Spórol az Audi: a V8 TDI ugyanazt adja, amit a korábbi V12 TDI

Audi SQ7 - 435 lóerős dízellel debütál Frankfurtban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár az első generációs Audi Q7-ből még az 500 lóerős V12 TDI volt a csúcs, az új SQ7-es V8-as motorjával is ugyanazt a menetdinamikát adja.


Igencsak komoly gép volt az Audi Q7 V12 TDI. A 2008-2012 között készített csúcsgép a 6,0 literes V12-es gázolajossal (ami az egyetlen személyautóba szerelt V12-es dízel volt a maga korában) kereken 500 lóerőt és 1000 Nm nyomatékot adott. A teljesítményhez illően módosított futóművel és kormányzással természetesen a legkezesebb Q7-esnek is számított. Már történelem, ugyanis az első generációs Q7 2014-es modellévre igazításával kikopott a kínálatból, s most úgy néz ki, hogy az idén debütált második generációsból sem lesz már V12-es.
Hirdetés

Spórolás, downsizing van az Audinál (is) az őszi Frankfurti Autószalonra várható SQ7 csúcsverzióba a hírek szerint 4,0 literes V8 TDI kerül, 435 lóerővel, amivel azonban a tömegcsökkentett óriás SUV pontosan azt a menetdinamikát adja majd, amit a másfélszer akkora motorral szerelt V12 TDI. A 100 km/órára gyorsítás 5,5 másodpercesnek ígérkezik az akár három üléssoros monstrummal. A végsebesség állítólag 300 km/óra is lehet az SQ7 esetén. Bár nyomatékértéke még nem ismert, annak tudatában, hogy az A8 4.2 V8 TDI értéke is 850 Nm, az SQ7-es motorja legalább 900 Nm-t adhat. További részletek a jövő hónapban várhatók.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?