Párját ritkítja az új Fiesta ST
Néha ábrándozni kezdek és azon gondolkodok, hogy milyen autókat őriznék meg az utókornak. Annak az utánunk jövő generációnak, amely már csak a törikönyvekben lát majd belsőégésű motoros autót. A lista nagyon hosszú, de az új Fiesta ST most feliratkozott rá. Szinte látom a lelki szemeim előtt, ahogy az unokáknak mesélek arról a korszakról, amikor még megismertük az autók hangját messziről. A mély „bugyborékolásról” tudtuk, hogy V8-as motorral felszerelt masina érkezik vagy épp a turbó fütyülését is felismertük más modellek esetében. És könnybe lábadó szemekkel emlegetem majd, hogy némelyiknek még a kipufogója is durrogott.
[BANNER type="1"]
Visszaváltásnál durrog a Fiesta ST kipufogója
A Fiesta ST az utóbbi csoport képviselője. A dizájnja a nem elég erősnek lenni, annak is kell látszani ősi bölcsesség szerint készült, tehát a Ford szakemberei kicsit átszabták a fizimiskáját. Nem kell persze nagy dolgokra gondolni, az autó sziluettje ugyanolyan maradt. A tesztautó háromajtós kivitele mellett ötajtósként is megjelenik a piacon, de egy igazi hot hatch három ajtóval az igazi, nem?
Az ST modell egyébként nagyon hasonlít az ST-Line változathoz, ám csak az ST-hez (és az Active modellhez) választható a teljesen LED-fényszórók párosa, amelyeknek a burája alatt apró négyszögek hívják fel magukra a figyelmet, illetve a futófényes irányjelzők is gondoskodnak még az egyediségről.
A LED-fényszórókról már messziről felismerni az ST modellt
Méhsejt mintázatú hűtőrács és diffúzor imitáció emeli a sportos hangulatot
Az utastérben a Recaro kagylósított ülései szúrnak szemet egyből már a beszállás előtt. A sportos ülések rendkívül jól tartanak, szinte körülölelnek, ezért a szélesebb testalkatú sofőröknek talán még kényelmetlen is lehet, viszont a komfort mellett funkciójukban is hasznosak. Nem mindegy ugyanis, hogy egy tempósabb kanyarban a kormányba kapaszkodik a sofőr vagy valóban az ülés tartja meg őt, így sokkal pontosabban és biztonságosabban tudja kezelni a kormánykereket, valamint a pedálokat. A műszerfal és a kezelőszervek egyébként megegyeznek a többi Fiesta modellével, az alul lapított kormánykerék az ST felirattal viszont szintén a sportos modell kiváltsága. A 8 colos érintőképernyő is ismerős már a Vignale modellből, ahogy a 10 hangszórós 675 wattos B&O Play audiorendszer is, amelynek a mélynyomója a pótkerék helyét veszi el. A hátsó lábtér nem lett kisebb, kényelmesen elférnek még a magasabb felnőttek is, egyedül a be-, és kiszállás macerásabb a háromajtós kialakítás miatt. A csomagtér is használható méretű, a hátsó üléseket ledöntve pedig még nagyobb tér áll rendelkezésre, szóval az ST is egy jól használható kisautó.
Maga a műszerfal nem kimondottan sportos
De elöl a sportülések mégis gondoskodnak a megfelelő hangulatról
Ugyanakkor, ha valaki családi autónak szeretné befogni, nem árt, ha a família többi tagja is rajong a dinamikus vezetési stílusért, mert a Fiesta ST könyörög, hogy minden egyes kanyart az ideális íven vegyenek be vele. És akkor a rajtautomatikát még nem is említettem. De kezdjük az elején. Három üzemmódot kínál az autó. A Normal az alaphelyzet. A Fiesta így is rendkívül feszes, a legapróbb úthibákról is azonnal kemény visszajelzést ad, és ez így van rendjén. Bár az utasaim többsége meglepetten állította, hogy sokkal keményebb futóműre számított, szóval a Ford mérnökeinek ismét sikerült megtalálni egy arany középutat, hogy a kényelmet ne áldozzák fel teljesen a sportosság oltárán.
A Sport mód kiválasztásával már elkezdődik a „színház”. Ekkor már durrog a kipufogó, illetve megváltozik a hangja is. Egy sokkal vészjóslóbb tónust üt meg, olyan, mint amikor felébred a ragadozó és máris vadat szimatolva morogni kezd.
Ebben az üzemmódban már kiválasztható a kormányról vezérelve is a „Launch Control”, amely az első próbálkozás után rabul ejtett és onnantól kezdve majdnem minden lámpás kereszteződésből a használatával indultam el. Bár lehet, hogy a többi közlekedő epésen megjegyezte rólam magában morfondírozva vagy akár hangosan is, hogy biztosan feltűnési viszketegségben szenvedek. De kit érdekel? Biztos vagyok benne, hogy senki nem tud ellenállni annak a mély öblögetésnek, amellyel a motor készül kilőni az autót, majd az ülésbe passzírozó erőnek. Egyszerűen megunhatatlan, szinte minden alkalommal hangos vihogásban törtem ki az élmény hatására.A hátsó szárny, a légbeömlőnek tűnő rés a ködfényszóró mellett és a vörös féknyergek mind a sportosságot hivatottak hangsúlyozni
Mielőtt a verseny üzemmódra rátérek, gyorsan néhány szót ejtek az erőforrásról. A háromhengeres turbómotor az ST-ben már 1,5 literes és 200 lóerőt termelő. A takarékosságot is szem előtt tartva hengerlekapcsolásos. Bár szeret pörögni, már alulról is veszettül jól húz. A hatgangos manuális sebességváltóval nagyszerű páros. Minden egyes váltás élvezet a rövid úton járó karral, ráadásul még a legmagasabb fokozatban is vehemensen megindul, ha a közlekedési szituáció úgy kívánja. Persze ebben az is szerepet játszik, hogy a 290 Nm nyomaték folyamatosan rendelkezésre áll 1600 és 4000-es percenkénti fordulat között.
