Nem nyílt, aztán nem is indult a Prius

Lemerült a távirányítóban az elem? Nem. Elromlott a Toyota?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Piszok rossz érzés, amikor egy autó megadja magát. A Toyotával most megtörtént az, ami ellen a Renault hatásosan védi magát.


Renault vagy Toyota? Még magam is utóbbira voksolok, két autónk közül utóbbitól várom kevésbé, a lehető legkevésbé, hogy bármi probléma adódjon vele, most mégis a Prius makacsolta meg magát. Persze a ludas nem az autó volt, hanem néhány égve hagyott utastéri lámpa. Feleségem hívott, hogy nem nyílik az autó, merre van a pótkulcs. Szépen elmondtam, de közben beugrott, hogy nekem már úton kellene lennem, hiszen szülői értekezlet lesz az óvodában és nekem kellene vigyáznom a gyerekekre. Rohantam a parkolóban lévő tesztautóhoz és hívtam is feleségemet rögtön, hogy a még bölcsődében lévő gyermeket ne vigyem-e haza. De, az nagyon jó lenne, mert a Prius a pótkulccsal sem nyílik - kaptam a választ. Akkor abban bizony valami égve maradt - jegyeztem meg, de nem gond, majd meglesz a délutáni program a gyerekekkel: a Prius életre keltése.
Robogtam a bölcsibe, feleségem közben az okoskulcsba épített vészkulccsal kinyitotta a sofőrajtót, konstatálta, hogy a hátsó ülésnél bizony égve maradt a világítás, azokat lekapcsolta, de az autó persze nem kelt életre. Hazaértünk, konstatáltam én is, hogy a Prius bizony semmi életjelet nem ad. Aztán elővettem a garázsból az akkutöltőt, meg egy jó hosszú hosszabbítót, amivel a második emeletről szépen le tudtam vezetni az ablak alatt álló autóhoz az áramot. Igen, egyszerűbb lett volna bikázni (és végül így is tettem), de a bikakábelem a Scénicben volt, az irodánál, én meg épp egy tesztautóval robogtam haza. Próbálkoztam az akku töltésével, ami a Priusnál nem egyszerű, hiszen a csomagtérben van az akku. A csomagtér pedig elektromos zárja miatt elérhetetlen lemerült akkunál. Van bikapont a gépházfedél alatt, ám a töltés onnan nem indult. A kábelekkel, hosszabbítókkal bűvészkedést egy 1,5 és egy 3,5 éves autóbolond fiúgyermekkel előadni nem volt kis mutatvány, miközben ők éppen homokkal kívánták lemosni az autót, de a hűtőbe ágak dugdosását is jó ötletnek tartották. A siker persze minden téren elmaradt.
Aztán családilag elballagtunk a közelben lévő alkatrész nagykerbe, vettem egy bikakábelt, ami nem került többe, mint amennyi benzin kellett volna ahhoz, hogy elérjem a meglévő kábelemet. Így gyorsabb is voltam, meg nem baj, ha lesz egy indítókábel a Priusban is. Természetesen nem a csomagtér alatti rekeszben, hanem az utastérben, hogy lemerült akkuval is elérhető legyen. A kábellel percek alatt életre keltettem a Priust az egyre jobban imádott, s a segítsége, meg persze vezetési élménye miatt is mind jobban szívembe zárt Opel Adam S-ről (teszt róla hamarosan). A Prius bikázásában amúgy az volt a szép, hogy csak egy kevéske áram kellett a 12 voltos akkunak, majd menetrend szerint ment a gombos indítás, szépen kiírta a ready feliratot a műszerfal, és ennyi. A központi kijelző mutatta, hogy a hibridakku szinte tele van, néhány perc várakozás után arról röffentette be magát a benzinmotor. Én meg szépen beálltam a garázsba, töltőre raktam az akkut (immár a csomagtér felől, közvetlen csatlakozással). És a cikket írva a telefonomon látom, ahogyan szépen megy fel a töltés, hiszen ott a Sentinel rendszere az autóban, ami az akkutöltésről is tudósít, és az akku lemerülése utáni gyújtásráadáskor automatikusan riasztott, hiszen áram visszakapcsolásra is élesítette magát. És igen, meg kell jegyezni, hogy a Renault Scénic a zárógomb megnyomásakor automatikusan lekapcsolja a belső lámpákat, megállás utáni ajtónyitáskor a fényszórókat, míg a Toyota nem. A gyermekeim pedig nem csak a hátsó, az első olvasólámpákat is felkapcsolták, amelyekben az az átverés, hogy egy búra alól világít az ajtónyitásra éledő fény és a két olvasólámpa, nehéz észrevenni, hogy utóbbiakat külön kapcsolták fel a gyerkőcök.
Hirdetés

