Brutális gyorsulást hoz az új Tesla Roadster, van jó kamion is
A Tesla kamionja 5, új Roadstere 1,9 másodperc alatt ér 100 km/órára
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Eredetileg csak az új kamionjának bemutatóját várhattuk a Teslától, ám a Stewe Jobs féle iskola szerint Elon Musk meglepetésként elÅ‘húzta az új Roadstert is, ami minden eddigi autójuknál Ãgéretesebb.
Kezdjük a kötelezÅ‘ körrel, a Tesla Semi névre hallgató nyergesvontatóval: a 2019-ben gyártásba kerülÅ‘ nehézgépjármű vontatmány nélkül 5, 40 tonnás utánfutóval 20 másodperc alatt képes 100 km/órára gyorsulni, hatótávja 800 kilométer, de 30 perces töltés alatt 400 kilométeres hatótávot kaphat. Ezzel semmilyen hátrányt nem szenved a gázolajosokhoz mérten, ha a kötelezÅ‘ pihenÅ‘idÅ‘ket töltÅ‘khöz tudják idÅ‘zÃteni a sofÅ‘rök. A Tesla kalkulációi szerint egymillió kilométeres futás esetén (ami ebben a műfajban nem túlzó), a Tesla Semi vásárlói 200 ezer dollárt (több mint 50 millió forintot!) takarÃtanak meg egy hagyományos üzeműhöz mérten.
Utóbbi sem semmi, de nézzük csak az új, 2020-ra gyártásba Ãgért Tesla Roadster paramétereit. Ennek ára pont az emlÃtett spórolás, azaz 200 ezer dollár lesz. Végülis nem rossz ajánlat az sem, hogy végy egy Tesla Semit, az kitermeli neked a Roadster árát. Annak a Roadsternek, amit három (elöl egy, hátul két) villanymotor, 10 ezer Nm (!) nyomatékkal hajt. A menetdinamika kapcsán sem viccelnek:
1,9 másodperc a százas sprint!
Az indulás után 4,2 másodperccel már 160 km/órás tempóval roboghatunk, a végsebességet 400 km/óra felettinek Ãgérik - a Tesla Roadster minden eddigi autót ver.A hatótávot autópályán (ami Amerikában persze inkább országúti, azaz eco tempó) ezer kilométert is meghaladónak mondják, az akkumulátorok kapacitása állÃtólag 250 kWh lesz a levehetÅ‘ tetejű, 2+2 üléses és némi csomagteret is adó új Roadsterben. Aki már most biztos, hogy neki kell egy ilyen, meg abban is, hogy ki is fogja tudni fizetni, az 50 ezer dollárért foglalózhatja le az alapmodellt. Ha pedig egy különkiadásra is van ennyije, akkor 250 ezer dollárért kérheti a mindössze 1000 példányban készülÅ‘ Founders Series egyik példányát.
Na, majd a világ legnagyobb konszernje odapirÃt ennek a szarnak! A fosvágen mérnökök fejében olyan tudás van, hogy csak lesnek majd a Teslások! A 15 millás e-golf a 150 kilométeres hatótávval derékba töri a Tesla karrierjét.
Nem semmi fazon ez az Elon Musk.
Én drukkolok neki.
Ez a 2019-es kamiongyártás teljesen reális, cégek nyugodtan befizethetik az 5ezer dolláros foglalót, már most érdemes nekik úgy tervezni, hogy a 2019-ben lecserélni kÃvánt hagyományos kamionjaik helyett ezt szerzik be. A model3-at is megÃgérték hogy 2016-ban majd gyártják, egy kis csúszással idén júliusban el is kezdték, a gigagyárban már több mint 300 el is készült az elmúlt 4 hónapban, szóval a termelés felpörgött. A leadott 400ezer elÅ‘rendelés pikk-pakk ki lesz elégÃtve, bár az is igaz, hogy a jobb kormányos model3 gyártását csak 2019-re Ãgérik, de biztos úgy egyszerű, a kamionnal együtt… Az új roadster is biztos gyártásba kerül 2020-ra