Józan kisautók legfeljebb egymillió forintért
Piaci körkép: okos kisautók egymillió forint környékén
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Két új kisautót teszteltünk mostanában, adta magát, hogy a használtpiacon is legott szétnézzünk: milyen ötajtós, klímás modelleket kapni olcsóbban, egymillió forintért?
Ha gazdaságos kisautóról van szó, a Swift még ma is remek választás lehet. Jó értelemben igénytelen, ezresen is viszonylag élénk
A faceliftes Renault Twingo és a ropogós Volkswagen up! kipróbálása után született az ötlet: nézzük meg, milyen most a használtpiac kisautós kínálata! A tesztgépek jócskán 3 millió forint feletti árához képest felső határként kerek egymilliót álmodtunk meg, ragaszkodtunk a klímához, de ahhoz is, hogy igenis legyen a lehető legpraktikusabb, azaz ötajtós a kiscsalád mindenese a lehető legkisebb, maximum egyliteres benzinmotorral.
A Használtautó.hu keresőjében még a következőket állítottuk be kritériumként: csakis fényképes hirdetésekre voltunk kíváncsiak, elvártuk az érvényes magyar okmányokat és a műszaki vizsga meglétét legalább még az idei évre, az árplafont 1,2 milliónál húztuk meg, mondván csak lehet alkudni valamennyit, vagy ha olyan a járgány (és esetleg 100 ezret lealkudtunk), hát még egy „százast” valahogy nyilván össze lehet rá szedni, nem lehet öregebb 12 évesnél (ha már ez a magyar átlag…), s még egyszer: 5 ajtó, legföljebb 1000 köbcentis benzinmotor, klíma.
Néhány modell persze nem ment át a rostán (pl. Suzuki Wagon R+, mert abból nem volt klímás-egyliteres), a kereső 13 típus közel 140 példányát listázta ki.
Legfeljebb 12 éves, 5 ajtós, klímás kisautók 1 millió forint környékéig*
| Modell | Évjárat | Futott km | Vételár (Ft) |
| Chevrolet Spark | 2005-2009 | 26 000-138 000 | 699 000-1 190 000 |
| Citroën C1 | 2006-2007 | 40 000-107 000 | 1 129 000-1 199 000 |
| Daewoo/Chevrolet Matiz | 2000-2005 | 41 000-180 000 | 519 000-869 000 |
| Daihatsu Sirion | 2000 | 84 000-126 000 | 580 000-699 000 |
| Hyundai Atos | 2001-2003 | 56 000-64 000 | 595 000-799 000 |
| Kia Picanto | 2004-2007 | 64 000-101 000 | 679 000-1 190 000 |
| Nissan Micra | 2002-2005 | 40 000-159 000 | 900 000-1 199 000 |
| Opel Agila | 2002-2005 | 40 000-130 000 | 599 000-800 000 |
| Opel Corsa | 2000-2004 | 98 000-123 000 | 629 000-929 000 |
| Peugeot 107 | 2006-2007 | 58 000-87 000 | 1 150 000-1 199 000 |
| Suzuki Swift | 2000-2002 | 120 000-131 000 | 510 000-699 000 |
| Toyota Yaris | 2000-2005 | 56 000-153 000 | 650 000-1 200 000 |
| Volkswagen Polo | 2000-2001 | 84 000-150 000 | 727 00-899 000 |
* Feltételezve, hogy 10 százalék körüli rész lealkudható, s hogy bizonyos esetben, ha olyan az autó, esetleg néhány tízezer forint még összeszedhető rá
A régebbi Daewoo Matizoknál az újabb Chevrolet Sparkok elsősorban nem a nevük, hanem a koruk miatt jobbak. A Sparknál olcsóbb autó kb. nincs, alacsonyabb fogyasztású annál több
A táblázatban soroltak közül Matiz/Spark, Micra és Yaris rengeteg van, a többi jóval kisebb számban képviselteti magát a beállított és említett kritériumok alapján. A kakukktojás egyértelműen a Daihatsu Sirion, amelynek egyik példánya összkerékhajtású (nem véletlen, hiszen Subaru Justy-klón). A Matiz/Spark és Daewoo/Chevrolet névcseréről vélhetően ma már senkit nem kell felvilágosítani − amúgy 2005-ben volt pár hónap, amikor a Daewoo-ból már Chevrolet lett, a Matizból viszont még nem keletkezett Spark, szóval ki-ki vérmérséklete, sznobizmusa, a csokornyakkendők iránti szeretete vagy a régmúlt gyűlölete mezsgyéjén gondolkodjék amerikai vagy koreai termékben, talál Matizt, illetve Sparkot. Mindenképp koreait kap, ami persze egyáltalán nem gáz, amennyiben olcsó és olcsón fenntartható, egyszerű autó vásárlása a cél.
