Senner Tuning BMW Z8
Klasszikus BMW roadstert hangolt át a Senner Tuning
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A Senner is érezte, hogy a Z8 külsejéhez teljesen felesleges hozzányúlni, csak a futóművet és a motort tették kicsit harapósabbá, bár eddig se érkezett rájuk sok panasz.
Az ingelheimi Senner Tuning úgy érezte, a gyártás leállítása után kilenc évvel akadhatnak tulajdonosok, akik már keresztben és hosszában kiautózták Z8-as BMW-jüket, de eszük ágában sincs kiszállni a klasszikus formájú roadsterből.
Ez a teljes egészében alumíniumból épített kasztni legalább akkora klasszikus lesz ötven év múlva, mint manapság a Jaguar E-type. 1535 kg, az első tengely mögé tolt motorral oldották meg az 50/50 arányú tökéletes súlyelosztást
Számukra lehet érdekes tudatmódosító a Senner által kifejlesztett, kizárólag a műszaki részleteket érintő tuningprogram.
Az 1999 és 2003 között gyártott Z8-as roadstert az azóta saját villanyautójával is hírnevet szerzett Henrik Fisker tervezte, és E52 kódnéven meglehetősen hű mása az 1997-es Tokiói Autószalonon bemutatott, a BMW 507-esnek emléket állító, közönség által körülrajongott Z07 tanulmányautónak. Hajtását az akkor futó BMW M5 (E39) ötliteres, 400 lóerős V8-asára bízták, az 500 Nm nyomatékú motor 4,7 másodperc alatt repíti álló helyzetből 100 km/h-ra a 1,5 tonnás autót. Bár végsebességét 250-nél korlátozták, lehet tudni, hogy az elektronikus tiltás kiszerelése után megfutja a 300 km/h-t. Az Z8-at a Car and Driver egyik írásában a mára már szintén klasszikus és meglehetősen tökös sportkocsinak tartott Ferrari 360 Modenával hasonlították össze, és a tesztelők három igen fontos szempontból – gyorsulás, vezethetőség, fékezés – jobbnak találták olasz konkurensénél.
James Bond (Pierce Brosnan) is hajtotta az 1999-es, A világ nem elég című epizódban, mielőtt egy helikopterre felszerelt rettenetes favágó eszközzel széttrancsírozták. A Z8-ast, nem Bondot
A Senner sem érezte szükségét feltöltésnek, vagy más agresszív teljesítmény-növelő megoldásnak, a motorvezérlés enyhe módosítása, valamint a sportlégszűrő és az egyedi kipufogórendszer felszerelése után az S62-es V8-as motor teljesítménye 450 lóerőre, legnagyobb nyomatéka pedig 535 Nm-re növekszik. Ezzel egy időben a sebesség-határolót is kiiktatják, s ennek köszönhetően már 300 km/h feletti tempót is élvezhetnek a Z8 tulajdonosok.
Hátsó lámpáiban és az irányjelzőkben neont alkalmaztak: elvileg az autó teljes életciklusán át kitartanak, de az időközben berobbanó LED-ekkel nem tudott versenyezni ez a technológia. A BMW itt már készült az iDrive koncepcióra, az utastérben multifunkciós kezelőszervek találhatók, például az elektromos ablakok és a visszapillantó tükrök ugyanazzal a karral kezelhetők
A futóművet Variant 2 Inox-Line típusú állítható keménységű lengéscsillapítókkal és erősebb első toronymerevítővel teszik masszívabbá, és már jöhetnek is Racing Gold fényű féknyergek, valamint az elöl 255/40, hátul 285/35 méretű Continental Sport Contact 5P gumikkal felvértezett 19 colos Schwert SC1 könnyűfém felnik, hogy elkészüljön a mű.
Gyönyörű felni ehhez az autóhoz. Kicsit a sofőr felé dőlő műszereit direkt azért helyezték középre, hogy semmi se korlátozza a motorháztetőre és az útra vetülő kilátást
A Senner mindösszesen 18 900 eurót kér az átalakításért, ami a maga korában 235 000 német márka (körülbelül százhúszezer euró) vételárú roadster esetében nem tűnik túlzásnak.
A hírt szerkesztette: Gruber Gergely
Ez is érdekes lehet:
Balek vagy nem, de a BMW-t elvitte
Autót lopni kulccsal könnyű, viszont remélhetőleg tolvajt fogni sem nehéz fotó alapján, ugyanis őt pedig kamera rögzítette.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
- Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo teszt
BMW tesztek
BMW 320d Modern Line Automata teszt 
Jól is megy és takarékos is, de nem csak ezen jellemzőivel ígérkezik kategóriája etalonjának a legfrissebb 3-as BMW jelenlegi csúcsdízele. Csak az árát ne kérdezzék!
BMW 118i és 120d miniteszt 
Hivatalosan csak a még most is nyitva tartó Frankfurti Autószalonon mutatkozott be a BMW új 1-es sorozata, de e héten már próbára is tehettük. Szülőföldjén, Németországban, a sebességkorlát nélküli autópályák birodalmában.
BMW 740d xDrive teszt 
Hallottuk már ezerszer, hogy a pénz nem boldogít. Lehet, de akinek módja van egy BMW 740d xDrive birtoklására, az többé nem akar a fülébe engedni ilyen bugyuta népi bölcsességeket. Megértjük.
BMW 640i Cabrio és K 1600 GT teszt 
Mind a BMW 640i Cabrio, mind a BMW K 1600 GT kategóriája legjobbjai közé tartozik. Bár a luxus még fokozható, az autózás és a motorozás új dimenzióját ismertük meg a párhuzamos teszt során.
BMW 520d Automata teszt
Kiváló példa arra az ötös BMW, hogy ami jó, az nyugodtan megvásárolható belépő változatával. Én mindenképp az alapmotort javasolnám, de az opciós, nyolcfokozatú automatát kár lenne kihagyni.
Még több BMW tesztCímlapon
Friss cikkek
Buktatók a kínai autógyártásban
15 órája – Sztori
Senki sem szeretne lemaradni az évszázad boltjáról, de a kínai vezetés időnként teljesíthetetlen feltételeket és bürokratikus akadályokat gördít a bevándorolni kívánó autógyártók útjába.
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC 
3 napja – Sztori
Michelisz a Hungaroringen újraírta a Dávid-Góliát mesét, amikor is egy privát BMW-vel lenyomta a gyári Chevy-hadat. De mitől ennyire gyorsak a csokornyakkendősök?
Autógyártók a sportban – szponzorként 
6 napja – Sztori
Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.
-
E hét végén Shell Eco-marathon
7 napja – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
Múlt héten – Sztori -
Légzsákokról röviden
Múlt héten – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
Múlt héten – Sztori -
Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
Múlt héten – Újdonság -
Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
2 hete – Újdonság -
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- WTCC: újabb privát BMW-siker
- Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
- Ujjmozdulatokat közvetít a szupertextil
- Újabb plusz lóerők a G-Power BMW M5-jében
- Új háromajtós BMW 1-es: akár 320 lóerővel
- Bemutatkozott a BMW 3 Touring
- Jövő héten várhatóan csak a gázolaj ára csökken
- BMW 320d Modern Line Automata teszt
- A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
- Hogyan sikerült megverni a verhetetlennek tűnő Chevyt?
Használtautó.hu
|
Ár: 5.650.000 Ft Évjárat: 2007 / 4 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 4.690.000 Ft Évjárat: 2007 / 8 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 2.650.000 Ft Évjárat: 2004 / 12 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |

























