Toyota NS4: Prius konkurens házon belül
Ez fogja kinyírni a Toyota Priust
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A kissé ormótlan Priusszal szemben az NS4 egy műremek, kár, hogy ebben a formában nem kerülhet gyártásba, inkább felszereltségével mutat irányt.
A Toyota nem fél kijelenteni, hogy a világon eladott hibridek fele az ő konyhájukból érkezik, és igyekeznek is mindent megtenni, hogy megtartsák ezt az előnyt feljövőben levő konkurenseikkel szemben.
Ennek a törekvésnek egyik letéteményese a most bemutatott NS4 tanulmányautó: a gyártó bejelentése szerint egy 2015 körül, a Prius-család mellé betagozódó új hibridsorozat előfutára, de az sem kizárt, hogy végül a kategória királyának számító modell helyére kerül majd az NS4 nyomán kialakuló végleges modell. A hajtásláncra mondhatjuk, hogy semmi különös, hiszen a Prius plug-in technológiájának csökkentett méretű alkatrészekből összeállított, ezért takarékosabb változatáról van szó, de a formatervezők valamint a jármű felszereltségéért felelős részleg nyakló nélkül garázdálkodhatott az autó megalkotásánál.
Elsőre szembetűnő, hogy ezen is megvan a rövid első, ehhez képest nagyon hosszú hátsó túlnyúlás, mint a mostani Priuson, de ezzel véget is érnek a hasonlóságok. Egyszerű, mégis modern és látványos az ezúttal arányosan görbített tetővonal, meglehetősen futurisztikus a farrész kialakítása, míg az NS4 arcát meghatározó F1 orrkúpra emlékeztető frontrész minden csak nem unalmas. Annak ellenére sem, hogy nyilvánvaló sérülékenysége miatt ez a részlet biztosan nem szerepel majd a végleges autón. Ugyanakkor érdemes megfigyelni a krómcsíkokkal folytatott játékot, különösen a hátsó lámpatestből a sárvédőre és az ablak alsó pereméből a vaskos C-oszlopba áthúzott részletek hatásosak. Az utastér is megfelel ennek a hangulatnak, a műszerek, az ülések, a kormány mind letisztult, de egyértelműen hipermodern hangulatot áraszt.
Az NS4 felszereltség szempontjából mindent tud, amit a mai Toyoták és Lexusok, és még annál is kicsit többet, ezen újdonságok egy része már minden bizonnyal be is kerül a három év múlva esedékes újdonság arzenáljába. Elsőként a Human-Machine Interface névre hallgató emberközpontú irányítórendszer: ez természetesen nem más, mint a más gyártók által is szorgalmazott okostelefon jellegű irányítópult, érintőképernyővel.
A balesetek elkerülését szolgáló PCS, Pre-Collision System a radaron és sztereó kamerákon kívül éjjel infravörös fénnyel pásztázza az úton és környékén fellelhető lehetséges veszélyforrásokat. A rendszer nemcsak figyelmeztet, mint a mai Toyotákban és Lexusokban, hanem fékez, sőt, szükség esetén a kormány tekerését is átveszi tőlünk. A visszapillantó tükrök kameráknak adták át helyüket, az Adaptive Lighting Beam pedig a hűtőrácsba szerelt kamera és a fényforrások elé helyezett pajzs segítségével mindig úgy állítja a fénycsóvát, hogy a szemből érkezőket ne vakítsa meg, így éjjel akár folyamatosan használhatunk fényszórót, ha szükséges. A holttereket is radar figyeli, vész esetén a műszerfal tetejébe épített lámpák figyelmeztetik a sofőrt.
Az üvegfelületeket víztaszító, párásodást gátló és UV-sugárzást szűrő rétegekkel látták el, ezen kívül elhelyeztek egy olyan napfény erejét szűrő filmet is, mely megkönnyíti a rádióhullámok haladását, és ezzel segíti azok utastérbe áramlását.
A hírt szerkesztette: Gruber Gergely
Ez is érdekes lehet:
Tető nélküli elektromos Volkswagen Beetle Pekingben
A Pekingi Autószalonon debütáló Volkswagen E-Bugster nem más, mint a Beetle kabrió kiadása villanymotorral.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
- Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo teszt
TOYOTA tesztek
Toyota Yaris 1.33 Dual VVT-i CVT Executive teszt 
Néhány okos megoldás kikopott a harmadik generációs Toyota Yarisból, néhány viszont belekerült. Utastere nagyot nőtt, karosszériája azonban kellően kompakt maradt.