A Matiznál/Sparknál egyáltalán nem komolyabb autó a miénk, a Swift, ami a 10-12 éves kategóriában a maga 120 ezer km körüli futásával és 600 ezer forintos átlagárával az őszinteség és az A-ból B-be jutás szinonimája. Volkswagen Polót ilyen kis motorral csak az vegyen, aki nagyon ráér, s inkább kell neki a jelvény, mint az igazán gazdaságos és bölcs üzem. Hasonló a helyzet az Opel Corsával, illetve az Agilával, utóbbi sokkal dobozabb, mint rendes, ferdehátú kis városi és családi mindenes.
Ha a vezetett szervizkönyv, első tulajdonos, magyarországi származás, sérülésmentes állapot, valósan szerény futás extra kívánalmaknak mindegyik példány nem is felel meg, de kis szerencsével ezen kívánalmakat teljesítő példányokra is lehet bukkanni. Hab a tortán az egynél több légzsák, az ABS és/vagy a szervokormány, no meg az is, hogy a kis-, sőt miniautók ritkán töltöttek és töltenek be nyúzott cégautói szerepkört. Így, amennyiben beérjük az S-es mérettel, nem kell az L, de az M sem, jó eséllyel botlunk tényleg megkímélt, kevés kilométeres, gondosan szervizelt, garázsban és becsben tartott darabokba a piacon.
A C1/107/Aygo minitrió mindegyikének előnye a régebbi kisautókkal szemben, hogy újabbak, modernebb hatásúak, mégsem feltétlen érik meg a pénzüket
Például Micrából, a hölgyek egyik kedvencéből. Amennyiben tetszik, nagyon nem lehet vele mellélőni. Az Atos vagy a Picanto a Hyundai és a Kia márkanevek okán kevésbé népszerű, a Yaris annál inkább az, és ezt az ára is tükrözi. Motorilag egyértelműen a Toyota kiskocsija a legjobb (harapós, nyomatékos úgy, hogy szinte semmit sem fogyaszt), de hopp, a fiatalabb és modernebb 107 és C1 blokkja is ugyanaz a háromhengeres, nem? Nem, hiszen 1 millióért az első generációs Yarist kapjuk még négyhengeres benzinessel, s míg az Aygo, illetve a vele közösen, Csehországban készített C1/107 testvérpár eleve háromhengeressel debütált 2005-ben, a Yaris csak az akkor bemutatkozott második generációjával kapott háromhengeres alapmotort. A Yaris valamivel − utas- és csomagterével is − tágasabb náluk.
Amikor félreteszünk komfortot, vezetési élményt, nagy csomagtartót, mint szempont, maradnak a minik és kisautók − általában olcsó belsővel, kopogós műanyagokkal, gyenge, de megbízható, egyszerű és takarékos benzinmotorokkal, gazdaságos üzemmel − a kínálatot megannyi példánnyal uraló Micra és Yaris kiváló konstrukciók, ám míg a Micra igencsak "női", a Yaris unisex, ha egyáltalán számít, ki mit mond ránk, amikor csak egy cél lebeg a szem előtt: A-ból B-be eljutni a lehető legkisebb költséggel, józanul, addig nyújtózkodva, ameddig a takaró ér. De legalább praktikusan öt ajtóval és klímával
Mégis melyiket ajánljuk? Ez most nem lesz túl meggyőző, de mindegyiket, mert 1.: viszonylag olcsón elgurul az összes, 2.: márka- és modellspecifikus, szimpátiaalapú a helyzet, mint mindig, 3.: egy-egy adott kocsit vizsgál a vevő, s nem átlagsztorit, amikor valóban vásárlásra adja a fejét, végül, de nem utolsósorban magunk sem tudjuk, melyiket választanánk. A többet futottal szemben egészen biztosan a kevesebbet futottat (de nem az órájában gyanúsan keveset mutatót), az idősebbel szemben a fiatalabbat, közülük pedig az olcsóbbat. Az egygazdást, a vezetett szervizkönyvest, a két (vagy három) gyári kulcsost, a sérülésmentességéről rétegvastagság-mérővel tanúbizonyságot tevőt, a kívül-belül ápoltat, szépet, az ABS-est, a szervkormányost, a plusz téli gumist, a felemeltet, a szerelő által átnézettet. Ha már lemondtunk a kényelemről, a nagy csomagtartóról és a vezetési élményről, legalább ez maradjon meg nekünk, a józan gondolkodás és a célszerűség öröme.
