Frankfurtban bemutatkozik az Alfa Romeo 4C
Érkezik az Alfa Romeo új sportkocsija
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A Lotus jellegű, kisméretű olasz sportautó egy hónap múlva, a Frankfurti Autószalonon mutatkozik be, 2012 nyarán kerül a kereskedésekbe.
Szemből érkezik az Alfa Romeo legújabb sportkocsija, a 4C, a cég által először kiadott hivatalos vágykeltő fotón. A képről csak annyi derül ki, hogy megmaradt a nagytestvér 8C által diktált orr-rész, és hogy jó erős reflektorokat kap az autó − a képen tükröződő fényektől alig látszik bármi más, még a kontúrok is elmosódtak.
A 4C az Alfa Romeo 8C Competizione szelídített, kisebb méretű változata, mely szélesebb rétegek számára lesz elérhető, mint az alig ötszáz darabos szériában gyártott szupersportkocsi.
Az autó motorterébe várhatóan a Giulietta csúcsmodelljét hajtó, 1,75 literes, 230 lóerős turbós négyhengerest szerelik, és elég valószínű, hogy a sorozatgyártásra felkészített modell valamivel nehezebb lesz, mint a 865 kg-os tanulmányautó. Míg a koncepcióautó alumíniumvázon viselt karbon karosszéria-elemeket, a költségek alacsonyan tartása és az elfogadható vételárak miatt az Alfa kénytelen volt acélból építeni a végleges modellt.
Elképzelhető, hogy a 4C lesz az az Alfa, amelynek bevezetése után az olasz autómárka végre teljes modellsorozattal tér vissza az amerikai piacra. Ezt a döntést már régóta tologatják, és most ismét olyan hírek kaptak szárnyra, hogy a 2013-as Detroiti Autószalonon már a teljes modellválasztékot kiállítják, és az év későbbi felében azok a forgalmazását is megkezdik. Minderről feltehetően többet is megtudunk a frankfurti bemutatót követően, és most már az is biztosnak tűnik, hogy az Alfa Romeo 4C jövő évben ilyen tájt jelenhet meg az európai kereskedésekben.
A hírt szerkesztette: Gruber Gergely
Ez is érdekes lehet:
2012 legjobb beltere
Az amerikai Ward's AutoWorld az év legjobb utastereit gyűjtötte csokorba, a legjobb tíz között közepes és nagy SUV, kisautó, kompakt szedán és luxuslimuzin is szerepel.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
Dízel-automata változat nem hiányozhat egy Európának gyártott, prémiumos vonalat követő kompakt kínálatából, és a Hyundai minden igényt ki akar elégíteni az új i30-cal.
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
- Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo teszt
-
Kia cee’d 2012 miniteszt
ALFA ROMEO tesztek
Alfa Romeo Giulietta 1.4 TB Distinctive teszt
Századik születésnapja tiszteletére felélesztette a legendás típusnevet az Alfa Romeo. Giulietta még szűz volt ezen az első randevún.
Alfa Romeo GT teszt
Nem egy friss modell, ám remekbe szabott formatervével az utakon még mindig különlegességnek számít az Alfa Romeo megigéző szépségű GT kupéja.
Alfa Romeo 159 teszt
A 159-es kombi 2006 tavasza óta gazdagítja az utcaképet. Apró módosítások kapcsán most újra a tesztflottában. 1,9-es dízellel és 19-es kerekekkel.
Alfa Romeo Mito 1.4 Turbo 155
Az Alfa Romeo a legjobb úton a túlélés felé, még néhány, a Mitóhoz hasonló remek ízléssel eltalált modell, és a Cuore Sportivo végleg lekapcsolható a pacemakerről.
Alfa Brera 2.4 JTDM
Dízelmotorral teszteltük az egyre inkább magára találó milánói márka csúcs-sportkocsiját.
Még több ALFA ROMEO tesztCímlapon
Friss cikkek
Autógyártók a sportban – szponzorként 
2 napja – Sztori
Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.
E hét végén Shell Eco-marathon
3 napja – Sztori
A Shell Eco-marathonon a lehető legnagyobb távokat kell megtenni a lehető legnagyobb hatékonysággal. Idén öt csapat képviseli Magyarországot a hétvégi rotterdami versenyen.
Williams-siker és robbanás Barcelonában
4 napja – Sztori
Hihetetlen, mekkora káosz jellemzi eddig az idei F1-szezont, Barcelonában ismét új ember győzött. A Williams örömét ijesztő tűzeset rontotta el.
-
Légzsákokról röviden
5 napja – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
6 napja – Sztori -
Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
6 napja – Újdonság -
Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
Múlt héten – Újdonság -
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
Múlt héten – Sztori -
Hogyan sikerült megverni a verhetetlennek tűnő Chevyt?
2 hete – Sztori -
Autók, amik mosolyognak, s amik nem
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Miért érdemes használni az irányjelzőt?
- Új belépőmodellel gazdagodik az Alfa Giulietta kínálata
- Bertone Nuccio: születésnapi szupertanulmány
- Jégre vitték az Alfa Giuliettát
- Modern Alfa Romeo Giulia Franciaországból
- Gömbfej-javítás
- Scania Citywide autóbuszcsalád
- Mátyásföld kincsei: Ikarus 55 és 66
- Szupererős turbómotor az Alfa Romeótól
- Különleges magyar járművek
Cikk ajánló
Alfa Romeo AlfaCity, 100 év, új Giulietta
2 éve – Autósvilág hírei
AlfaCity: egy napig Komárom volt az Alfa Romeo fővárosa. Márka-találkozó, századik születésnap, és az új Giulietta.
Megújult az Alfa Romeo MiTo
Tavaly – Autósvilág hírei
A feltűnő formaterv és a műszaki tartalom lényegében nem változott, de belsejét és felszereltségét tekintve igényesebb lett a 2011-es Alfa Romeo MiTo.
Különleges Alfák a Mille Miglia-n
Tavaly – Autósvilág hírei
Május 11-én startol a 2011-es Mille Miglia mezőnye, hogy megtegye a híres 1000 mérföldes országúti kört. Az Alfa Romeo három különleges autóval nevezett.
-
Nagyon égő a Ferrari 458
2 éve – Autósvilág hírei -
Sergio Marchionne megmondta: az Alfa nem eladó!
2 éve – Autósvilág hírei -
Dodge Dart fotódömping
4 hónapja – Autósvilág hírei
Használtautó.hu
|
Ár: 1.499.000 Ft Évjárat: 2003 / 12 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 2.190.000 Ft Évjárat: 2007 / 1 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 650.000 Ft Évjárat: 1998 / 6 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |
