Mi lesz a megoldás? Jobb lesz azokat a lámpákat teljesen kikapcsolni, hogy a Priusban az legyen a default, hogy nem világítanak a belső lámpák. Ha szükség lesz rájuk, akkor majd felkapcsoljuk őket. Hiszen amúgy is így a takarékosabb, ezred-milliliternyi benzint talán ezzel is megtakaríthatunk 100 kilométerenként, kevésbé terheljük a környezetet, stb. Az autó és a lámpákat kapcsolgató gyermekeim amúgy attól frappánsan megmentettek, hogy elkéssek, mert amúgy épp benne voltam a munkában, és tökéletesen elfeledkeztem arról, hogy a szokottnál hamarabb kellett hazamennem. Szóval gond egy szál se, a Toyota valóban nem nyílt, nem indult, de a lehető legjobbkor, a lehető legjobb helyen tette ezt, most pedig már benne is van bikakábel. Ha hasonló malőr adódna, már kevesebb fejvakarást fog igényelni az ügy.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 16:13
    Permalink

    Ez tipikus japánautó betegség és tervezési hiba: Érdekes nekem egy Skoda Octavia 2-es faceliftes autóm van, amiben már a VI-os golf elektronika van és ami teljesen leolt minden kinti fényt az indítókulcs kihúzásakor ( csak ha valamelyik jelző indexet húzóm el akkor marad égve valamelyik felén, de akkor is jelez neked) , ha pedig a távirányítóból lezárom akkor teljesen kikapcsol minden áramforrást az autó belsejében.. ha be van ha nincs az kapcsolva és szerintem ez így helyes(ahogy az is hogy csak benyomott kuplungpedál mellett engedi a motort beindítani…tehát autó véletlen megszöktetése helyből kizárt)
    Ehhez képest az egyik barátom méregdrágán vett 2008-as Accordja képes volt leszívni az akkuját épp az esküvője alatt csak mert a rövid fényt égve felejtette valaki. S természetesen jó japán módra egy 2000 köbcentis autóba egy röhelyes 41Ah-es akkut tettek gyárilag… nem mondom nagyon jó megbízható autók de vannak bennük kreténségek, melyekre nincs logikus válaszom.

  • 2017.10.28. at 16:13
    Permalink

    Persze, ez azért elég logikus is, hogy a csomagtér elérhető ülésdöntéssel, utána pedig a padlóban hozzá leet férni az akkuhoz. De egyszerűnek azért nem mondanám. Nálunk meg pl bent is van két gyerekülés a hátsó ülésen, egyszerűbb volt itt bikázni.

  • 2017.10.28. at 16:13
    Permalink

    A Prius csomagtere a hátsó ülés ledöntése után belülről egy műanyag takarólemez lepattintása után nyitható. (Benne van a kezelési könyvében akksi hiba esetére)

  • 2017.10.28. at 16:13
    Permalink

    Az szerintem is nagy szarvas hiba a gyártók részéről, hogy a kulcs kivétele után még rajta maradhat nagyobb fogyasztó az autó villamos rendszerén.A mai autó gyártásnak rengeteg elektronikai megoldás a rendelkezésére áll szinte átláthatatlan, mégis ilyen piti dolgokon bukik meg a technika, nem kis bosszúságot okozva a sofőrnek, pláne ha nem is konyít hogy mit kellene csinálni ahhoz, hogy be tudja indítani az autóját.
    Mert szerintem többen vezetik, mint tudják is mit vezetnek.Ahhoz még azért egy gondolatot fűznék, hogy leálláskor nem árt ellenőrizni mindent az autóban, mielőtt magára hagyjuk a parkolóban vagy akárhol.
    Vagyis ez a konkrét eset szintén kis figyelmetlenségből adódott.Avval meg végképp nem értek egyet, hogy két egyformát a gyereknek, nem az a hibás SKYLAW!!!