Nem kell ide 4x4 - első próbán a Peugeot 2008
Nem váltak be a jóslatok, mégis drágulnak az üzemanyagok
Volkswagen Passat 1.9 TDI Aut., 1996 - használtteszt
Olcsó családi vagy céges autó kéne? Dacia Dokker a megoldás!
Több mint 5 év után új arcot ölt az Opel Insignia
Opel Adam 1.4 Ecotec Start/Stop Slam teszt
Temérdek friss információ az új Toyota Corolláról
Vezettük a legújabb magyar autót - próbán az Audi A3 Sedan
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Friss tesztek
Majdnem Focus, de árával is. Ford Fiesta 1.0 teszt
Remek kocsi a nemrég frissített Ford Fiesta, s jó eséllyel marad a legnépszerűbb kisautó. De vajon tényleg olyan hű, de takarékos a 3 hengeres turbómotor?
Persze, hogy drága. Opel Adam teszt
Az Opel is rájött, hogy van értelme jó sok pénzért ezerféleképp variálható szuperminit árulni, hát itt a vagány Adam, amit legizmosabb motorjával, 100 lóerősen teszteltünk.
Porsche módra indul, 3,4 litert fogyaszthat - Space Star teszt
Nevével és ellátmányával is nagynak kíván tűnni a parányi Mitsubishi Space Star, ráadásul úgy indul, mint egy Porsche, legalábbis a motorja.
-
Skoda Octavia 1.2 TSI Elegance teszt
- Fiat 500L 1.3 Mjet 16V PopStar teszt
- Első teszt: magyar úton az Angliában gyártott Nissan Leaf
- Toyota Verso 2.0 D-4D DPF Lounge teszt
- Fiat Panda 1.2 8V Lounge teszt
-
SEAT Toledo 1.6 TDI CR Style teszt
- Mazda6 Sportkombi 2.2 CD150 Revolution teszt
Címlapon
Friss cikkek
Ahogy jöttek, el is tűnnek az extra buszsávok
24 órája – Sztori
A rekordáradás útlezárásokat, ideiglenes buszsávokat és persze masszív dugókat is hozott. Az ár levonulóban, az iskolaszünet megkezdődött, a forgalom lassan csak helyreáll.
Új számot jegyezhetünk meg: itt a BMW 4-es sorozata
Tegnap – Újdonság
Differenciálja palettáját a BMW (is). A 3-asból nem lesz kétajtós változat, helyette jön a 4-es egyelőre Coupéként, de várható a Cabrio is.
Nissan Juke 200 lóerővel gumik közt, pláza tetején
Tegnap – Újdonság
Már itthon is kaphatóak a Nissan új sportmodelljei, a Juke Nismót vezethettük is picit egy budapesti háztetőn. Amilyen vagány, olyan könnyű belehabarodni.
-
A legtöbb nyári baleset okaként egyetlen közös tényező, a hőség említhető
2 napja – Sztori -
Vezettük a legújabb magyar autót - próbán az Audi A3 Sedan
3 napja – Újdonság -
Szuperminikkel is teli a padlás. Mi fér be 3 millióba?
2 hete – Újdonság -
Nem kell ide 4x4 - első próbán a Peugeot 2008
2 hete – Újdonság -
Az útdíj már biztos, körvonalazódnak a fizetési módok is
2 hete – Sztori -
Olcsó családi vagy céges autó kéne? Dacia Dokker a megoldás!
2 hete – Újdonság -
Új hús a BMW 518d, a GT meg nagyobb puttonyt kapott
2 hete – Újdonság
Kapcsolódó tartalom
- Tolatás három forgalmi sávon keresztül - kilenc életből egy ellőve
- Miért nem tudnak vezetni a taxisok? Tisztelet a kivételnek
- Piaci körkép: klímás autók 300 ezer forintért
- Önmagát szívatta meg a túl agresszív Daewoo-s
- Baleset után miként fizet a biztosító?
