Meglestük a világ legnagyobb Golf gyűjteményét

116 Golf egyetlen helyen? Létezik, ráadásul a szomszédban!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A lehető legjobb dolog, ha valaki azt érzi, hogy egy autót gyakorlatilag neki terveztek és gyártottak. Így volt ezzel Josef Juza is, aki 35 éve vette első Golfját. Ma 116-tal rendelkezik.


Egy Golf sokszor egy kissé unalmas. De sosem csupán az alapváltozatra érdemes gondolni, hiszen már az elsőből is volt GTI, az osztrák Josef Juza pedig épp ilyet vásárolt 35 évvel ezelőtt. Úgy érezte, az autót rá öltötték. Olyannyira beleszeretett a Golfba, hogy elhatározta, minden élethelyzetre vásárol egyet: a GTI remek, ha gyorsan akar autózni, de telekjáráshoz jól jött egy Country kivitel, nyárra egy kabrió, vett egy kombit a családi utazásokhoz is, munkájához pedig Caddy-t használt, hiszen egy kéményseprőről van szó, s a céges, természetesen csakis Volkswageneket tartalmazó flottában ma is van Golf kombi és Caddy is. Arra, hogy ő valójában gyűjtő, hetedik Golfjának megvásárlásakor jött rá: a zöld színű, hátul műanyag sötétítőrácsos I-es Golfra ugyanis már magának sem tudott semmilyen épeszű magyarázatot adni.
Hirdetés

Sebaj, hát akkor Josef Juza már nemcsak kéményseprő, hanem Golf-gyűjtő is - gondolta magában, s gyakorlatilag otthonában, illetve cége telephelyén, a Bécstől mintegy 30 kilométernyire Észak- Nyugatra fekvő Stockerauban elkezdte építeni gyűjteményét. Ahogyan nőtt a Golf-állomány, úgy bővítette a nekik épített csarnokot is. Ma 116 tagú a flotta, igaz, az autók inkább zsúfolva, mint szépen elrendezve sorakoznak. Az is igaz persze, hogy még nem egy hivatalosan látogatható múzeumról van szó, a gyűjteményt nagyobb körben elsőként számunkra mutatta meg, de jövőre állítólag már a nagyközönség számára is meg kívánja nyitni a látogatást.
A zsúfoltság oka érthető: bár a Golfok egy része jelképes áron került hozzá, tárulásukhoz az ingatlan nem olcsó. Josef viccesen megjegyzi, hogy néhány autó esetén drágább volt a szállítási költség, mint maga a vételár, de persze van olyan autója, amit több mint tízezer euróért vásárolt, ilyen például az 1973-as gyártású, előszériás példány. A Golf gyártása ugyanis 1974-ben indult csak. Minden kétséget kizáróan utóbbi a gyűjtemény legdrágább példánya a korai darab, de különlegesség azért még bőséggel akad: például az 1982-ben, mindössze 25 példányban megépített, kétüléses Golf I alapú elektromos változatból is van egy példány. Utóbbit még az RWE energetikai vállalat építette át, teljesítménye csupán 31 lóerő; a mellette álló kettes elektromos Golfot már a gyár készítette, abban nem is utal túl sok részlet az elektromos üzemre. Van stop-startos I-es és II-es stop-startos Golf (Öko-Golf és Golf Ecomatic) vagy például dél-afrikai, jobbkormányos Citigolf kivitel is – utóbbi alapvetően a Golf I, 1984-2009 között, helyben gyártott kivitele.

Természetesen minden egyes Golfnak külön története van, 116 autót végigvenni örökkévalóság lenne. Így csak egy-egy példát ragadok ki a gyűjteményből, ami Golf-gyűjteményként a világ legnagyobbja. Kis csalással persze, hiszen a Golf alapú Caddy Hála Istennek befért. Így láthatók Caddy lakóautók, az egyik ráadásul olyan, hogy a felépítményt "talpalva" a platós Caddy kihúzható, s míg a "ház" a kempingben marad, túrázni könnyebben lehet az autóval. Akad reptéri, lépcsős Caddy, igaz, utóbbi az udvaron, hiszen nem férne az épületbe. Van egymillió kilométert futott Golf I Németországból, meg bőrbelsős, klímás, faberakásos műszerfalas, mobiltelefonnal is felszerelt példány is, ami egy arab sejknek készült a Sbarro által. Találkozhatunk gyári Harlequin kivitellel, amiből mindössze 270 példány készült. Utóbbi ugyanúgy az Egyesült Államokból került vissza Európába, ahogyan több szögletes lámpás Golf I is. Akad több generációnyi tűzoltóautó Golf, rendőr Golf, taxi Golf és persze temérdek korabeli tábla, embléma, minden, ami a Golfokhoz kötődik.

Talán az egyik legviccesebb autó, a Homasita-reklámnak is beillő "telepi" Golf, ajtónként négy különböző hangszóróval, az elmaradhatatlan hátsó légterelőkkel, lámpák közötti műanyagpanellel, egyedi lámpákkal, sárvédőszélesítésekkel, CB-rádióval, valamint persze sportkormánnyal. A gyűjteményben igazából ez a szenzációs, hogy nem csak a Golfok világába kalauzol, hanem a hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes évekbe is. Például kinek van meg, hogy Németországban a mobiltelefon-korszak előtt létezett "Bitte Benzin" és "Bitte Polizei" segélytábla, amit a hátsó ablakba kihelyezve a segíteni szándékozó rögtön tudta, hogy mit kell tennie. Az is furcsaság lehet, hogy az Auto Motor und Sport 50 éves fennállásakor 50 példányos Golf Cabriolet speciális széria készült logózott piros bőrülésekkel és tegyük hozzá, az újság függetlenségének erős kérdőjelezésével. De térjünk inkább vissza a Golfokhoz: 210 lóerős G60 a Golf II-ből, ami mindössze 70 példányban készült.
A 116 valódi Golf mellett van még temérdek makett is, például a Golf formáját megálmodó Giorgetto Giugiaro aláírását tartalmazó Golf I GTI, de akad kikötőnyi kisautó még, városka, teljes GTI-sor, hogy csak néhány példát említsek. A gyűjtemény legjobb esetben is csak jövő évtől lesz publikus, viszont jó hír, hogy egy-egy példányát már az idei, szeptember 22-én tartott Volkswagen Találkozóra is elhozzák, így azok a Hungaroringen is megtekinthetők lesznek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?