Toyota Hilux 3.0 D-4D SR+ Leather teszt
A megújult Toyota Hilux igyekszik rászolgálni a nevére, pláne a tesztelt erősebbik motoros, automata váltós, csúcsfelszereltségű luxuskivitelben.
Toyota Hiace Panel Van 2.5 D-4D LWB teszt
Aki japán furgont szeretne, az egyetlen modellt, a Toyota Hiace-t választhatja - már nem sokáig, Euro4-es motorja miatt ugyanis jövőre újként már nem lesz forgalomba helyezhető.
Toyota Avensis 2.0 D-4D Travel Edition teszt
Belépő turbódízelével és "utazós", kedvezményes ellátmányával járt nálunk a középkategóriás Toyota. Akinek ez a verzió kell annak nyerő, varia azonban nincs!
Toyota Corolla 1.4 D-4D Luna teszt
Erősen konzervatív vásárlókört céloz a csakis lépcsős háttal kapható Corolla. Fokozottan igaz ez az olcsónak sem nevezhető dízelre.
Még több TOYOTA tesztCímlapon
Friss cikkek
Buktatók a kínai autógyártásban
15 órája – Sztori
Senki sem szeretne lemaradni az évszázad boltjáról, de a kínai vezetés időnként teljesíthetetlen feltételeket és bürokratikus akadályokat gördít a bevándorolni kívánó autógyártók útjába.
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC 
3 napja – Sztori
Michelisz a Hungaroringen újraírta a Dávid-Góliát mesét, amikor is egy privát BMW-vel lenyomta a gyári Chevy-hadat. De mitől ennyire gyorsak a csokornyakkendősök?
Autógyártók a sportban – szponzorként 
6 napja – Sztori
Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.
-
E hét végén Shell Eco-marathon
7 napja – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
Múlt héten – Sztori -
Légzsákokról röviden
Múlt héten – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
Múlt héten – Sztori -
Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
Múlt héten – Újdonság -
Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
2 hete – Újdonság -
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Toyota RAV4 EV: leleplezve
- Egy hét múlva megismerhetjük: Toyota RAV4 EV
- Toyota Avensis 2.0 D-4D Sol, 2005 használtteszt
- Megkezdődött a Toyota Yaris Hybrid gyártása
- Toyota Avensis 2.2 DCAT Wagon Executive teszt
- Régi-új márka érkezhet a ralielitbe
- Mi lesz megint az üzemanyagárakkal?
- Mindent bele marketingkampány futtatja az IQ-t
- Antarktiszra zarándokolt a Toyota Hilux
- Kupészerű négyajtóst hoz New Yorkba a Toyota
Használtautó.hu
|
Ár: 2.700.000 Ft Évjárat: 1995 / 7 Kivitel: coupe Üzemanyag: Benzin/Gáz |
|
Ár: 1.390.000 Ft Évjárat: 1989 Kivitel: coupe Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 888.888 Ft Évjárat: 1985 / 6 Kivitel: coupe |









































Hozzászólások (10 db)
Kedves Horatius, melyik az az Euro5-ös dízel, amelyik városban, 2-6 km-es utakat (napi 6-8 hidegindítás!) 5,5-ös fogyasztással tesz meg úgy, hogy közben dinamikusan is lehet haladni vele?
Mi is dízelre voltunk ráállva, de több kereskedés is lebeszélt róla, a fenti körülmények kinyírják a modern dízeleket (részecskeszűrő, stb.). Maradt a benzines - abban viszont az egyetlen igazán kis fogyasztású jelenleg a Prius...
Előzmények megtekintése
Igaz, annyit javítanék a dolgon, hogy a Prius-on kívül az Auris HSD és a Lexus CT200h is tudja hozni ezeket a fogyasztási értékeket városban (és azon kívül is). Mondjuk ez nem csoda, hiszen mind a kettőben pontosan ugyanaz a hibrid hajtáslánc van mint a Prius-ban.
Valóban tartós és jó minőségű, de 4.3 l-es fogyasztással reklámozza, ehhez képest 6 litert eszik, amit bármelyik hasonló kategóriás diesel autó lepipál, a tisztán elektromos hatótávja pedig nulla volt eddig.