- Izzadnak az autósok Dél-Koreában
Használtautó.hu
|
Ár: 645.000 Ft Évjárat: 2003 / 10 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 499.000 Ft Évjárat: 2003 / 7 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 395.000 Ft Évjárat: 2002 / 5 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |

























































































































Hozzászólások (87 db)
Egyszer már visszamentem :D. Annyit mondott: a határon belül mentem. Lakott területen belül max. 55-el, kívül 97el szoktam menni. Aki lassabb azt letolom :D. De meg szoktam nézni a police.hu-n az aktuális listát hol vannak fényképészek és ha sietek ezen kívül megnyomom, de nem túlzottan.
Tegnap éjszaka lassan mentem, szabályosan egy "kedves fiatalember" mégse adott elsőbbséget. Benne voltam a körforgalomban és láttam hogy nem fog megállni. Fékeztem, erre észrevette magát. Aztán kielőzött, én meg reflektor kapcsoltam neki:D, majd befékezett és kiszállt nagy lendülettel. Erre tőlünk 2 nagydarab emberke kiszállt, mire elsunnyogott, h. hát ő meg akart állni. Hogyne, én meg most jöttem a marsról. De ha egyedül lettem volna, akkor a tűsarkú a megoldás, de 1-2 tisztességes pofont még ki tudok osztani ha kell. Nem hagyom magam.
Előzmények megtekintése
Ez a gond igazából a kisautóval, hogy nem partner az úton, kihajtanak eléd stb. De ez a reflektor felcsapás szerintem probléma keresés volt :), mert mi van ha az autóban 4-6 cigány ül akiknek tök mindegy, hogy 5 év börtönnel végződik a találkozó vagy sem :). Mondjuk ha nekem bekapcsolják a refit az nem sokat tesz mert a tükröm elsötétül, de cserébe bekapcsolom a hátsó ködlámpám :).
A legproblémásabb nem én vagyok mert nem szoktam kötözködni :).
Azért vigyázz magadra a nagy rohanásban össze ne törd magad vagy a kis tepertőd :). Nem egy ördöngös valami a fényképész sem, ha villant akkor visszamész és megkérdezed, hogy előnyös kép készült-e rólad, smink stb, illetve mosolyogtál-e rendesen :D.
Előzmények megtekintése
Egyszer már visszamentem :D. Annyit mondott: a határon belül mentem. Lakott területen belül max. 55-el, kívül 97el szoktam menni. Aki lassabb azt letolom :D. De meg szoktam nézni a police.hu-n az aktuális listát hol vannak fényképészek és ha sietek ezen kívül megnyomom, de nem túlzottan.
Tegnap éjszaka lassan mentem, szabályosan egy "kedves fiatalember" mégse adott elsőbbséget. Benne voltam a körforgalomban és láttam hogy nem fog megállni. Fékeztem, erre észrevette magát. Aztán kielőzött, én meg reflektor kapcsoltam neki:D, majd befékezett és kiszállt nagy lendülettel. Erre tőlünk 2 nagydarab emberke kiszállt, mire elsunnyogott, h. hát ő meg akart állni. Hogyne, én meg most jöttem a marsról. De ha egyedül lettem volna, akkor a tűsarkú a megoldás, de 1-2 tisztességes pofont még ki tudok osztani ha kell. Nem hagyom magam.
Te vagy a legproblémásabb felhasználó?
Nem vagyok nyuszi, abszolute nem. Sem itt, sem a való életben. HA kell vezetek agresszíven, leelőzöm a kis tepertővel az Audi A8-at, mentőt, stb. Nem félek semmitől, csak a fényképésztől :D
Előzmények megtekintése
A legproblémásabb nem én vagyok mert nem szoktam kötözködni :).
Azért vigyázz magadra a nagy rohanásban össze ne törd magad vagy a kis tepertőd :). Nem egy ördöngös valami a fényképész sem, ha villant akkor visszamész és megkérdezed, hogy előnyös kép készült-e rólad, smink stb, illetve mosolyogtál-e rendesen :D.
Te Piroska! ;)
Beszólsz az egyik legproblémásabb felhasználónak?! :) Úgy érzem "nem fél a nyuszi a tűztől" :).
