0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

2013-ban New Jersey-be megy a Forma 1

F1-autók New Yersey utcáin

2011. október 29., szombat 17:44 (7 hónapja)
Címkék: autó, F1, sport, new, Jersey

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az austini épített versenypálya mellett a Hudson partján kijelölt utcai pályán is összecsap az F1-mezőny 2013-ban.

Jövőre visszatér a Forma-1 az Egyesült Államokba, 2013-ban pedig New Jersey utcáin a második amerikai nagydíjat is megrendezik, utóbbi verseny háttere New York metropolisza lesz

Jövőre visszatér a Forma-1 az Egyesült Államokba, 2013-ban pedig New Jersey utcáin a második amerikai nagydíjat is megrendezik, utóbbi verseny háttere New York metropolisza lesz

Holnap Indiában Vettel, Webber és Alonso vezetésével indul a száguldó cirkusz, ám az amerikaiak vélhetően már saját versenyüket várják.

Utoljára 2007-ben rendeztek az Egyesült Államokban F1-es futamot, talán nem véletlenül, hiszen az ovál egy szeletéből és a belső kanyargós részekből összerakott indianapolisi pályán sosem láttunk igazán jó versenyt. Nemrég derült ki, hogy jövőre viszont visszatér a száguldó cirkusz mezőnye, ezúttal a kimondottan a sorozat részére a texasi Austinban felépítendő Circuit of the Americas elnevezésű aszfaltcsíkon indul majd a futam.

Ha egy üzlet beindul, nincs megállás, a héten arra is fény derült, hogy 2013-ban még egy pályán, még egy amerikai nagydíjat fognak rendezni, ennek helyszíne pedig a Hudson-folyó partján található New Jersey lesz. A két év múlva esedékes futamot egy előreláthatólag 5,12 km hosszú utcai pályán tartják, a tévékamerák bizonyára örülni fognak a háttérnek, melyet New York felhőkarcolói biztosítanak majd a futamon. A 2013 júniusára tervezett versenyre már első alkalommal is több mint százezer nézőt várnak.

A hírt szerkesztette: Gruber Gergely

Ez is érdekes lehet:

F1: Továbbra is formában a Mercedes

A szabadedzésekkel megkezdődött a bahreni F1-hétvége, az élen Rosberg, a legutóbbi kínai futam győztese.


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1pbmZpbml0aQ==

Friss tesztek

Ford Ranger menetpróba

Ford Ranger menetpróba

Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.


Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt

Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 

Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?


Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt

Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt

Dízel-automata változat nem hiányozhat egy Európának gyártott, prémiumos vonalat követő kompakt kínálatából, és a Hyundai minden igényt ki akar elégíteni az új i30-cal.

Még több teszt

INFINITI tesztek

Infiniti M30d GT Premium teszt

Infiniti M30d GT Premium teszt

Tavaly mutatkozott be az Infiniti M harmadik nemzedéke. Az Egyesült Államok után Európát is meg kívánja hódítani. Lássuk, milyen esélyekkel indul konkurensei ellen!


Infiniti EX30d AT GT Premium teszt

Infiniti EX30d AT GT Premium teszt

Hosszával szinte kompakt, kiállásával vérbeli SUV, árával luxusautó - az EX-et jellemzőivel is annak ígéri az Infiniti. Próbára tettük.

Még több INFINITI teszt

Címlapon


Friss cikkek

Autógyártók a sportban – szponzorként

Autógyártók a sportban – szponzorként 

2 napja – Sztori

Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.


E hét végén Shell Eco-marathon

E hét végén Shell Eco-marathon

3 napja – Sztori

A Shell Eco-marathonon a lehető legnagyobb távokat kell megtenni a lehető legnagyobb hatékonysággal. Idén öt csapat képviseli Magyarországot a hétvégi rotterdami versenyen.


Williams-siker és robbanás Barcelonában

Williams-siker és robbanás Barcelonában

4 napja – Sztori

Hihetetlen, mekkora káosz jellemzi eddig az idei F1-szezont, Barcelonában ismét új ember győzött. A Williams örömét ijesztő tűzeset rontotta el.


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

INFINITI FX 45 V8 AWD

Ár: 6.999.999 Ft

Évjárat: 2006 / 12

Kivitel: terepjáró

Üzemanyag: Benzin

INFINITI FX 35 AWD USA...

Ár: 6.700.000 Ft

Évjárat: 2008 / 1

Kivitel: városi terepjáró (crossover)

Üzemanyag: Benzin/Gáz

INFINITI FX 45

Ár: 5.500.000 Ft

Évjárat: 2004 / 12

Kivitel: terepjáró

Üzemanyag: Benzin/Gáz

Még több autó