Most megjelent az új Prius Plug-In hibrid, ami már tud menni 20km-t tisztán elektromosan akár 100-al is, de ez nagyon kevés mondjuk az Opel Ampera 60-80 km-es hatótávjához képest.
Nem azt mondom, hogy legyen tisztán elektromos hajtású, hanem hogy növeljék a helykínálatot, mert ici-pici a belső tere és növeljék az elektromos hatótávját, hogy versenyképes maradjon, mert ez a mostani 20km nagyon gyenge és nem fog labdába rúgni vele még rövid távon sem.
Jó a Plug-In hibrid technológia, mert rövid távokon, városon belül nem kell tankolni, tudjuk csak elektromosan használni (ha tud 60-80 km-t), ha pedig hosszabb útra akarunk menni, akkor ott a benzin/diesel motor, ami lehetővé teszi. Nem ragad ott sehol és nem kell két autót fenntartani.
A Toyota fontolva haladását nem értem. Direkt visszatartják a fejlesztéseket és mindig csak egy kicsit adnak hozzá, próbálják beetetni az embereket, amikor pedig megjelennek az új hibridek nagyobb hatótávval, akkor a már megvett autó elértéktelenedik. Onnantól kezdve a Toyota sem tudja eladni 20km-rel, amikor a konkurencia 60km-t tud.
Előzmények megtekintése
de 4.3 l-es fogyasztással reklámozza, ehhez képest 6 litert eszik, amit bármelyik hasonló kategóriás diesel autó lepipál, a tisztán elektromos hatótávja pedig nulla volt eddig
Ez egyszerűen és kristálytisztán a nettó hülyeség kategóriája!
1. Szabványos teszticklusban mért fogyasztás alapján reklámoz MINDEN gyártó, így a Toyota is. A 4.3 l/100 km-t nem tudod honnan álmodtad, Európában 3.9-4.0 l/100 km, az USA-ban 4.7 l/100 km a helyi tesztciklusok szerinti kombinált fogyasztás. a 6 liter szintén egy hasrabaszással előállt érték.
Valós körülmények közötti átlagfogyasztás
- spritmonitor szerint: 5.08 l/100 km ( http://www.spritmonitor.de/en/overview/49-Toyota/439-Prius.html?fueltype=2&constyear_s=2010&powerunit=2 )
- fuelly szerint: 4.94 l/100 km ( http://www.fuelly.com/car/toyota/prius )
egyik sincs SEHOL SEM a 6 literhez!
2. Mutass akár csak EGY DB dízelt ami ezt tudja! Nemhogy bármelyik, de egy sincs még a közelében sem!
3. A nulla elektromos hatótáv a valóságban max. 2-3 km. Neked halvány fogalmad sincs miről beszélsz. Amíg a tényekkel nem kerülsz barátságba addig csak baromságokat fogsz hinni.
hanem hogy növeljék a helykínálatot, mert ici-pici a belső tere
Lsd. mint fent, ez betonhülyeség. A kategóriájának az egyik - ha nem A - legnagyobb helykínálatával rendelkezik, fogalmad sincs miről beszélsz!
és növeljék az elektromos hatótávját, hogy versenyképes maradjon, mert ez a mostani 20km nagyon gyenge és nem fog labdába rúgni vele még rövid távon sem.
Természetesn jó lenne a nagyobb elektromos hatótáv, de a versenyképességről majd egy fél év múlva beszélgessünk el újra, amikor az fog kiderülni, hogy a Volt/Amperánál többször annyit adnak el a Prius PHV-ból. Neked az a kényszerképzeted van, hogy a versenyképesség egyedüli mércéje az elektromos hatótáv. Hát elárulok egy nagy titkot Neked, abszolút nem az! A kérdés sokkal komplexebb, az ár, a megbízhatóság és a fenntartási költségek mind legalább ilyen fontos tényezők.
A Toyota fontolva haladását nem értem. Direkt visszatartják a fejlesztéseket és mindig csak egy kicsit adnak hozzá, próbálják beetetni az embereket, amikor pedig megjelennek az új hibridek nagyobb hatótávval, akkor a már megvett autó elértéktelenedik. Onnantól kezdve a Toyota sem tudja eladni 20km-rel, amikor a konkurencia 60km-t tud.
Hogy nem érted azzal tökéletesen egyetértek. Azt pedig hogy direkt visszatartanának valamit, nem tudod bizonyítani. A Toyota mindig is ultrakonzervatív stratégiát követett, a Kaizen amúgy sem teszi lehetővé a felelőtlen csapongást de hosszú távon eddig mindig nyerő volt. Ez tette a világ legnagyobb autógyártójává.
