Alfa Romeo AlfaCity, 100 év, új Giulietta
Alfás múlt és jövő
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Közel ezer Alfa Romeóval, 4500 látogatóval és Giulietta premierrel ünnepelték az Alfa Romeo száz éves születésnapját az AlfaCitybe érkező alfások szombaton Komáromban, a Monostori Erődben.
Alfa Romeo sajtóhír: Az Alfa Romeo idén ünnepli századik születésnapját, ezért a világ minden pontján centenáriumi rendezvényeket tartanak. Olaszországban mintegy kétezer Alfa Romeo fog összegyűlni június 26-án, hogy Milánó szívében ünnepeljenek. Magyarországon az Alfa Amore és a Fiat Autó Magyarország közös szervezésében létrejött AlfaCity elnevezésű rendezvény volt a hivatalos centenáriumi találkozó, amelyen az első számítások szerint közel ezer Alfa Romeo és 4.500 vendég vett részt. Az ünnepség – és egyben Alfa Romeo találkozó – legnagyobb sztárja a milánói márka legújabb modellje, a Giulietta volt, hiszen a genfi kiállítást nem számítva AlfaCityben mutatták be először Európában a nagyközönség előtt! AlfaCityben nem csak a legújabb, de oldtimer korú Alfák is részt vettek. A legnagyobb sikert az 1750 és 2000 Bertonék, a 2600 és a Montreal aratta. Utóbbiból alig 4 ezer készült, így igazi különlegességnek számít. A hangulatról a műsorvezető Rákóczi Ferenc (rádiós műsorvezető és Alfa Romeo tulajdonos) mellett Csonka András, Kálloy-Molnár Péter és Trabarna is gondoskodott, de fellépett Dolhai Attila és Vágó Bernadett is, a napot pedig egy fergeteges Back II Black koncert zárta.
A hírt szerkesztette: Kiss Ferenc
Ez is érdekes lehet:
Jégre vitték az Alfa Giuliettát
Tud egy autó hokizni? - erre a nem túl fontos kérdésre ad választ az Alfa videója.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
SEAT Ibiza 1.2 TSI DSG Copa teszt 
A SEAT Ibiza nálunk bizony a konszerntestvér VW Polo és a Skoda Fabia mostohatestvére. Benzines turbómotorjával, DSG automata váltójával és Copa limitált szériában azzal együtt tüneményes kisautó, hogy ára a csillagos eget verdesi.
Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport teszt
Az új Astra háromajtós, GTC változata 1,6-os turbómotorral vendégeskedett nálunk. Bár 180 lóerős, megjelenése sokkal dinamikusabb, mint motorja, remek futóművének köszönhetően így is majdnem élményautó.
Jaguar XF 2.2 D Premium Luxury teszt 
Alaposan feladja a leckét a Jaguar, a Mondeo alapú X-Type után már a frissített XF is kínál négyhengeres dízelt. Újabb vevőket kíván meghódítani, és meg kell hagyni, van rá esélye.
- Ford Mondeo Turnier 2.2 TDCi Aut. Titanium Luxury teszt
- Hyundai i40 cw 1.7 CRDi HP A/T Premium teszt
- Opel Astra Sports Tourer 2.0 CDTI Cosmo Start/Stop teszt
-
Toyota Yaris 1.33 Dual VVT-i CVT Executive teszt
- Suzuki Swift 1.3 DDiS teszt
- Chevrolet Cruze 5 ajtós 1.8 LTZ teszt
-
Összehasonlító teszt: Opel Corsa 1.3 CDTI és Suzuki Swift 1.3 DDiS
Alfa Romeo tesztek
Alfa Romeo Giulietta 1.4 TB Distinctive teszt
Századik születésnapja tiszteletére felélesztette a legendás típusnevet az Alfa Romeo. Giulietta még szűz volt ezen az első randevún.
Alfa Romeo GT teszt
Nem egy friss modell, ám remekbe szabott formatervével az utakon még mindig különlegességnek számít az Alfa Romeo megigéző szépségű GT kupéja.
Alfa Romeo 159 teszt
A 159-es kombi 2006 tavasza óta gazdagítja az utcaképet. Apró módosítások kapcsán most újra a tesztflottában. 1,9-es dízellel és 19-es kerekekkel.
Alfa Romeo Mito 1.4 Turbo 155
Az Alfa Romeo a legjobb úton a túlélés felé, még néhány, a Mitóhoz hasonló remek ízléssel eltalált modell, és a Cuore Sportivo végleg lekapcsolható a pacemakerről.
Alfa Brera 2.4 JTDM
Dízelmotorral teszteltük az egyre inkább magára találó milánói márka csúcs-sportkocsiját.
Még több Alfa Romeo tesztCímlapon
Friss cikkek
Autós hirdetések a Super Bowlon 
Tegnap – Sztori
Az amerikai foci döntője hagyományosan a legnézettebb tv-műsor az egész világon, ilyenkor mindenki próbál emlékezetes reklámokkal előállni - csokorba gyűjtöttük az idei autós szpotokat.
Unicat Experience EX63-HD
Tegnap – Nagyvas
Tetőtől talpig német a Unicat Experience EX63-HD, mely nem más, mint egy, a helyi kukásautókhoz hasonlóan MAN-alapokra épített, terepképességeivel is kiemelkedő luxus lakóautó.
Passat nélkül puccosabb az új Volkswagen CC
2 napja – Újdonság
Már itthon is rendelhető, a kereskedésekbe pedig tavasszal érkezik a Volkswagen megújult négyajtós kupéja, a Passat nevet elhagyó CC.
-
Útdíj vagy dugódíj lesz Budapesten?
5 napja – Sztori -
4 éve nem kaptak új kocsikat a mentők, most jön 37
6 napja – Sztori -
Több ülés és extra a Fiat Strada pickupban
7 napja – Nagyvas -
Három verzióval is jön a Renault Kangoo Z.E.
Múlt héten – Újdonság -
Kisvas: Ford Fiesta Van 1.4 TDCi Trend
Múlt héten – Nagyvas -
Milliós autóaukciók hétvégéje az Egyesült Államokban
Múlt héten – Sztori -
Olcsó, de valami mégsem stimmel - Renault Fluence Z.E
Múlt héten – Újdonság
Kapcsolódó tartalom
- Jégre vitték az Alfa Giuliettát
- Modern Alfa Romeo Giulia Franciaországból
- Gömbfej-javítás
- Scania Citywide autóbuszcsalád
- Mátyásföld kincsei: Ikarus 55 és 66
- Szupererős turbómotor az Alfa Romeótól
- Különleges magyar járművek
- Negyed mérföld 4 másodpercen belül
- Alfa Romeo 4C Concept: színében már megújult
- Mennyibe kerül a jogosítvány?
Használtautó.hu
|
Ár: 1.499.000 Ft Évjárat: 2003 / 2 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 380.000 Ft Évjárat: 1997 / 6 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 599.000 Ft Évjárat: 1997 / 10 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |





















