Az ikonikus frontrész miatt is nevezik az egyik legszebb Mercedesnek a CL-t
Habár a szóban forgó CL kupé debütálására 1999-ben került sor a Genfi Autószalonon, mégsem ez volt az elsÅ‘ Mercedes-Benz modell, ami a nevet viselte. Ugyanis 1996-tól már ezen a néven futott az akkori aktuális S-osztály kupéja (tehát a W 140-esnek a C 140-ese). A C 215 kódnéven érkezÅ‘ új CL pedig a W 220-as S-osztályon alapult, és az utolsó autók között volt, amelyet a legendás formatervezÅ‘, Bruno Sacco rajzolt a Mercedes számára, és Å‘ maga is úgy nyilatkozott, hogy az egyik legjobban sikerült modellje. Az elÅ‘dhöz képest jóval kerekdedebb formatervet alkotott. Az új generáció 7,2 centivel rövidebb, 5,5 centivel keskenyebb, és 5,4 centiméterrel alacsonyabb lett elÅ‘djénél, ennek ellenére még mindig méretes jármű maradt, hiszen a hossza 7 milliméter hÃján 5 méter volt, a tengelytávja pedig 2,89 méter. Szóval a belsÅ‘ térkÃnálata az S-osztály limuzin utasterének méreteivel vetekedett.
A nagy szilárdságú acél, az alumÃnium, és magnézium felhasználásával az elÅ‘dhöz képest 340 kilogrammal könnyebb lett a CL kupé
Luxusautóról lévén szó, 25 éve az alapfelszereltség részeként szinte mindenhová bÅ‘rburkolat került, a Mercedes állÃtása szerint csak az ajtókon található kartámaszba rengeteg munkaórát öltek bele, hogy azok kialakÃtása tökéletes legyen. A műszerfalon elképesztÅ‘ mennyiségű fa dÃszÃtÅ‘elemet alkalmaztak, de nagy újdonságnak számÃtott a leheletvékony, gránitból kialakÃtott dÃszburkolatok használata is, amennyiben a vásárló tetszését nem nyerte el a fa. Emellett már 25 éve olyan rendszerek segÃtették a sofÅ‘rt, mint az abroncsnyomás-ellenÅ‘rzÅ‘ rendszer, az adaptÃv sebességtartó, vagy éppen a kulcsnélküli indÃtás.
Az utastér még mai szemmel nézve is impozáns
A legnagyobb újdonságnak azonban az ABC rendszer (Active Body Control) számÃtott, amely elképesztÅ‘ stabilitást adott az autónak. Lényegében a karosszéria mozgásait, fÅ‘leg dÅ‘lését megakadályozó rendszerrÅ‘l van szó, amelyet 200 bar nyomással működÅ‘ hidraulika, illetve nagy teljesÃtményű (értsd: gyors) szenzorok alkotnak. Alkalmazásával jóval kellemesebb érzés "bedobni" a gépet nagy tempóval a kanyarokba, szóval a CL sportautós karakterét is elmélyÃtették. Persze akadt még klasszikus menetstabilizáló, kipörgésgátló, blokkolásgátló és fékrásegÃtÅ‘ is, lévén a korszak egyik legbiztonságosabb autójának is szánták.
Szemléletes fotón az ABC működése: a bal oldalon a C 215-ös, mÃg tÅ‘le jobbra az elÅ‘d C 140, amely még nem kapta meg ezt a rendszert
Motorfronton sem szerénykedtek, hiszen kiviteltÅ‘l függÅ‘en V8-as vagy V12-es erÅ‘forrás került a motortérbe. ElÅ‘bbinél a belépÅ‘ szintet egy 306, mÃg utóbbinál egy 367 lovas jelentette, az AMG modellek viszont ennél jóval erÅ‘sebbek voltak. A CL 55 AMG már 360 pacival gördült le a gyártósorról, mÃg a CL 63 a tizenkét hengeres motorral 444 lóerÅ‘t adott. Az abszolút csúcsot a CL 65 jelentette ugyancsak V12-es motorral: ez 612 lóerÅ‘vel és 1000 newtonméteres forgatónyomatékkal bÃrt, ezzel akkoriban a legerÅ‘sebb AMG kupénak számÃtott.
Akkoriban a V12-es csúcsváltozat a legerősebb kupé volt a Mercedes háza táján
Igazi sikersztoriként vonult be a Mercedes történelemkönyveibe a C 215-ös CL, hiszen 2006-ig közel 48 ezret értékesÃtettek belÅ‘le, ennek több mint a kétharmadát, 32 ezret a CL 500-ból adtak el. SÅ‘t, nem csak a közúton, hanem a versenypályákon is tiszteletét tette a modell, hiszen a 2000-es idényben Formula-1 hivatalos biztonsági autójaként futott a mezÅ‘ny elÅ‘tt egy átalakÃtott CL 55 AMG, amelybÅ‘l késÅ‘bb különleges, limitált széria is készült mindössze 55 darabos példányszámban: stÃlszerűen az F1 Limited Edition nevet kapta. Ráadásul ez volt az elsÅ‘ utcai autó, ami szériában belsÅ‘ hűtésű kerámia féktárcsákat kapott.
Egy CL 55 AMG még néhány Formula-1-es versenyen is felvezette a mezőnyt, mint biztonsági autó
Aki esetleg rákÃvánt a modellre a kis jubileumi megemlékezés után, találhat is egy tucatnyit a Használtautó.hu felületén. Körülbelül kétmillió forintról indulnak az árak, de egy igazán jó állapotú példányért legalább a dupláját ki kell csengetni.