Az utolsó mondatoddal magadnak mondtál ellent. A Volt-nak sokkal nagyobb az elektromos hatótávja, ráadásul 1 évvel korábban jelent meg a piacon mint a Prius PHV, mégsem igaz az, hogy a Prius PHV-t nem tudná eladni a Toyota, sőt a valóság ennek éppen az ellenkezője.
Vagány, szép, futurisztikus, de ez mind szart sem érő parasztvakítás.
Az értéke a tisztán elektromos hatótávolságán, a feltöltés gyorsaságán és a belső helykínálaton múlik. Ma és a jövőben ezek jelentik az autók terén a "valódi értéket"!
A Toyotára egyébként nagyon mérges vagyok, mert akkora parasztvakítást csinál a semmit nem spóroló hibridjeivel, hogy az égbekiáltó! Míg más gyártók igyekeznek az elektromos hatótávolságot minél jobban növelni, a konnektoros töltést/gyorstöltést biztosítani és a belső égésű motorok szerepét csupán hatótávnövelő töltésre csökkenteni, addig a Toyota szándékosan visszatartja a fejlesztést és csak lassan csepegteti az újításokat, miközben erősen reklámozza és népszerűsíti a valóságban szinte semmit nem spóroló hibridjeit.
Most már szerencsére nem sokat kell aludni ahhoz, hogy a többi gyártó móresre tanítsa és elnyomja, mint egy hangyát, ha nem rukkol elő villámgyorsan valami ÉRTÉKelhető autóval!
Előzmények megtekintése
Inkább magadra lehetnél mérges mert az teljesen jogos lenne, a Toyotára való fújásod viszont úgy hülyeség ahogy van.
Az, hogy szerinted a Toyota hibridjei semmit sem spórolnak, akkora hazugság mint ide lacháza és akkor ez a legfinomabb amit erre lehet mondani. Az elmúlt 15 évben számtalan teszt bizonyította ennek az ellenkezőjét, és egyetlenegy kizárólag belsőégésű motorral hajtott járművet sem tudsz mondani, ami a kategóriájában - vagy akár még annál kicsit tágabb körben is - nemhogy kevesebbet, hanem csak ugyanannyit fogyasztana mint a Toyota hibridjei.
A móresre tanításon nagyon jót fogok röhögni. A többi gyártó egyelőre annak örülne nagyon, ha az évtizednyi lemaradásukat egyáltalán csökkenteni tudnák a Toyotához képest, nemhogy móresre tanítsa.
A sokat emlegetett GM Volt-od több mint 1 év tapasztalatai alapján igen közel van az orbitális bukáshoz, még a tervezett nyomorúságos 10 ezres eladási darabszámot sem tudták elérni, alig 7 ezer fogyott belőle. Ezzel szemben áll pl. a Prius 400 ezer környéki 1 éves eladása, és akkor a többi hibridjéről még nem is beszéltünk (és mindezt úgy, hogy közben a földrengés/cunami letarolta őket). Ennyit a móresről.
A téves álomvilágodból le kellene ereszkedned a realitás talajára.
Kedves Horatius, melyik az az Euro5-ös dízel, amelyik városban, 2-6 km-es utakat (napi 6-8 hidegindítás!) 5,5-ös fogyasztással tesz meg úgy, hogy közben dinamikusan is lehet haladni vele?
Mi is dízelre voltunk ráállva, de több kereskedés is lebeszélt róla, a fenti körülmények kinyírják a modern dízeleket (részecskeszűrő, stb.). Maradt a benzines - abban viszont az egyetlen igazán kis fogyasztású jelenleg a Prius...
Előzmények megtekintése
Kedves Tamás11!
Ha ilyen távolságra kell csak használni, akkor valóban nem a legjobb a diesel, mert télen fel sem melegszik.
Ez egy speciális használat, hogy csak 2-6km-t kell vele menni. Valóban ebben igazad van.
Ebben az esetben a legjobb egy tisztán elektromos autó volna. Ha más nem, akkor a TZ-ELMA Zrt. által átalakított bármilyen hagyományos autó.
A Prius szerinted valóban kis fogyasztású? Mennyit eszik a valóságban Nektek?
Nekem 6 litert mondott több tulajdonos is őszintén, amit meglehetősen soknak tartok. Bármelyik kisebb benzines autó, jóval olcsóbb vételárral elmegy 6-7 liter között a városban.