Mielőtt azonban nagyon elkalandozok, térjünk vissza a harmadik üzemmódhoz. A Race kiválasztásakor figyelmeztetés jelenik meg a mérőműszerek közötti kijelzőn, hogy ezt csak zárt pályán érdemes használni. Ennek oka igencsak egyszerű, ugyanis ez az üzemmód egyedül a menetstabilizálót kapcsolja ki a Sport módhoz képest, ám ez valóban elég ahhoz, hogy könnyebben eldobjuk a vasat.
Eddig vörösben és fehérben láttam a kék mellett a Fiestát, mindegyik szín nagyon jól áll neki
A menetstabilizáló manuálisan is kikapcsolható, de a kormányról vezérelve a különböző üzemmódokat, a Race kiválasztásával is eltűnik a színről
Pedig az elöl MacPherson, hátul csatolt hosszlengőkaros futómű is kiváló. A hátsó rugók egyébként nem egyformák a két oldalon, így képesek jelentős oldalerők felvételére, stabilizálva az autót a kanyarban. A Sport mód is enged ugyan némi „táncot”, de magabiztosan uralható vele az autó akkor is, ha esetleg megindul a fara. Nem bírom hangsúlyozni, hogy óriási élmény a Fiesta ST vezetése. Hab a tortán, hogy eközben a fogyasztása sem ugrik az egekbe. Amikor városi vagányt játszva a rajtokat próbálgattam, persze belenyalt a tíz literbe, de a hosszabb vidéki kirándulás során országúton és autópályán is haladva kerek hét literre jött ki vegyes üzemben a fogyasztás.
1263 kilogrammot nyom a mérlegen a Fiesta ST
A Fiesta ST 7,2 millió forintos alapára nem kevés, ám ennyi pénzért nem csupán egy játékszert kapunk, hanem egy mindennapokban is használható autót. A játékhoz viszont elengedhetetlen az önzáró differenciálmű, amelyért 250 ezer forintot kérnek el, illetve a Performance csomagot is hiányolnám, amelyhez többek között a 18 colos keréktárcsák járnak. Ugyanakkor biztonság terén sem szerénykedtek a Fordnál. Többek között gyalogosfelismerő, automatikus vészfékező rendszer és táblafelismerés is jár, de nagyon jól jön a tolatókamera is.
A 18 colos könnyűfém keréktárcsák látványosak, ám sérülékenyek a peres gumiabroncsokkal
Jól belegondolva nem nagyon van ellenfele jelenleg a Fiesta ST-nek. A Suzuki Swift Sport nem ennyire „keményvágású”, a Peugeot 208 GTI modellt már nem látom az árlistán, ahogy DS3 Racinget sem, a Clio RS pedig óriási szívfájdalmamra már nem készül. A mentőövet tehát a Ford dobja a vérpezsdítő kisautók szerelmeseinek, és a Fiestával ez a szerelem valószínűleg sokáig tart majd.
Lehet, hogy bolondnak néztek a rajtautomatika sűrű használata miatt, de ennyi őrültség kell az életben




























































Nem igazán értem a Fordot, hogy miért kellett egy kihegyezett sportmodellbe 3 hengeres motort tenni. Aki ezt megveszi, annak nem a gazdaságosság (balfék hengerlekapcsolás) és a fogyasztás az elsődleges szempont.
Ezzel csak kiröhögtetik magukat. Lehet jó hangja és lehet gyors, de a 3 henger egy vicc.
A tartósságról meg ne is beszéljünk.
Az ára is elég elszállt. Mintha normális motor lenne benne. 🙂
Igen. Ugyan nem tökéletes a hasonlat, de milyen lenne már egy Honda Type-R-ben pl, hogy le tudja kapcsolni az egyik hengerét. Vagy ne adj Isten egy V8-as amerikai izomautóban. Vagy egy V12-es bármilyen luxussportkocsiban.? Ezek nem erről szólnak.
És hát 3 henger. Édes jó Istenem. Hová jutunk? A másik oldalon is feltettem a kérdést:
Miért? De miiiééééért?
Megveszek egy ilyen sportmodellt majd 8 millióért és majd a fogyasztáson fogok spórolni? Az ne vegyen ilyet, aki a fogyasztást nézegeti.
Pedig az amerikai izomautók pl a Dodge lekapcsolja 4 hengerét, sőt az új AMG Mercik V8‒sa is lekapcsol 4 hengert 3500‒as ford. alatt.
A háromhengeres motor inkább a környezetvédelmi normáknak való megfelelés kényszere. Egyre több sportos modell esik áldozatul a szigorításnak. Erről itt olvashatsz: https://www.autonavigator.hu/cikkek/bucsuzik-a-golf-gti-a-wltp-miatt/
Van arra lehetőség, hogy valamelyik dedikált gombbal vagy a menüből a hengerlekapcsolást kilőjük, mint a START-STOP funkciót ? Vagy mindenféleképp egy 2 hengeres Trabant vagy Moped módban fog gurulni részterheléskor ? 😀
Miért akarnád kikapcsolni?