a 81. Genfi Autószalonra tartogatja a gyár, a műszaki részletekrÅ‘l keveset tudni. Az autó teljes hosszúsága 4,4, szélessége 1,84, magassága 1,39 méter, az orrában pedig a TT-RS GyÅ‘rben készülÅ‘, 2,5 literes, soros öthengeres benzinmotorja dolgozik, de 340 helyett 408 lóerÅ‘s teljesÃtménnyel. A quattro összkerékhajtás szinte már magától értetÅ‘dik, mÃg a sebességváltó hétfokozatú, dupla kuplungos S-tronic szerkezet.



Szép,szép,de túl nagy fantázia nem kellett hozzá.Egyébként nem tudom,miért szakÃtanak a hagyományos ferdehátú formával.