  • 2017.10.28. at 16:13
    Permalink

    Sorry, nem nagyon akarok önérzeteskedni, de leírtam, hogy csupán vezérlés kellett, minimális áramfelvétel után kiírta a ready feliratot az autó, majd később, a saját hibrid akkuról indított. Azt hiszem, hogy az 1200 forintos (igen, direkt nem túl combosat vettem) bikakábelnél egyszerűbb, olcsóbb megoldás nemigen lett volna.

  • 2017.10.28. at 16:13
    Permalink

    Ez is igaz. Meg az is, hogy régi dilemma, hogy az autós újságírónak kell-e értenie a technikához, amiről ír. Szerintem kell, bár komoly és elgondolkodtató érvei vannak az ellentábornak is. Hiszen a felhasználó itt is csak egy felhasználó.

  • 2017.10.28. at 16:13
    Permalink

    Elképesztő a cikk írójának hozzá nem értése a saját autójához. Ami természetesen nem baj, hiszen nem kell mindenkinek mindenhez érteni, csak legalább ne terjessze!
    A prius 12v-os akkujának 3 db relét kell behúzni ahhoz hogy a hibrid aksit rákösse a rendszerre. Azaz bármivel be lehet indítani ami 12v-ot lead. Akkus fúró aksija, bármi. Máris felesleges volt kidobni a pénzt a bikakábelre! Egy újabb cikk ami félrevezeti szegény hitetleneket!

    (egy Prius tulajdonos)

  • 2017.10.28. at 16:13
    Permalink

    A régi-jó (sokak által lehordott) Peugeot 307-esem 15 éve már tudta ezt a funkciót.
    Ehhez képest a japán autók egy része még 2015-ben sem rendelkezik ezzel a funkcióval (pl. új Mazda 3)
    Elég furcsa…

  • 2017.10.28. at 16:14
    Permalink

    Sőt a Renault akkor is lekapcsolja 10 perc után, ha valaki szándékosan bekapcsolva hagyja az ajtók lezárása nélkül. És a rádiót is kikapcsolja.

  • 2018.08.23. at 09:07
    Permalink

    A priusnál nagyon utálom, azt hogy aksi lemerülés esetén nem lehet a csomagtartót nyitni.
    legalább csináltak volna valami bovdenes nyitót az utastérbe, de ez sem ment nekik.
    Persze ahogy más is írta, az ülés lehajtása után, a csomagtér fedelet felemelve ki lehet nyitni, ehhez nem is kell a műanyagot lepattintani, csak nagyon jó kézügyesség kell.
    Na de mi van akkor ha a csomagtartó tele van ????
    Múltkor így szívtam meg, pont EPS hőszigetelést vettem, és még az anyósülésen is az volt, tetőig pakolva. Amikor lecsaptam a csomagtartót, elmozdult az aksisarú, és persze nem indult.
    Hát ne mondjam mennyit anyáztam a mérnököket.
    Ilyen esetben még a bikázás sem feltétlen jöhet szóba, gondoljatok bele, mi van akkor ha a kocsi egy szűk garázsban orral előre parkol, a csomagtartóban meg ott van egy fűnyíró.

    Mivel engem nem egyszer szívatott meg, ezért én a vésznyitó fülre rádrótoztam egy vékonyabb bovdent, amit a hátsó ülés mögé helyeztem. Így ha lemerül, akkor a bovden megrántásával nyitható a csomagtartó.

    Egyébként én 2 évig szívtam, heti rendszerességgel, mert az akkumulátor 5-6 nap alatt lemerült, ez idő alatt 4-5 szakember mérte meg az akkumulátort, mind azt mondta hogy az akkumulátornak semmi baja. Volt aki szerint kevés a napi 5-8 km amit a feleségem megy a kocsival, és volt aki szerint zárlatos a kocsi. Amikor kezdett lemerülni a kis aksi a műszerfalvilágivás elment, és volt hogy a csomagtartó sem nyílt ki.
    Pár hete töltés után nagyon büdös volt a kocsiban (záptojás szag), erre már látatlanba is azt mondták, hogy rossz az akkumulátor.
    Most 1 hete kicseréltem, és azóta nem merült le. Bízok benne, hogy ez nem csak azért van mert új az akkumulátor és lassabban merül. :DD
    Mondjuk már eleve gyanús volt, hogy a hibák az akkumulátor csere után kezdtek el jelentkezni, de mivel többen is állították, hogy az akkumulátor tökéletes, a véletlennek tudtam be a dolgot.

Vélemény, hozzászólás?