Mellesleg az talán nem jó ha az ujjak is tudnak pörögni? :D
Előzmények megtekintése
Te vagy a legproblémásabb felhasználó?
Nem vagyok nyuszi, abszolute nem. Sem itt, sem a való életben. HA kell vezetek agresszíven, leelőzöm a kis tepertővel az Audi A8-at, mentőt, stb. Nem félek semmitől, csak a fényképésztől :D
:D
Pörög az ujjam, ez jó. Nekem az agyam szokott :)
Ok, jókislány leszek én is :D:D:D
Előzmények megtekintése
Te Piroska! ;)
Beszólsz az egyik legproblémásabb felhasználónak?! :) Úgy érzem "nem fél a nyuszi a tűztől" :).
Mellesleg az talán nem jó ha az ujjak is tudnak pörögni? :D
Hopsz bocsi elírtam a neved :), vágom hogy rövidítés de pörgött az ujjam nagyon :).
Előzmények megtekintése
:D
Pörög az ujjam, ez jó. Nekem az agyam szokott :)
Ok, jókislány leszek én is :D:D:D
Szia Milán!
Tudok olvasni, észrevettem ki kezdte.
Nálam van egy szint ami után az ilyeneknek már nem válaszolok. Eleinte igen, mert senki nem pocskondiázhat anélkül hogy meg ne védeném magam, de egy idő után felesleges, mert az ilyen "nem embert" ez élteti. Ennyi a szórakozása. Nekem van jobb dolgom is, mint ilyeneknek válaszolgassak. Most is csak azért válaszolgattam ide, mert nem az a pasi, sőt senki nem kötött belém, de kezdett eldurvulni a fórum. Egy idő után unalmasak az ilyen figurák.
Nem gondoltam hogy Téged az ilyen alakok szórakoztatnak.
Előzmények megtekintése
Hopsz bocsi elírtam a neved :), vágom hogy rövidítés de pörgött az ujjam nagyon :).
Szia Milán!
Tudok olvasni, észrevettem ki kezdte.
Nálam van egy szint ami után az ilyeneknek már nem válaszolok. Eleinte igen, mert senki nem pocskondiázhat anélkül hogy meg ne védeném magam, de egy idő után felesleges, mert az ilyen "nem embert" ez élteti. Ennyi a szórakozása. Nekem van jobb dolgom is, mint ilyeneknek válaszolgassak. Most is csak azért válaszolgattam ide, mert nem az a pasi, sőt senki nem kötött belém, de kezdett eldurvulni a fórum. Egy idő után unalmasak az ilyen figurák.
Nem gondoltam hogy Téged az ilyen alakok szórakoztatnak.
Előzmények megtekintése
Szia nyipro!
Neki egyetlen célja van azzal, hogy ide ír és hergel minket. Nem akarom ezt leírni mert elvileg mostantól nem szabad úgy beszélni, hogy más azt sértőnek találja... Tény, hogy ő tipikusan az az ember akitől inkább vicces a pocskondiázás mintsem sértő, természetesen az előzményeket ismerve mondom ezt, és örömmel tölt el amikor beszólhatok neki. Amikor csúnyán beválaszolok elképzelem mi játszódik le benne, sokszor napokra vagy hetekre abbahagyja de utána ugyanonnan folytatja ahol abbahagyta.
Azt meg nem neked céloztam, hogy tudsz-e olvasni, hónapokkal ezelőtt jött egy válasz, hogy "nem keressük kitől indult a vita"... reméljük ezen új módosítások értelmében nem kell több ilyen választ olvasnunk még egyszer.
Rendben van ne is érdekeljen az Autonavigátor története, viszont én nem egy írásos fejezetről-történetről beszéltem, hanem arról, hogy nem régóta vagy aktív tagja a fórumoknak és a legkisebb elképzelésed sincs arról, hogy nem olyan régen mi ment itt. Mekkora alázás, pocskondiázás és mocskolódás volt, amihez a szerkesztőség a passzív hozzáállásával asszisztált. Szívesen mondanék cikkeket, sajnos viszont a legdurvább hozzászólásokat olvasói nyomásra(!!!) moderálták. Az egész helyzet pedig ennek a féleszűnek volt köszönhető.
