Oktatóautó peres gumival és sötét ablakkal
Biztos nagyon jól vezetnek a mazsolák
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Olyat láttunk, hogy leesett az állunk: oktatóautó peres gumival, alufelnivel és sötét ablaküvegezéssel. Nonszensz.
Egy csepp tanulótuning: Splash oktatóautó peres, alacsony oldalfalú, sérülékeny gumival és kiválóan padkázható könnyűfém kerékkel, ahogy kell
Én annak idején egy 120-as Skodán tanultam vezetni. Nem nagyon választhattam, ha jól emlékszem, de nem is akartam volna mást, nagyon is bejött a farmotoros csehszlovák. Tudom, azóta változott némelyest a világ, s ma már akármivel vagy bármivel okítják a mazsolákat, minden csak pénz kérdése.
Ezen akkor is kiakadtam. Épp egy tesztautót fotóztunk, amikor oktató és tanuló jött kicsit rutinozni − egy Suzuki Splash-sel. Dízellel. Ezidáig végül is minden rendben, hiszen a Splash könnyen vezethető, üléspozíciója magas, ki lehet belőle látni, a DDiS blokk nyomatékos, művészet lefullasztani, pláne, ha variálnak az alapjárattal.
Nyomokban így már Fiat Panda 100HP-t tartalmaz a Splash, "csak" sem erejével, sem futóművével nem veheti fel vele a versenyt. Meg különben is, ez egy oktatóautó...
Ez az ominózus Spash azonban peres gumin és alufelnin terpesztett, és nem értem, az oktató hogy nem félti a drága, sérülékeny cuccokat a bénázó tanulók keze közé adni. Kátyú, padka, nem sorolom, mi minden veszély leselkedik az amúgy a rugózási komfortot is rontó kerekekre. Ráadásul a B-oszloptól sötétített ablaküvegezés zavarhatja a nebulókat a kilátásban − az első alkalmakkor tuti, hogy az átlagtanuló semmi másra nem koncentrál, minthogy le ne fulladjon, kapcsoljon fel időben, ne menjen neki semminek és senkinek, stb.
Képzelem, oktatónk bal keze konstans készenlétben remeg, alkalmasint a kormány után kapva, a tanuló nehogy lezúzza a tuningot... De amúgy is, nem lenne kényelmesebb ballonos abroncson, lemezfelnin, s max. dísztárcsával zötykölődni a rettenet minőségű budapesti utakon? Az oktató felmentésére azt tudom esetleg felhozni, hogy A: hozott anyagból dolgozik, azaz direkt kérte a mazsola, hogy a családi kocsin gyakorolhassa a volánpörgetést, B: biztos nagyon jól vezetnek a tanulók, s nincs miért aggódni... Ezt mondjuk kötve hiszem.
Kántor István
Ez is érdekes lehet:
Schumi újra és újra kiakad a gumikra
Az F1-legenda szerint a jelenleg használatos Pirelli abroncsokat nem lehet terhelni. "Cserébe" kiderült, hogy nála többet csak egyetlen sportoló keresett.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
SUZUKI tesztek
Suzuki XL7 3.6 V6 AWD Limited teszt
Amerika varázsát ígéri az automata váltós V6-os motorral szerelt Suzuki. Vajon tényleg minden arany, ami fénylik?
Suzuki SX4 1.6 GS 4WD teszt
Nem épp friss modell, de kevés ésszerűbb összkerékhajtású létezik, mint a Suzuki SX4.
Elsőként teszteltük: Suzuki Kizashi 2.4
Új terepen, a középkategóriában próbál szerencsét a Suzuki. Nagy motorral, gazdag felszereléssel, automata váltóval és összkerékhajtással. Vajon szerencsével jár?
Suzuki Swift 1.2 GLX teszt
Megjelenésében a Sport felé kacsingat a háromajtós Swift, pláne a gyári spoilerekkel. Tudása szerencsére hétköznapi maradt.
Felnőtt a Maruti? Suzuki Alto teszt
A választék majdnem olyan, mint a régi szép Merkúros időkben: van a Suzuki Alto 1.0 GLX AC, és kész. A 68 lóerő szintén a szocializmus korszakát idézi, három évtizede ez itt még tekintélyes teljesítménynek számított.
Még több SUZUKI tesztCímlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
2 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
2 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
6 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
Múlt héten – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Fogyasztási rekordkísérlet Swift dízellel
- Piaci körkép: a legnépszerűbb használt kisautók
- Új arcot ölt a Suzuki Splash
- Mérlegelés nincs, a rendőr felír, de ma már inkább büntet
- Jobb feltételekkel juthatnak autóhoz a rászorulók
- Suzuki Swift 1.6 Sport teszt
- Miért nem jó egy dragsterrel a golfpályán menőzni?
- Attitude: a legvagányabb Suzuki Swift
- Piaci körkép: létezik 1,5 millióért jó autó?
- Felpörög a használt motorok piaca
Használtautó.hu
|
Ár: 2.099.000 Ft Évjárat: 2012 / 1 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 1.499.000 Ft Évjárat: 2008 / 8 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 2.229.000 Ft Évjárat: 2012 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |





















Hozzászólások (11 db)
Micsoda pofatlansag, kepes volt alufelniböl közel a gyäri meretet (ha nem kissebbet) feltenni, ha nälad ez a peres gumi, akkor ott komoly bajok vannak, es lesötetitette azokat az ablakokat amelyeken amugy se lätsz kifele a splash-en egy nagy lonak a faszat se.
