Eltiltás hatálya alatt, lejárt műszakis, forgalomból kivont autóval száguldozott: ez lett az eredménye (Fotó: Police.hu)
Egy 24 éves dabronyi férfi okozott balesetet november 15-én, kedden délután Békáson. Egy balra ÃvelÅ‘ kanyarban az 1995 és 2004 között gyártott, negyedik generációs, E39 kódú 5-ös BMW kombijával. A férfi elveszÃtette az irányÃtást az autója felett, letért a menetirány szerinti jobb oldalra, átszakÃtotta az ottani szalagkorlátot, végül az egyik ház kerÃtése állÃtotta meg. A balesetben szerencsére senki sem sérült meg, de az autó totálkárosra tört, a szalagkorlát és a kerÃtés pedig lényegében megsemmisült. A helyszÃnre érkezÅ‘ rendÅ‘rök megállapÃtották, hogy a dabronyi sofÅ‘rt az Ajkai RendÅ‘rkapitányság korábban eltiltotta a vezetéstÅ‘l, ám nem csak emiatt nem lehetett volna úton a fekete BMW-vel. Az autónak ugyanis rég lejárt a műszakija és a forgalomból is kivonták, valamint kötelezÅ‘ biztosÃtást sem kötöttek rá.
Az egyenruhások elfogták, majd előállÃtották a balesetet okozó férfit, a nyomozók pedig gyanúsÃtottként kihallgatták. Ellene járművezetés eltiltás hatálya alatt vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetÅ‘eljárás. Ez sem kevés, mégsem ússza meg ennyivel a dabronyi férfi: a rendÅ‘rök a baleset okozása, valamint a gépjármű okmányainak hiányossága miatt a közúti közlekedés rendjének megzavarása, továbbá érvénytelen hatósági engedéllyel vagy jelzéssel való közlekedés és a közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt még szabálysértési feljelentést is tettek ellene.
Hogy is volt a régi reklám?
Ön dönt, iszik vagy vezet.
Itt most:
Iszik, vezet, és dönt.
No, kezdődjön az inquisitio..
Lelet 1: bmw
Lelet 2: forgalomból kivont autó
lelet 3: eltiltott sofőr
Végleges konklúzió: cigány
“Nelégymáilyenrasszista.”
Jogállam van, mindenkinek mindenhez joga van!