Holnaptól teljes erővel sebességet mér a rendőrség
TISPOL akció keretében veti be összes traffipaxját a rendőrség
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Szerdától péntekig háromnapos sebességellenőrzési razziát tart a rendőrség.
Miként az a police.hu oldalon olvasható, a rendÅ‘rség a TISPOL Műveleti Csoport éves ellenÅ‘rzési terve alapján augusztus 23-tól augusztus 25-ig (szerdától péntekig) tartja meg Magyarországon a TISPOL SPEED elnevezésű közlekedésbiztonsági ellenÅ‘rzését. Az európai kampány elsÅ‘sorban a gyorshajtókat kÃvánja kiszűrni, de az ellenÅ‘rzés kiterjed az illegális migráció, az embercsempészés, a kábÃtószerrel, valamint a lÅ‘fegyverrel kapcsolatos, illetve a vagyon elleni bűncselekmények felderÃtésére és megszakÃtására is. Egy biztos, az autósoknak a fokozottnál intenzÃvebb sebességmérésre kell számÃtaniuk.
Engem:) 3 hónapja! Volt egy kamerás autó, utána pedig egy “kasszás” kocsi, ami már várt. 105 -tel mértek be. 10 rugó lett volna , de nagyon rendesek voltak, Ãgy lekönyörögtem 5 ezerre 🙂 Tudjátok, 90 helyett 105, plusz 3 kilométer hibahatár, Ãgy 109 nál már közig bÃrság lett volna.
a kormány (az emút harmincév!ben) számÃtott mindig ezekre a bevételekre, Ãgy van kalkulálva. noha magával a sebességméréssel egyetértek, hisz kell a kontroll ezen a területen is, a mobil mérések milyenségével viszont nem mindig. nem baleseti gócpontok illetve elbújva avagy épp kint felejtett tábla mögött éjszaka. mind1, figyelni kell max megemlÃti az ember, hogy ez nem túl hatékony és következetes módszer, másrészrÅ‘l meg mindenki (már az értelmesebbje) tudja, hogy az utca-rendÅ‘r nem jókedvébÅ‘l áll ki paparazzit játszani.
Legnagyobb vicc az egészben, h a szándékos gyorshajtók minimális balesetet okoznak, itt inkább az embereket tanÃtani kellene rendesen és naprakészen “tartani”, illetve felülvizsgálni Å‘ket bizonyos események után.
megmondom őszintén a paparazzi zsaruknak én találnék sokkal fontosabb melót is, bár az nem hozna annyi pénzt a kurmányoknak, de a közbiztonság javulna és még valóban rendőrnek is érezhetnék magukat, nem fotósnak.
De a világ valóban egy vicc, ebben a formában. Ahol amerikai háborús bűnösök (mini.elnökök,parancsnokok) szabadon grasszálhatnak, sÅ‘t még nobel dÃjat is kaphatnak, több százezer ártatlan ember kiÃrtásáért (irak,afganisztán,szÃria,libanon stb) ilyenkor azért érezheti az ember, h elvan csúszva a világ, de rendesen.
A sebesség mérés hogy függ össze pl más bűncselekmények felderÃtésével ? Mert ha nem álÃt meg a rendÅ‘r csak lemért akkor elég nehezen látja hogy éppen egy csÃk kolát szippantok a kolumbiai drogbárós pecséttel ellátott egy kilós kokaintéglámból …. vagy éppen egy gyereket raboltam el a csomagtartóba … Tegye fel a kezét akit megállÃtottak miután gyorshajtással lemérték azóta mióta bevezették az objektÃv felelÅ‘sség elvét a gyorshajtásban . A bevett gyakorlat hogy majd jön a csekk te meg menj tovább ehhez elég 1 rendÅ‘r is aki kezeli a trafipaxot az eddigi 4-5 helyett mikor megállÃtottak… a bevétel pedig ugyan annyi mint ha 4-5 rendÅ‘r lenne kint .
A sebességmérés szimplán pénzbehajtás semmi más ebbÅ‘l tartja el az állam a rendÅ‘rséget … itt meg beadják , hogy ez a mi érdekünkben van 😀 😀 . Vicc ez az egész világ .
Reméljük sikerül olyan helyen mérni ahol fontos is lenne.