Rögtön jövünk! - elszánt csapat készül Bamakóra az ELTE-ről 
2 Lada viszi a tudományt Afrikába
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Az ELTE aktív, illetve már végzett hallgatói a Spirit kategóriában indulnak a Budapest Bamako ralin. Ez azt jelenti, hogy autójukat ipari hulladéknak tartják.
Értékarányos, de romos volt a 75 ezer forintért, eddig sóderszállítóként használt, lyukas padlójú, motorhibás ezerötös kombi, ami igen sok felújítási munkát igényel. Második autónak már inkább egy jó állapotút venne a csapat, akár háromszoros áron
A fapados Dakarként aposztrofált Budapest Bamako rali legfapadosabb kategóriája a Spirit, melyben a fokozottan jótékonykodó vagy fokozottan elmeháborodott csapatokat várják − nevezési díj nélkül, csupán költségeik térítésével. Az ipari hulladék besorolású autók mellett Trabik, Ladák, Moszkvicsok, Polskik, 30 évnél öregebb, kétkerék-meghajtású autók, Velorexek, mentők, tűzoltók egyaránt díjmentesen mehetnek − mindössze a szervezőkkel kell egyeztetni e-mailben.
A mottójának az „Elmentünk 2 Ladával Afrikába, rögtön jövünk!” mondatot választott, az ELTE Természettudományi Karának aktív, illetve már végzett (és azóta a tudományért részint ott maradt) hallgatóiból verbuválódott Rögtön Jövünk csapat helye duplán is biztosított a Spirit kategóriában. Egyrészt ugyanis Ladával, és rögtön kettővel indulnak, másrészt utazásuk célkitűzése, hogy menet közben a tudományt népszerűsítsék. A fizikusok ezt látványos kísérletekkel teszik majd, a geológusok előadásokat tartanak, és persze itthoni munkájukhoz is kutatnak majd a helyszínen.
Az, hogy „a 2012-es Budapest Bamako legtudományosabb csapata” el tud-e indulni január 13-án, hogy aztán két hét alatt 9334 kilométer megtétele után Bissauba érjen, még − stílszerűen fogalmazva − sokváltozós egyenlet. A két autó közül még például csak az egyik van meg, és a költségekhez is szponzorokat keresnek. Brutális erejű lézerfényük már van, elszántságból és kalandvágyból sincs hiány, de ha csak az üzemanyagköltséget számoljuk a két Ladára, mintegy 800 ezer forintos összeget kapunk, így annak ellenére nem nevezhetjük szerény költségvetésűnek a produkciót, hogy a résztvevők gyakorlatilag maguk építik autóikat, melyek alkatrész-költségeikkel is igen visszafogottak.
Az első Ladát, azaz a csapat első számú rakétáját − 75 ezer forintért már beszerezték − az 1993-as, előző tulaja által Petinek keresztelt, 1500-as, kocka, azaz 21043-as kombinak legfőbb pozitív tulajdonsága, hogy törve sosem volt, karosszériaelemein a 18 éves, bemattult fehér dukkó látható. Van viszont alsó szellőző-pontja, magyarán padlólemeze, a bal első küszöbnél már átlyukadt. Motorja gyűrű-törött volt a vásárláskor. Mára nem csak a motor, hanem a váltó és a teljes utastéri berendezés is kikerült már belőle – ez gyorsított felvételen meg is nézhető, a csupaszított karosszéria pedig hamarosan megy a lakatoshoz. Teljes generált kap a motor is, de különleges tuning nem várható, a hajtómű a tervek szerint a gyári 75 lóerőt tudja majd − remélhetőleg 10 liter/100 kilométert nem meghaladó fogyasztással.
Némi erősítést a futómű kap majd, az utastérbe pedig már most biztos, hogy a hajrás felkészülésben nem fognak visszakerülni a gyári kárpitok, csak ami a legegyszerűbben betehető, a padló pedig az egyszerűbb takarítás érdekében teljesen egybefüggő burkolatot kap majd. Az autót elnézve a januári indulás bátor vállalás, persze addig még gyakorlatilag két vizsgaidőszaknyi az idő , így az ELTE TTK-n edződött társaság, ha nem is röhögve, de a tanuló-időszakokból ismerős, éjszakába nyúló munkával készül a startra. Mi egyet ígérhetünk, a felkészülés főbb lépéseit és túrájukat is végigkísérjük majd!
Katona Mátyás
Ez is érdekes lehet:
Michelisz futamot nyert a BMW-vel
Remek versenyeket hozott a WTCC Magyar Nagydíj, az elsőt Muller nyerte, a másodikat Michelisz. Bizony, hazai győzelmet ünnepelhetett a népes és lelkes publikum.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
Címlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
2 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
2 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
6 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
Múlt héten – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Csecsemőblokád Oroszországban
- Stasys Brundza Lada VFTS-ével megy a Velodrom Millenárisra
- Mégis él, ami már nincs - letűnt korokat elevenít az Oldtimer Expo
- Finisben a Granta WTCC-projekt
- Bigfoot kelet-európai módra GAZ-ból és Ladából
- Rendezett vagy véletlen a videó, amelyen egy Lada motorja robban?
- Ablakmosó-fúvóka bénította az indulást
- Itt az új Granta utcára és pályára
- Bikázás helyett: berántó-kötél Ladához
- Autós szemmel a Design Hét Budapest fesztivál
Használtautó.hu
|
Ár: 198.000 Ft Évjárat: 1992 / 1 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 250.000 Ft Évjárat: 1993 / 11 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 250.000 Ft Évjárat: 1996 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin/Gáz |








































Hozzászólások (2 db)
Én is csak sok sikert tudok kívánni a csapatnak. Számomra azok voltak a legemlékezetesebbek, akik a 2008-as Bamakóra Velorex-el mentek. Igaz abban négyütemű 750-es Honda motor dolgozott, a 350-es kétütemű Jawa helyett. Mindenesetre mestermunka volt.
Nem okoskodásképpen,de 300000 ft körül olyat vehettek volna,ami szinte hibátlan.Arra csak egy elektronikus gyújtás kellene,és az egyedüli hibaforrás is megszűnt volna(mert szerintem ameddig gyújtás van egy Ladán,addig üzemel is).Mindegy,így már csak sok sikert tudok kívánni a csapatnak.