0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Ötajtós Chevrolet Cruze jön Párizsba

Népszerűbb lehet az új karosszériával a Cruze, mint lépcsős hátúként

2010. szeptember 3., péntek 12:09 (2 éve)
Címkék: Chevrolet, CRUZE

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Most még tanulmány, Genfben várhatóan már sorozatgyártásra érett autóként mutatkozik be az ötajtós Chevrolet Cruze.

Lehet, hogy a LED sor rajta lesz a sorozatgyártású változaton is

Lehet, hogy a LED sor rajta lesz a sorozatgyártású változaton is

A Lacettinél teljesen egyedi volt az ötajtós karosszéria, a Cruze esetén csak a B oszlopnál kezdődnek az eltérések. Lágy ívben végződik az oldalablak, a C oszlop formája nagyon erősen emlékeztet az új Astra hasonló elemére. Összetéveszteni azonban nem lehet a két autót, a Chevrolet lámpái nem nyúlnak át a csomagtér-fedélre, és annak egy nagyon is erősen megformált pereme van. A karosszéria eleje várhatóan nem változik a lépcsős hátúhoz képest, azonban a tanulmány esetén figyelemfelkeltés céljából használt LED-es menetfények lehet, hogy alapfelszerelésnek számítanak majd, amikor elkészül a végleges autó. Párizsban még csak tanulmányként lesz látható az autó, ezt a példányt elviszik még majd Los Angelesbe és Detroitba is, a sorozatgyártású változat Genfben várható, a forgalmazás meg a jövő nyáron.

Kitöltik a kerékjáratokat a 19 colos felnik, amelyekre 245/40-es abroncsokat szereltek

Kitöltik a kerékjáratokat a 19 colos felnik, amelyekre 245/40-es abroncsokat szereltek

Az új karosszériaváltozattól igazi áttörést remél a dél-koreai Chevrolet, hiszen annak ellenére, hogy csak lépcsős hátú karosszériával kínálják, a Cruze a legnépszerűbb autója, nemrég átvette a vezetést az Aveo modellcsaládtól. Az ötajtós karosszériaváltozat várhatóan népszerűbb lesz majd Európában, mint a négyajtós, nem utolsó sorban a praktikusabb csomagtere miatt. Az alaphelyzetben 400 literes csomagteret a 60/40 arányban osztott hátsó ülés ledöntésével lehet tovább bővíteni.

Hátulról nagyon astrás, de azért könnyen megkülönböztethető az ötajtós Cruze

Hátulról nagyon astrás, de azért könnyen megkülönböztethető az ötajtós Cruze

A hírt szerkesztette: Lővei Gergely

Ez is érdekes lehet:

Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC

Michelisz a Hungaroringen újraírta a Dávid-Góliát mesét, amikor is egy privát BMW-vel lenyomta a gyári Chevy-hadat. De mitől ennyire gyorsak a csokornyakkendősök?


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1jaGV2cm9sZXQ=

Friss tesztek

Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt

Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 

Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?


Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?


Ford Ranger menetpróba

Ford Ranger menetpróba

Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.

Még több teszt

CHEVROLET tesztek

Chevrolet Orlando 2.0 Dízel LTZ+ Automata teszt

Chevrolet Orlando 2.0 Dízel LTZ+ Automata teszt 

Ilyen még nem volt! A Chevrolet legújabb modellje már megjelenésével is sokak érdeklődését felkelti, zömüket helyből meg is nyeri. A kedvező ár már csak ráadás.


Chevrolet Captiva 2.0 D Sport LT High teszt

Chevrolet Captiva 2.0 D Sport LT High teszt

Hamarosan alaposan megújul, de még eredeti formájában is kipróbáltuk a koreai szabadidő-autót.


Chevrolet Cruze LT 2.0 D aut. teszt

Chevrolet Cruze LT 2.0 D aut. teszt

Kategóriák között egyensúlyoz a lépcsős hátú Chevrolet Cruze LT 2.0 D, amelyet az erősebb dízelmotorral és automata sebességváltóval próbáltunk.

Chevrolet Spark 1.2 LT teszt

Chevrolet Spark 1.2 LT teszt

Eddig csak olcsó volt, de mostantól már divatos is a Chevrolet Spark. A legdrágább kivitele sem csillagászati, alig 3,2 millió forint, ezt próbáltuk.

Chevrolet Aveo LS 1.4 16V 3 ajtós

Chevrolet Aveo LS 1.4 16V 3 ajtós

Mutatós forma, gyengéden elavult alapok, hervadt motor, alapos felszereltség, de magas ár. Az 1.4-es, 3 ajtós Aveo nem áll össze.

Még több CHEVROLET teszt

Címlapon


Friss cikkek

Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket

Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket

2 napja – Sztori

Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?


Láthatatlan autók Magyarországon

Láthatatlan autók Magyarországon

2 napja – Sztori

Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.


Drift OB: nagypályások csatája következik

Drift OB: nagypályások csatája következik 

3 napja – Sztori

A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.


Kapcsolódó tartalom


Cikk ajánló

Így lett a világ egyik legnagyobb márkája a Chevrolet

Így lett a világ egyik legnagyobb márkája a Chevrolet

7 hónapja – Sztori

Louis Chevrolet életútja, illetve a márka megalapítása igazi, mesébe illő, de nem teljesen happy enddel záruló történet.


Módosult tudatállapotban száguldozott az Indy Car-legenda

Módosult tudatállapotban száguldozott az Indy Car-legenda

8 hónapja – Autósvilág hírei

Nem ez volt az első alkalom, amikor autóversenyzőhöz méltatlan stílusban közlekedett a hírneves pilóta, Al Unser Jr.


Hungaroring 2012: májusban WTCC, júliusban Forma-1

Hungaroring 2012: májusban WTCC, júliusban Forma-1

6 hónapja – Autósvilág hírei

A túraautó-világbajnokság mezőnye másodjára, a száguldó cirkusz 27. alkalommal látogat el hozzánk.


Használtautó.hu

CHEVROLET CRUZE 1.6 LS...

Ár: 3.099.000 Ft

Évjárat: 2009 / 4

Kivitel: sedan

Üzemanyag: Benzin

CHEVROLET LACETTI 1.4...

Ár: 888.000 Ft

Évjárat: 2005 / 11

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

CHEVROLET CAMARO Europ...

Ár: 8.490.000 Ft

Évjárat: 2010 / 6

Kivitel: coupe

Még több autó