Személyeskedésről annyit, hogy akinek van annyi IQ-ja mint egy kavicsnak és tud is olvasni az láthatja, hogy most sem én kezdtem (aki régóta olvassa ezt a magazint az tudja mire gondolok) a személyeskedést és a pocskondiázást. Az pedig egy másik dolog, hogy nem fogom hagyni, hogy egy lelki-szellemi nyomorék itt szarjon-szapuljon engem. Csak, hogy tudd, ahogy beszéltem arra szükség van, neki így lehet csak megadni a tiszteletet azaz egyedül így érdemes beszélni vele. Nem tudom merre laksz de szinte mindegy is, ha a lakhelyeden utána kötnéd a Yarisnak és elhúznád Szegedig meg sem látszana rajta ezt garantálom. Ha zavar ez az egész helyzet, akkor azt tanácsolom, hogy ne gyere ide többet és ne olvasd az írásokat mert "ez" nem fogja abbahagyni engem viszont szórakoztat és válaszolni fogok, elég sok régi motoros volt aki nem jár már ide, sőt a hónapokkal ezelőttihez képest magam is ritkán járok már fel.
Előzmények megtekintése
Szia Milán!
Tudok olvasni, észrevettem ki kezdte.
Nálam van egy szint ami után az ilyeneknek már nem válaszolok. Eleinte igen, mert senki nem pocskondiázhat anélkül hogy meg ne védeném magam, de egy idő után felesleges, mert az ilyen "nem embert" ez élteti. Ennyi a szórakozása. Nekem van jobb dolgom is, mint ilyeneknek válaszolgassak. Most is csak azért válaszolgattam ide, mert nem az a pasi, sőt senki nem kötött belém, de kezdett eldurvulni a fórum. Egy idő után unalmasak az ilyen figurák.
Nem gondoltam hogy Téged az ilyen alakok szórakoztatnak.
Kedves Olvasók!
Az utóbbi hónapokban több kritikát is kaptunk egyes cikkeinkhez érkezett hozzászólások kapcsán.
Először is szeretnénk kijelenteni, hogy bár alapvetően konzervatív hozzáállással próbáljuk megfogni az autós témát, szellemiségünk liberális, nem gondoljuk, hogy az internet és olvasóink szabadságát moderátorként kellene korlátoznunk. Ugyanakkor annak sem örülünk, hogy ilyen vérre menő, keresetlen kifejezésekben bővelkedő disputa alakult ki olvasóink között, ráadásul az alapvető témától elrugaszkodva, hangvételét tekintve helyenként elfogadhatatlan stílusban.
Hogy a kecske is jól lakjon, és a káposzta is megmaradjon, a következő döntésre szántuk el magunkat. Nem kívánjuk utólag moderálni a topikot, de azt sem szeretnénk, ha továbbgyűrűzne az itt kialakult verbális csata. Ezért mostantól – remélhetőleg örök mementóként – lezárjuk ennél a cikknél a további kommentelési lehetőséget, mert nem szeretnénk óvóbácsit játszani feltehetően zömében felnőtt, az alapvető társasági érintkezési formákkal tisztában levő olvasóink körében. Tekintsük ezt virtuális sarokba állításnak minden kommentelő számára, aki nem elfogadható hangnemet ütött meg a kialakult vita során.
Reméljük, hogy a továbbiakban senki sem próbál felvett álca mögé bújni, és olyanokat írni vagy kijelenteni itt az oldalon, amiket élő szóban, vitapartnerével szemtől-szemben sem engedne meg magának. A jövőben pedig sokkal jobban odafigyelünk a cikkekhez írt hozzászólások stílusára: nem írunk külön etikai kódexet, de aki átlépi az udvariassági határokat, azt mostantól egyszer figyelmeztetjük a visszavételre, majd az emberhez méltatlan viselkedés megismétlése esetén kizárjuk a fórumból. Ne legyenek kétségeik, kiváló programozóink vannak a cégnél, öt perc alatt kiszűrik nekünk a trollkodó olvasók ip-, MAC- vagy bármilyen más, azonosításra alkalmas címét, úgyhogy új álnevek készítésével sem lesz értelme próbálkozni.
További kellemes olvasgatást és kommentelést kívánunk az Autónavigátoron, és még egyszer kérjük, hogy tartózkodjanak a vulgáris és személyeskedő megjegyzésektől oldalunkon!
Előzmények megtekintése
Már hónapokkal ezelőtt lett volna erre szükség. Ha javasolhatom a MAC cím szerinti bannolást, az ip bann egy elégé könyörtelen valami mert mi van ha egy kollégium, vagy egy normális ember kapja meg a bannolt ip címet a következő kiosztáskor? :)
Akkor ezennel én is befejeztem most...