Ez lesz a legszebb Opel?
Még csak grafika: Opel Cascada OPC
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Theophilus Chin elképzelte és megrajzolta az Opel Cascada OPC változatát. Elég jól sikerült.
Tavaly mutatkozott be, rövidesen - 7 millió forintos bázisáron - itthon is kapható lesz az a Opel Cascada, mely az Astránál ugyan nagyobb, de azért mégiscsak egy kompaktnak tekinthetÅ‘ négyüléses, vászontetÅ‘s kabrió. Alapból is jóval látványosabb, mint anno az Astra TwinTop volt, de hogy akár olyan prémiummodellekkel is versenyre kelhessen, mint például az Audi S5 Cabriolet, nyilván "illik" sportcsomaggal és igazán komoly motorral is kÃnálni. MÃg kezdetben a szentgotthárdi 1,6 literes turbómotor a benzines csúcs a maga 170 lóerejével, az OPC kivitel akár 300 lóerÅ‘t is tudhat - mint az izom-Astra esetében is. Hogy nézhet majd ki? Theophilus Chin független formatervezÅ‘ már megrajzolta. Hatalmas légbeömlÅ‘k, széles küszöbök, malomkerekek - az összkép igencsak tetszetÅ‘s, várjuk, mit lép az Opel. Amennyiben népszerű lesz a Cascada, az OPC-változat megjelenése is sanszos. A hivatalos képeket pedig Ãgérjük, összevetjük majd Chin mester agyszüleményével.