Hät ez tenyleg akkora nagy vetseg, hogy ezt a cikket megird itt fölösleges helytäroläsra, mintha nem lenne ezen kivül eleg baj.
Nekem meg ez a nonszensz...
Amugy irigyellek benneteket amiert egy ilyentöl is le tud esni az allatok.
hát igen ebben egyetértés van :)
der milan
akinek nincs érzéke az ne vezessen mert előbb vagy utóbb úgyis baleset lesz a vége
Igazad van és egyet értek, de sajnos nem tökéletes a világunk :).
der milan
akinek nincs érzéke az ne vezessen mert előbb vagy utóbb úgyis baleset lesz a vége
der milan
akinek alufelnie van az nyiván odafigyel akinek acél az leszarja általában nem hiszem hogy mindenáron le kell padkázni a kerekeket. aki jól elsajátította a parkolás művészetét(sikeres vizsga feltétele hogy tudj parkolni) ott az oktató elmondja hogy mit hogy csinálni és mit nemszabad mert lezúzod a felnidet pofonegyszerű figyelni kell arra hogymit mond az oktatóbácsi és úgy kell csinálni és épek maradnak a felnik ilyen egyszerű
Na ja, csak az aki nem látja/érzi az autót annak mondhat bármit az oktatóbácsi :). Aki megpadkázza a sajátját az nem azért teszi mert nem szívleli meg a tanácsot hanem azért mert nincs érzéke a vezetéshez :).
der milan
akinek alufelnie van az nyiván odafigyel akinek acél az leszarja általában nem hiszem hogy mindenáron le kell padkázni a kerekeket. aki jól elsajátította a parkolás művészetét(sikeres vizsga feltétele hogy tudj parkolni) ott az oktató elmondja hogy mit hogy csinálni és mit nemszabad mert lezúzod a felnidet pofonegyszerű figyelni kell arra hogymit mond az oktatóbácsi és úgy kell csinálni és épek maradnak a felnik ilyen egyszerű
mi ebben a szenzáció? én eddig azt hittem saját farkával az ember úgy veri a csalánt ahogy akarja.
És kinek mi köze hozzá? Ha neki gy jó? Biztos számolt vele, hogy ha baj van akkor sokat fizet. Neki megéri. Ez miért baj? Nem hiszem hogy ezen fog múlni bárkinek is a sikeres vizsgája.
Nekem nincs mitől félnem, ezért nincs sötétítés sem! ;))
Ráadásul a hátsó szélvédők felől sosem néznem a pofámba, így ott ezért sincs lesötétítés! ;) Elől meg mit érdekel mit néznek én az utat nézem vezetés közben, így akár vakuzhatnak is, pedig nem vagyok egy bregypity... ;)
nem értem mit lehet aggódni sose padkáztam le még életemben semmit pedig saabomon 21 lexani felnik virítanak nagyon peres gumikkal 1 millás a kerékszett 1 éves ás egy karc sincs rajta. előtte 19 alufelni volt rajta 3 évig azon sincs egy darab karc se az van fenn most télire. nemhiszem hogy a tanulók padkáznának mert az oktató nem hülye hanem figyel rá. ha már leoktatott életében többezer órát többszáz nebulóval akkor szerinem nem éri meglepetés az oktatót tudja mikor kell odanyúlni vagy hagyni a nebulót. sötétített ablakra nem tudok mit mondani az szubjektív szerintem baromi jó nekem a szélvédőn kívül mindenütt full levan sötétítve mert nem szeretem ha a pofámba bámulnak
Azért nem egészen úgy van az... ne magadból indulj ki, hanem olyanokból mint pl egy 30 éves ének-zene tanárnő akinek egy idős hozzátartozója mondta, hogy vizsgázz már le és veszünk egy autót, hogy ne kelljen buszozni. Vagy valaki olyanból aki egy hétvégi laza autózásnál is vizet csavar a kormányból :). Egy Daewoo Nexián tanultam vezetni, volt olyan forgalomban amikor a hölgy társam minden csatornafedelet megtalált, a legutolsó ami egy méterrel kijjebb volt mint a többi igyekezett megközölni de nem volt elég gyors és abba is belement. Szerintem nem lehet az ember elég éber mert sokszor a tanuló helyett is figyelni kell, erre jön rá aztán a kerekekre való külön odafigyelés :).
nem értem mit lehet aggódni sose padkáztam le még életemben semmit pedig saabomon 21 lexani felnik virítanak nagyon peres gumikkal 1 millás a kerékszett 1 éves ás egy karc sincs rajta. előtte 19 alufelni volt rajta 3 évig azon sincs egy darab karc se az van fenn most télire. nemhiszem hogy a tanulók padkáznának mert az oktató nem hülye hanem figyel rá. ha már leoktatott életében többezer órát többszáz nebulóval akkor szerinem nem éri meglepetés az oktatót tudja mikor kell odanyúlni vagy hagyni a nebulót. sötétített ablakra nem tudok mit mondani az szubjektív szerintem baromi jó nekem a szélvédőn kívül mindenütt full levan sötétítve mert nem szeretem ha a pofámba bámulnak