Változás nincs, hír van: Schumacher állapota stabil

Schumacher továbbra is kómában, de stabil állapotban van

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Michael Schumacher szóvivője közölte, hogy a síbalesete óta kómában fekvő hétszeres F1-világbajnok állapota továbbra is stabil.

Közel két hete nem érkezett hivatalos információ a december 29-én síbalesetet szenvedett, azóta mesterséges kómában fekvő Michael Schumacher állapotáról. Az akkori közlemény szerint még kritikus, de stabil állapotban volt a Forma-1 hétszeres világbajnokának számító, már kétszeresen és véglegesen visszavonult versenyző. Sajtószóvivője, Sabine Kehm e hét pénteken, azaz január 17-én újabb, immár szűkszavú nyilatkozatot tett, mely szerint Schumacher állapota stabil, s azok - a legutóbbi hivatalos közlemény óta megjelent - információk, melyek szerint felépülése kérdéses, csupán találgatások.
Hirdetés

Miként az Sabine Kehm nyilatkozatában szerepelt, Schumacher családja teljes mértékben elégedett a greenoble-i egyetemi kórház orvosainak munkájával. Bár a síbalesetet szenvedett autóversenyző állapota "kritikus, de stabil" helyett már stabilnak mondott, egyéb részleteket újságírói kérdésekre sem árult el Sabine Kehm. Javulás tehát nincs, csupán az mondható el, hogy annak érdekében nem szükséges további orvosi beavatkozás, hogy állapota ne romoljon. Remény viszont van, meg persze drukkolás, jókívánságok sora, gyakorlatilag az egész világ felől. Természetesen tőlünk is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?