0 új cikk érkezett

"Egy autóvadászat többet ér, mint egy prömier!"

Nem vicc: Csala Zsuzsa tiszteletbeli rendőr, hobbija a bűnüldözés

2010. augusztus 19., csütörtök 13:52 (tavaly)

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A nagy nevettető több mint egy évtizede tiszteletbeli rendőrnő, társadalmi munkában pedig lopott kocsik után kutat.

Csala Zsuzsa kitüntetésekor is a civil kezdeményezést méltatta

Csala Zsuzsa kitüntetésekor is a civil kezdeményezést méltatta

„Nem is tudtam, hogy mi mindent hagytam ki az életemből, amíg csak a színháznak éltem! A bűnüldözést például nagyon élvezem, boldogabb már csak akkor lehetnék, ha a kóbor kutyák, és a természet helyzetén is javíthatnék.” – mesélte lelkendezve Csala Zsuzsa, néhány perccel az után, hogy tiszteletbeli autóvadásszá avatták.

A nagy nevettető négy éve csatlakozott a Nemzetközi Autóvadász Közhasznú Egyesülethez, amely speciális műszerek segítségével lopott autókra vadászik. "Az autóvadászat ma már izgalmasabb és többet jelent a számomra, mint egy színházi prömier. Előfordult már, hogy lemondtam egy hétvégi előadást, hogy a fiúkkal lehessek. A világban sajnos nagyon sok rossz dolog történik, ez a csapat azonban önzetlenül segít másokon. Tíz év alatt körülbelül ötmilliárd forint értékű autót találtak meg, és adtak vissza a tulajdonosoknak. Szívem szerint legalább húsz Rolls-Royce-ot ajándékoznék Sánta Lacinak, aki ezt az egészet elindította, de sajnos nem tehetem. Tudom azonban, hogy Lacinak ennél többet jelent az emberek szemében a hála, olykor a könny, amikor visszakapják a kis autójukat, a vagyonukat, amiről már lemondtak. Én is ezekért a boldog pillanatokért kísérem el őket, amikor csak tehetem, s nagyon örülök, hogy megtiszteltek azzal, hogy a csapat tagja lehetek" – mondta. Az ismeretség és az új hobbi egyébként egy családi baráton keresztül érkezett, de művésznő nem most öltött először egyenruhát.

Kivetítőn futottak a hírek, minden újság címlapján az ő arca szerepelt, az ország szinte összes rendőre a nyomát kutatta. Ő pedig egy rendőrkabarén kacagott...

A komika örömmel mutatta meg az elismerést

A komika örömmel mutatta meg az elismerést

A Vidám Színpadnak körülbelül másfél évtizede indult egy kabaréja a Kékfényről, amelyet azóta több százszor játszottak. Anno ebben a produkcióban kezdődött Zsuzsa rendőrkarrierje, aki mint szereplő, zászlós rangot kapott, sőt, híres kutyáját, Hopikát is állományba vették. Bodrogi Gyula egyszer elismerően azt nyilatkozta róla, hogy ilyen megbízható színésszel még soha nem volt dolga. Vezényszóra jött-ment, soha nem hibázott, mintha a németjuhász is színpadra született volna! Hopika híre eljutott többek között Ambrus Attilához, a néhai viszkis rablóhoz is, aki nagy állatbarát lévén tizenháromszor látta az előadást. Még akkor is beült megnézni, amikor a legjobban keresték! A kivetítőn futottak a hírek, minden újság címlapján az ő arca szerepelt, az ország szinte összes rendőre a nyomát kutatta, ő pedig egy rendőrkabarén kacagott. Ráadásul valódi rendőrkabarén, ugyanis az ORFK akkori főkapitánya egyszer meglátta a színésznő ruháját, és nem sokkal később hadnaggyá avatta! Csala Zsuzsa ezután százados, majd alezredes lett, végül ezredesként vonult nyugdíjba.

