Billegett a Red Bull szárnya 
A flexi szárny okozta a Vettel, Button balesetet?
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Lehet, hogy ez volt a kulcsa az idei három Red Bull balesetnek?
Nem nagyon van olyan Formula–1-es szurkoló, aki ne látta volna vagy egy tucatszor, ahogyan Sebastian Vettel a Belga Nagydíjon belefordul Jenson Button McLarenjébe.
Vettel és a Red Bull azzal indokolta az ütközést, hogy Vettel hirtelen változtatott irányt és egy bukkanó megdobta az autót, amitől az irányíthatatlanná vált.
A belsőkamerás felvételen azonban jól látszik, hogy a Red Bull első szárnya hatalmasakat lifeg jobbra-balra, attól függően, hogy az autó melyik oldala van a McLaren szélárnyékában.
A szélárnyékban lévő oldalon a levegő áramlása akár a felére is csökkenhet, mint a másik oldalon. A flexi szárnyakról szóló hírekből pedig azt megtudhattuk, hogy a szárny minél közelebb van az aszfalthoz, annál nagyobb leszorítóerő ébred rajta. Sőt sokan nem is a nagyobb leszorítóerővel magyarázták a Red Bull flexi szárnyas előnyét, hanem azzal a ténnyel, hogy az autó sokkal stabilabb.
Nyilvánvaló tehát, hogy a szárny ekkora billegése mellett az autó orra sokkal kevésbé stabil.
Hogy valóban ez okozta-e a Vettel és Button közti balesetet, nehéz egyértelműen kijelenteni. Több mérnök is úgy véli, hogy ez önállóan kevés lett volna az autó ilyen váratlan kitöréséhez.
Az viszont tény, hogy Vettel manővere után a Red Bull elvesztette a tapadást, és amint az autó újra betapadt, már irányíthatatlan volt. A tapadásvesztést okozhatta a bukkanó – ahogyan a csapat állítja –, és a bukkanó valamint az első szárnyon hirtelen elveszett leszorítóerő együttesen.
Volt olyan szakember is, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy Vettel és Webber törökországi balesete, valamint Webber és Kovalainen valenciai balesete is hasonló szituációban történt, ahol szintén közrejátszhatott a Red Bull első szárnyának a billegése.
Mindenesetre érdekes lesz látni, az FIA hogyan reagál erre a feltevésre. A Belga Nagydíjra szigorították az első szárnyak ellenőrzését, a korábbi 50 kg helyett 100 kg-mal terhelték, ami alatt 10 mm helyett 20 mm-t deformálódhatott a szárny. Korábban ugyanis az volt a feltételezés, hogy a Red Bull a különböző karbon rétegek összeállításával olyan anyagból készítette a szárnyat, ami 50 kg-ig ellenáll, utána viszont kisebb terhelés növekedés hatására is jobban deformálódik. Szintén szóba került egy rúgós megoldás is.
A Red Bullnál tagadták, hogy bármit is változtattak volna az első szárnyaikon – azt leszámítva, hogy egy lassú pályáról gyorsara érkeztek –, de megfigyelők szerint kevésbé volt flexibilis a szárnyuk, mint a Hungaroringen. Az is érdekes volt, hogy a figyelmes szemlélő több kompozit mérnököt szúrhatott ki a Red Bull motorhome-ja körül, akik normális esetben otthon sütögetik az alkatrészeket a csapat kemencéjében, és nem járnak el a versenyekre.
A Red Bull és a Ferrari által használt flexi szárnyak ellen leginkább a McLaren és Mercedes lobbizik. Ha pedig valóban kiderül, hogy a balesetben Vettel autójának szárnymozgása is szerepet játszott, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a McLaren szót emel ellene, és mivel ez innentől kezdve biztonsági kérdés, az FIA is komolyabban reagálhat rá.
Mihályi Csaba
Ez is érdekes lehet:
Az IndyCarban folytathatja a legrutinosabb F1-pilóta
Egy ideje sejthető, hogy Barrichello F1-karrierjének annyi, de a sorozat legtapasztaltabb pilótája nem bír magával, s már az IndyCar felé kacsingat.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
SEAT Ibiza 1.2 TSI DSG Copa teszt 
A SEAT Ibiza nálunk bizony a konszerntestvér VW Polo és a Skoda Fabia mostohatestvére. Benzines turbómotorjával, DSG automata váltójával és Copa limitált szériában azzal együtt tüneményes kisautó, hogy ára a csillagos eget verdesi.
Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport teszt
Az új Astra háromajtós, GTC változata 1,6-os turbómotorral vendégeskedett nálunk. Bár 180 lóerős, megjelenése sokkal dinamikusabb, mint motorja, remek futóművének köszönhetően így is majdnem élményautó.
Jaguar XF 2.2 D Premium Luxury teszt 
Alaposan feladja a leckét a Jaguar, a Mondeo alapú X-Type után már a frissített XF is kínál négyhengeres dízelt. Újabb vevőket kíván meghódítani, és meg kell hagyni, van rá esélye.
- Ford Mondeo Turnier 2.2 TDCi Aut. Titanium Luxury teszt
- Hyundai i40 cw 1.7 CRDi HP A/T Premium teszt
- Opel Astra Sports Tourer 2.0 CDTI Cosmo Start/Stop teszt
-
Toyota Yaris 1.33 Dual VVT-i CVT Executive teszt
- Suzuki Swift 1.3 DDiS teszt
- Chevrolet Cruze 5 ajtós 1.8 LTZ teszt
-
Összehasonlító teszt: Opel Corsa 1.3 CDTI és Suzuki Swift 1.3 DDiS
Címlapon
Friss cikkek
Autós hirdetések a Super Bowlon 
Tegnap – Sztori
Az amerikai foci döntője hagyományosan a legnézettebb tv-műsor az egész világon, ilyenkor mindenki próbál emlékezetes reklámokkal előállni - csokorba gyűjtöttük az idei autós szpotokat.
Unicat Experience EX63-HD
Tegnap – Nagyvas
Tetőtől talpig német a Unicat Experience EX63-HD, mely nem más, mint egy, a helyi kukásautókhoz hasonlóan MAN-alapokra épített, terepképességeivel is kiemelkedő luxus lakóautó.
Passat nélkül puccosabb az új Volkswagen CC
2 napja – Újdonság
Már itthon is rendelhető, a kereskedésekbe pedig tavasszal érkezik a Volkswagen megújult négyajtós kupéja, a Passat nevet elhagyó CC.
-
Útdíj vagy dugódíj lesz Budapesten?
5 napja – Sztori -
4 éve nem kaptak új kocsikat a mentők, most jön 37
6 napja – Sztori -
Több ülés és extra a Fiat Strada pickupban
7 napja – Nagyvas -
Három verzióval is jön a Renault Kangoo Z.E.
Múlt héten – Újdonság -
Kisvas: Ford Fiesta Van 1.4 TDCi Trend
Múlt héten – Nagyvas -
Milliós autóaukciók hétvégéje az Egyesült Államokban
Múlt héten – Sztori -
Olcsó, de valami mégsem stimmel - Renault Fluence Z.E
Múlt héten – Újdonság
Használtautó.hu
|
Ár: 1.400.000 Ft Évjárat: 1985 / 4 Kivitel: lépcsőshátú |
|
Ár: 3.099.000 Ft Évjárat: 2006 / 6 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 160.000 Ft Évjárat: 1989 / 10 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |




















