Káosz lett az Ausztrál Nagydíj vége, kétszer is villant a piros

Verstappen nyerte az Ausztrál Nagydíjat, de bőven megérte felkelni a futamra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már a verseny elején villant a piros az egyik Ferrari miatt, majd elfüstölt az egyik Mercedes, egymást ütötte ki a két Alpine versenyző, Sainz azért kapott 5 másodpercet, ami tulajdonképpen meg sem történt. Igazi káosz az Ausztrál Nagydíj.

A futamon Max Verstappen rajtolhatott az első rajtkockából, a mellőle induló George Russell már közel 2 és fél tized másodpercet kapott a címvédő hollandtól. Mögöttük már jóval szorosabb volt a csata, a mezőny két rangidős versenyzőjét, Lewis Hamiltont és Fernando Alonsót mindössze 35 ezredmásodperc választotta el egymástól. Csak a harmadik sorba fért oda a jobban teljesítő Ferrari versenyző, Carlos Sainz, míg a tavalyi rajtelsőséget megszerző Charles Leclerc csupán a hetedik helyre tudta kormányozni az SF-23-at, közöttük az Aston Martinos Lance Stroll állt fel a rajtrácsra. Az élbolyból hiányzó Sergio Pérez már a kvalifikáció első felvonását sem tudta abszolválni, hiszen a Q1 elején a szabadedzéseken is mumusnak számító hármas kanyarban kiszaladt a sóderágyba, lekoccolta a falat és elásta magát az RB19-cel. A bikások viszont igyekeztek kihasználni a lehetőséget, így vasárnapra a teljes hajtásláncot kicserélték a Red Bullon (valamint az első fékrendszert) ez viszont egyben azt is jelentette, hogy a mexikóinak a boxutcából kellett rajtolnia. Valtteri Bottas is hasonlóan járt, akinek az Alfa Romeo a felfüggesztését állították át a Parc Fermé tilalom alatt.
Hirdetés
A rajt után Russell azonnal az élre állt, majd néhány kanyarral később Hamilton is megelőzte a holland címvédőt, a start legnagyobb vesztese mégsem Verstappen hanem Leclerc volt, ugyanis a monacói Lance Stroll-lal koccant a hármas kanyarban és a sóderágyban találta magát. A harmadik körben folytatódhatott a verseny a biztonsági autós fázis után és egy Russell-Hamilton-Verstappen meccs bontakozott volna ki, ha nem jön az újabb baleset, ezúttal Alex Albon csapta oda a Williamsét a hatos kanyarban és csak a szerencsének köszönhető, hogy a mögötte érkezők nem találták telibe a pályára visszacsúszó roncsot. A becsapódás viszont nem csak az FW45-öst gyötörte meg, hanem a pályát is, így beintették a piros zászlót a kilencedik körben. A versenymegszakításon George Russell veszített a legtöbbet, hiszen a piros előtti biztonsági autós fázis alatt kihívták kerékcserére, így visszacsúszott a hetedik helyre az élről, de a talpon maradt Ferrarival Sainz is kicsúszott a top 10-ből.
Hirdetés
A takarítás után állórajttal folytatódott a futam, némi közjátékkal a bokszból kivezető körön. A mezőny vége annyira visszalassult, hogy kis híján tömegkarambol lett a vége. Az újraindításnál a kemény keverékű gumi bizonyult a legnépszerűbb választásnak, csupán De Vries és Sargeant szavazott a közepesekre. A második startnál Hamilton magabiztosan jött el, Alonso és Verstappen csörtéjéből utóbbi jött ki jobban, a holland 2 körrel később már Hamiltonon is túllépett és 5 kör alatt 3 és fél másodperces előnyt autózott ki, miközben Alonso felért a brit versenyzőre. A világbajnokok csatája viszont Russell technikai hibája miatt elmaradt: a fiatal brit autója a célegyenesben füstölt el és a bokszkijáratnál állt meg, ezért életbe lépett a virtuális biztonsági autó. Az újraindítás után Sainz kergette őrületbe Pierre Gaslyt, a 25. körben egy gyönyörű előzéssel vette el a franciától a negyedik helyet. Közben a bokszutcából rajtoló Pérez ekkor már a kilencedik helyen autózott, csapattársa pedig 7 másodperccel vezetett Hamilton előtt az élen.
Hirdetés
A verseny közepére lecsillapodtak a kedélyek, Verstappen közel 10 másodperces előnyre tett szert ekkorra, a mögötte lévő négyes fogat pedig gumispórolás végett nem erőltette a csatározást, így jobb híján a középmezőny szolgáltatott némi izgalmat. A 48. körben Verstappen hibázott a tizenhármas kanyarban, kiszaladt a fűre miután blokkolta az első kerekeit, de a 10 másodperc feletti előnyébe ez bőven belefért. Az 53. körben jött a dráma: Magnussen elmérte a kettes kanyart és a jobb hátsó felfüggesztés kitört. A dán a pályán állt meg, így beküldték a biztonsági autót, de a sok törmelék miatt végül ismét belengették a pirosat három körrel a vége előtt Verstappen legnagyobb bánatára. A változatosság kedvéért ezúttal is állórajttal indult neki a mezőny az utolsó két körnek. A káosz pedig ekkor szabadult el. Sainz csúnyán elmérte az egyes kanyar féktávját és kiütötte honfitársát, a hátsó traktusban pedig Sargeant ütötte ki De Vriest, egy kanyarral később a két Alpine is megtalálta egymást, alaposan helybenhagyva az autókat. Nagyjából három kanyar után ismét repült a piros, ezután pedig kisebb bohózat játszódott le. A sportfelügyelők közel fél óráig meccseltek azon, hogyan érjen véget a futam, végül eldöntötték, hogy újra kiengedik a mezőnyt az eredeti sorrendben, de az összetört autók nélkül. A "meg nem történt rajtért" Sainz kapott még egy öt másodperces időbüntetést elsősorban Alonso kiütéséért, másodsorban az egész cirkusz beindításáért. Verstappen végül nyert Hamilton előtt, Alonso megszerezte a 101. dobogóját, Sainz büntetését követően Stroll örökölte meg a negyedik helyet, Pérez végül ötödik helyen mentette a hétvégét és a leggyorsabb kört is megszerezte. Pontot szerzett még a két McLaren, Norris a hatodik, Piastri a nyolcadik helyen futott be, ezzel megszerezve élete első Formula-1-es pontjait hazai közönség előtt, közéjük furakodott be az egyetlen talpon maradt Haas, Hülkenberg személyében, a tízes listát pedig Tsunoda egészíti ki aki egyetlen egységgel lett gazdagabb. Folytatás egy hónap múlva, a bakui utcai pályán!
Hirdetés
Az Ausztrál Nagydíj végeredménye:
Versenyző Pont
1. Verstappen 25
2. Hamilton 18
3. Alonso 15
4. Stroll 12
5. Pérez 11
6. Norris 8
7. Hülkenberg 6
8. Piastri 4
9. Zhou 2
10. Tsunoda 1

Hirdetés

A bajnokság állása három futam után:
Versenyzők Pontszám Csapatok Pontszám
1. Verstappen 69 1. Red Bull 122
2. Pérez 53 2. Aston Martin 65
3. Alonso 45 3. Mercedes 56
4. Hamilton 38 4. Ferrari 26
5. Sainz 20 5. McLaren 12
6. Stroll 20 6. Alpine 8
7. Russell 18 7. Haas 7
8. Norris 8 8. Alfa Romeo 6
9. Hülkenberg 6 9. Alpha Tauri 1
10. Leclerc 6 10. Williams 1
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?