Sajnos nagyon kelendőek a Volkswagenek, ennek ellenére nekem is az van. Az aktuális kedvencem egy tíz éves Beetle

A művésznő hétköznapjait most a bevetések színesítik, amelyekről kollégái gyakran kérdezik. „Nagyon sokan kíváncsiak rá a kollégáim közül, hogy mi történik egy munkanapomon. Olyanok is vannak, akik hozzám fordulnak segítségért a bajban. A múltkor például Tahi Tóth Laci hívott, hogy ellopták a felesége új Volkswagen márkájú autóját a házuk elöl! A Volkswagenek sajnos nagyon kelendőek, ennek ellenére nekem is az van. Az aktuális kedvencem egy tíz éves Beetle. Egyébként sorban ez a 27. autóm, 1964 óta vezetek. Mondtam, hogy személyesen sajnos nem tudom elkapni a tolvajokat, de a lopott autók automatikusan bekerülnek a rendszerbe. Ha valamelyik egység látja, a gép automatikusan jelez. Persze azért megkértem a fiúkat, hogy figyeljenek oda és mindenképp ellenőrizzék, ha ilyen autót látnak. 25 csapat található jelenleg az ország minden területén. Az ezredforduló óta több mint 2500 lopott, 4000-nél is több bűncselekmény elkövetése miatt körözött, és több ezer forgalomból kivont gépjármű akadt fenn a hálón, nem beszélve a körözött személyekről, vagy a rendszámcserés járművekről!” – zárta gondolatait az egyébként remek formában lévő komika.

Besssy

A cikk galériája


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Friss tesztek

SEAT Ibiza 1.2 TSI DSG Copa teszt

SEAT Ibiza 1.2 TSI DSG Copa teszt 

A SEAT Ibiza nálunk bizony a konszerntestvér VW Polo és a Skoda Fabia mostohatestvére. Benzines turbómotorjával, DSG automata váltójával és Copa limitált szériában azzal együtt tüneményes kisautó, hogy ára a csillagos eget verdesi.


Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport teszt

Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport teszt

Az új Astra háromajtós, GTC változata 1,6-os turbómotorral vendégeskedett nálunk. Bár 180 lóerős, megjelenése sokkal dinamikusabb, mint motorja, remek futóművének köszönhetően így is majdnem élményautó.


Jaguar XF 2.2 D Premium Luxury teszt

Jaguar XF 2.2 D Premium Luxury teszt 

Alaposan feladja a leckét a Jaguar, a Mondeo alapú X-Type után már a frissített XF is kínál négyhengeres dízelt. Újabb vevőket kíván meghódítani, és meg kell hagyni, van rá esélye.

Még több teszt

Címlapon


Friss cikkek

Autós hirdetések a Super Bowlon

Autós hirdetések a Super Bowlon 

Tegnap – Sztori

Az amerikai foci döntője hagyományosan a legnézettebb tv-műsor az egész világon, ilyenkor mindenki próbál emlékezetes reklámokkal előállni - csokorba gyűjtöttük az idei autós szpotokat.


Unicat Experience EX63-HD

Unicat Experience EX63-HD

Tegnap – Nagyvas

Tetőtől talpig német a Unicat Experience EX63-HD, mely nem más, mint egy, a helyi kukásautókhoz hasonlóan MAN-alapokra épített, terepképességeivel is kiemelkedő luxus lakóautó.


Passat nélkül puccosabb az új Volkswagen CC

Passat nélkül puccosabb az új Volkswagen CC

2 napja – Újdonság

Már itthon is rendelhető, a kereskedésekbe pedig tavasszal érkezik a Volkswagen megújult négyajtós kupéja, a Passat nevet elhagyó CC.


Használtautó.hu

FORD MONDEO 1.8 TD GLX...

Ár: 435.000 Ft

Évjárat: 1997 / 9

Kivitel: sedan

Üzemanyag: Dízel

PEUGEOT 806 1.9 TD SRDT

Ár: 549.000 Ft

Évjárat: 1995 / 8

Kivitel: egyterű

Üzemanyag: Dízel

CITROEN C5 Kombi 2.0 H...

Ár: 1.199.000 Ft

Évjárat: 2003 / 12

Kivitel: kombi

Üzemanyag: Dízel

Még több autó