Nem érzem a mellbevágó különbséget a Prius és a hagyományos autók között a fogyasztás tekintetében. A vételárban viszont igencsak! Főleg az USA és Európa közötti duplázásban. Ennyi a gondom a Priussal.
Kedves Horatius, melyik az az Euro5-ös dízel, amelyik városban, 2-6 km-es utakat (napi 6-8 hidegindítás!) 5,5-ös fogyasztással tesz meg úgy, hogy közben dinamikusan is lehet haladni vele?
Mi is dízelre voltunk ráállva, de több kereskedés is lebeszélt róla, a fenti körülmények kinyírják a modern dízeleket (részecskeszűrő, stb.). Maradt a benzines - abban viszont az egyetlen igazán kis fogyasztású jelenleg a Prius...
Előzmények megtekintése
Az általad leírtakat olvasva néhány dologban kíváncsi vagyok véleményedre.
Mit értesz azon, hogy városon belüli dinamikus haladás?
Szerintem ilyen ma már nem létezik. 20-30-40 km/h-s sebességkorlátozások, gyalogátkelőhelyek sokasága, ahol már az átkelési szándék észlelése is kötelező megállást írt elő, stb. stb. erre jön a zéró tolerancia. Ezt a szót már igencsak ki lehet törölni a szótárból a városi közlekedést illetően.
Euro5-ös besorolású dízel nem létezik számodra, ami városban 2-6 km-es távokon napi 6-8 hidegindítással tudja az 5,5-ös fogyasztást. Bizonyára igazad van.
Szerinted ilyen körülmények között Euró2-es Euro3-as van amelyik kijön 5,5-ből vagy alatta?
Valóban tartós és jó minőségű, de 4.3 l-es fogyasztással reklámozza, ehhez képest 6 litert eszik, amit bármelyik hasonló kategóriás diesel autó lepipál, a tisztán elektromos hatótávja pedig nulla volt eddig.
Most megjelent az új Prius Plug-In hibrid, ami már tud menni 20km-t tisztán elektromosan akár 100-al is, de ez nagyon kevés mondjuk az Opel Ampera 60-80 km-es hatótávjához képest.
Nem azt mondom, hogy legyen tisztán elektromos hajtású, hanem hogy növeljék a helykínálatot, mert ici-pici a belső tere és növeljék az elektromos hatótávját, hogy versenyképes maradjon, mert ez a mostani 20km nagyon gyenge és nem fog labdába rúgni vele még rövid távon sem.
Jó a Plug-In hibrid technológia, mert rövid távokon, városon belül nem kell tankolni, tudjuk csak elektromosan használni (ha tud 60-80 km-t), ha pedig hosszabb útra akarunk menni, akkor ott a benzin/diesel motor, ami lehetővé teszi. Nem ragad ott sehol és nem kell két autót fenntartani.
A Toyota fontolva haladását nem értem. Direkt visszatartják a fejlesztéseket és mindig csak egy kicsit adnak hozzá, próbálják beetetni az embereket, amikor pedig megjelennek az új hibridek nagyobb hatótávval, akkor a már megvett autó elértéktelenedik. Onnantól kezdve a Toyota sem tudja eladni 20km-rel, amikor a konkurencia 60km-t tud.
Előzmények megtekintése
Kedves Horatius, melyik az az Euro5-ös dízel, amelyik városban, 2-6 km-es utakat (napi 6-8 hidegindítás!) 5,5-ös fogyasztással tesz meg úgy, hogy közben dinamikusan is lehet haladni vele?
Mi is dízelre voltunk ráállva, de több kereskedés is lebeszélt róla, a fenti körülmények kinyírják a modern dízeleket (részecskeszűrő, stb.). Maradt a benzines - abban viszont az egyetlen igazán kis fogyasztású jelenleg a Prius...
Miért?
A toyota a priuszával megcsinálta azt a szar autót amiben minden extra benne van és nem fogyaszt többet hat liternél! És amíg komoly támogatás van még a kőolaj származékokat elégető motorok terén, miért is kéne pont a Toyotának a csakis pusztán az elektromos motor használatával foglalkoznia, mikor megcsinálta a hibrid " luxus " autót? Ami viszont meglepően keveset fogyaszt és még a kopó alkatrészek sem drágák!
