A Genfi Autószalon egyik legszebb modellje viszi Amerikába az Alfát 
Amerikába a 4C viszi az Alfát
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Új modellek offenzíváját és amerikai színre lépését ígéri az Alfa Romeo. A tengerentúlon állítólag elsőként a Genfi Autószalonon kiállított 4C-t kínálják majd.
A manapság jól megszokott információ csepegtetéssel élve éri el folyamatos szereplését az Alfa Romeo. A Genfi Autószalon egyik legszebbjeként tündökölt 4C gyártása és amerikai színre lépése már márciusban biztos volt, így a márka régóta ígérgetett tengerentúli megjelenése is régóta biztos. A napokban megerősítették az olaszok, hogy saját szabadidő-autójukkal az Egyesült Államok piacát is célba veszik, ám arról most nyilatkoztak először, hogy mely modelljüket fogják elsőként kínálni az USA-ban. Ez a Genfben sokak tetszését elnyert 4C lesz. Azaz az olaszok megvárják, amíg az észak-amerikai piac elvárásainak megfelelő modelleket tudnak kínálni és addig a MiTo, valamint a Giulietta sem lesz elérhető ott. A tengerentúli Alfa paletta lényege az új Giulia, a 4C és az előbbi kettőhöz hasonlóan még fejlesztés alatt álló, de azoknál kezdetibb stádiumban lévő szabadidő-autó lesz, de mind közül a sportos 4C kapható majd elsőként.
A hírt szerkesztette: Katona Mátyás
Ez is érdekes lehet:
2012 legjobb beltere
Az amerikai Ward's AutoWorld az év legjobb utastereit gyűjtötte csokorba, a legjobb tíz között közepes és nagy SUV, kisautó, kompakt szedán és luxuslimuzin is szerepel.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
Dízel-automata változat nem hiányozhat egy Európának gyártott, prémiumos vonalat követő kompakt kínálatából, és a Hyundai minden igényt ki akar elégíteni az új i30-cal.
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
- Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo teszt
-
Kia cee’d 2012 miniteszt
ALFA ROMEO tesztek
Alfa Romeo Giulietta 1.4 TB Distinctive teszt
Századik születésnapja tiszteletére felélesztette a legendás típusnevet az Alfa Romeo. Giulietta még szűz volt ezen az első randevún.
Alfa Romeo GT teszt
Nem egy friss modell, ám remekbe szabott formatervével az utakon még mindig különlegességnek számít az Alfa Romeo megigéző szépségű GT kupéja.
Alfa Romeo 159 teszt
A 159-es kombi 2006 tavasza óta gazdagítja az utcaképet. Apró módosítások kapcsán most újra a tesztflottában. 1,9-es dízellel és 19-es kerekekkel.
Alfa Romeo Mito 1.4 Turbo 155
Az Alfa Romeo a legjobb úton a túlélés felé, még néhány, a Mitóhoz hasonló remek ízléssel eltalált modell, és a Cuore Sportivo végleg lekapcsolható a pacemakerről.
Alfa Brera 2.4 JTDM
Dízelmotorral teszteltük az egyre inkább magára találó milánói márka csúcs-sportkocsiját.
Még több ALFA ROMEO tesztCímlapon
Friss cikkek
Autógyártók a sportban – szponzorként 
2 napja – Sztori
Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.
E hét végén Shell Eco-marathon
3 napja – Sztori
A Shell Eco-marathonon a lehető legnagyobb távokat kell megtenni a lehető legnagyobb hatékonysággal. Idén öt csapat képviseli Magyarországot a hétvégi rotterdami versenyen.
Williams-siker és robbanás Barcelonában
4 napja – Sztori
Hihetetlen, mekkora káosz jellemzi eddig az idei F1-szezont, Barcelonában ismét új ember győzött. A Williams örömét ijesztő tűzeset rontotta el.
-
Légzsákokról röviden
4 napja – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
5 napja – Sztori -
Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
6 napja – Újdonság -
Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
Múlt héten – Újdonság -
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
Múlt héten – Sztori -
Hogyan sikerült megverni a verhetetlennek tűnő Chevyt?
2 hete – Sztori -
Autók, amik mosolyognak, s amik nem
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Miért érdemes használni az irányjelzőt?
- Új belépőmodellel gazdagodik az Alfa Giulietta kínálata
- Bertone Nuccio: születésnapi szupertanulmány
- Jégre vitték az Alfa Giuliettát
- Modern Alfa Romeo Giulia Franciaországból
- Gömbfej-javítás
- Scania Citywide autóbuszcsalád
- Mátyásföld kincsei: Ikarus 55 és 66
- Szupererős turbómotor az Alfa Romeótól
- Különleges magyar járművek
Cikk ajánló
Alfa Romeo C-SUV
Tavaly – Autósvilág hírei
Az olasz márkához illően attraktív formával és korszerű benzin-, illetve dízelmotorokkal érkezik jövőre a még név nélküli Alfa Romeo szabadidőjármű. A Giulietta-alapú C-SUV gyártójának tervei szerint később nagyobb testvért is kapna.
Megújult az Alfa Romeo MiTo
Tavaly – Autósvilág hírei
A feltűnő formaterv és a műszaki tartalom lényegében nem változott, de belsejét és felszereltségét tekintve igényesebb lett a 2011-es Alfa Romeo MiTo.
GAC Trumpchi, Alfa 166 kínaiul
2 éve – Autósvilág hírei
Szerencsére rá se lehet ismerni, így az alfistik nyugodtan aludhatnak továbbra is. Ez lesz az Alfa 166-osból, ha kínai kézbe adják.
-
Alfa Romeo GT teszt
3 éve – Teszt -
Giulietta alapon jön a következő Dodge
5 hónapja – Autósvilág hírei -
Sergio Marchionne megmondta: az Alfa nem eladó!
2 éve – Autósvilág hírei
Használtautó.hu
|
Ár: 3.599.000 Ft Évjárat: 2007 / 9 Kivitel: coupe Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 1.999.000 Ft Évjárat: 2007 / 8 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 3.090.000 Ft Évjárat: 2008 / 9 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |



























Hozzászólások (1 db)
Nem rossz üzletpolitika a visszatérésre a 4c-t árusítani először.Jó rég nem volt már Amerikában Alfa.Egyébként lenyűgöző formákat tudnak alkotni az olaszok,és mindig van új ötlet.Hihetetlenek.