Előzmények megtekintése
Valóban tartós és jó minőségű, de 4.3 l-es fogyasztással reklámozza, ehhez képest 6 litert eszik, amit bármelyik hasonló kategóriás diesel autó lepipál, a tisztán elektromos hatótávja pedig nulla volt eddig.
Most megjelent az új Prius Plug-In hibrid, ami már tud menni 20km-t tisztán elektromosan akár 100-al is, de ez nagyon kevés mondjuk az Opel Ampera 60-80 km-es hatótávjához képest.
Nem azt mondom, hogy legyen tisztán elektromos hajtású, hanem hogy növeljék a helykínálatot, mert ici-pici a belső tere és növeljék az elektromos hatótávját, hogy versenyképes maradjon, mert ez a mostani 20km nagyon gyenge és nem fog labdába rúgni vele még rövid távon sem.
Jó a Plug-In hibrid technológia, mert rövid távokon, városon belül nem kell tankolni, tudjuk csak elektromosan használni (ha tud 60-80 km-t), ha pedig hosszabb útra akarunk menni, akkor ott a benzin/diesel motor, ami lehetővé teszi. Nem ragad ott sehol és nem kell két autót fenntartani.
A Toyota fontolva haladását nem értem. Direkt visszatartják a fejlesztéseket és mindig csak egy kicsit adnak hozzá, próbálják beetetni az embereket, amikor pedig megjelennek az új hibridek nagyobb hatótávval, akkor a már megvett autó elértéktelenedik. Onnantól kezdve a Toyota sem tudja eladni 20km-rel, amikor a konkurencia 60km-t tud.
Vagány, szép, futurisztikus, de ez mind szart sem érő parasztvakítás.
Az értéke a tisztán elektromos hatótávolságán, a feltöltés gyorsaságán és a belső helykínálaton múlik. Ma és a jövőben ezek jelentik az autók terén a "valódi értéket"!
A Toyotára egyébként nagyon mérges vagyok, mert akkora parasztvakítást csinál a semmit nem spóroló hibridjeivel, hogy az égbekiáltó! Míg más gyártók igyekeznek az elektromos hatótávolságot minél jobban növelni, a konnektoros töltést/gyorstöltést biztosítani és a belső égésű motorok szerepét csupán hatótávnövelő töltésre csökkenteni, addig a Toyota szándékosan visszatartja a fejlesztést és csak lassan csepegteti az újításokat, miközben erősen reklámozza és népszerűsíti a valóságban szinte semmit nem spóroló hibridjeit.
Most már szerencsére nem sokat kell aludni ahhoz, hogy a többi gyártó móresre tanítsa és elnyomja, mint egy hangyát, ha nem rukkol elő villámgyorsan valami ÉRTÉKelhető autóval!
Előzmények megtekintése
Miért?
A toyota a priuszával megcsinálta azt a szar autót amiben minden extra benne van és nem fogyaszt többet hat liternél! És amíg komoly támogatás van még a kőolaj származékokat elégető motorok terén, miért is kéne pont a Toyotának a csakis pusztán az elektromos motor használatával foglalkoznia, mikor megcsinálta a hibrid " luxus " autót? Ami viszont meglepően keveset fogyaszt és még a kopó alkatrészek sem drágák!
Vagány, szép, futurisztikus, de ez mind szart sem érő parasztvakítás.
Az értéke a tisztán elektromos hatótávolságán, a feltöltés gyorsaságán és a belső helykínálaton múlik. Ma és a jövőben ezek jelentik az autók terén a "valódi értéket"!
A Toyotára egyébként nagyon mérges vagyok, mert akkora parasztvakítást csinál a semmit nem spóroló hibridjeivel, hogy az égbekiáltó! Míg más gyártók igyekeznek az elektromos hatótávolságot minél jobban növelni, a konnektoros töltést/gyorstöltést biztosítani és a belső égésű motorok szerepét csupán hatótávnövelő töltésre csökkenteni, addig a Toyota szándékosan visszatartja a fejlesztést és csak lassan csepegteti az újításokat, miközben erősen reklámozza és népszerűsíti a valóságban szinte semmit nem spóroló hibridjeit.
Most már szerencsére nem sokat kell aludni ahhoz, hogy a többi gyártó móresre tanítsa és elnyomja, mint egy hangyát, ha nem rukkol elő villámgyorsan valami ÉRTÉKelhető autóval!
Végre felébredtek a toyotások is ..és egy vagány autot hoztak össze..szép a forma és szép ez a szin..