Októbertől nem vonják be a lejárt forgalmikat

Több ponton is egyszerűsödnek a közlekedési eljárások

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Számos ponton egyszerűsödik az autósok élete, a lejárt forgalmi engedélyeket például már nem fogják bevonni a rendőrök, s temérdek ügy elektronikusan is intézhető lesz.

Csokornyi egyszerűsítés könnyíti az autózással kapcsolatos ügyintézéseket a közeljövőben. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az Új Széchenyi Terv Államreform Operatív Programban (ÁROP) olyan változásokat hajtott végre, melyek által számos, az autósokat érintő közigazgatási eljárás elektronikusan, azaz az Ügyfélkapun keresztül intézhető, kezdeményezhető lesz, s ezekhez kapcsolódóan egyéb szabályzások is változnak.
Legfontosabb újdonságként említhető, hogy októbertől megszűnik a forgalmi engedély bevonása - bírság persze továbbra is jár majd azért, ha valakit lejárt műszaki vizsgával csípnek nyakon a rendőrök. Mivel jogosítványt immár a korábbiaknál gyorsabban lehet hosszabbítani, illetve pótoltatni, ideiglenes vezetői engedélyt már január óta nem adnak ki az okmányirodák, illetve a kormányhivatalok.

Július 1-től a kötelező felelősségbiztosítás hatósági ellenőrzéséhez nem szükséges a biztosítói igazolás forgalmi engedély mellett tartása. Az új előírások szerint a balesetetes gépkocsik vezetői a helyszínen kötelesek lesznek kölcsönösen megnevezni azt a biztosítót, amellyel felelősségbiztosítási szerződést kötöttek. Az adatbázisok pedig rendszám alapján adják majd meg a kötvényszámokat. A biztosítási kötelezettség teljesítését, a szerződés érvényességét az erre feljogosított hatóságok elektronikus úton ellenőrizhetik majd a kötvénynyilvántartásban műszaki vizsga és tulajdonosváltás esetén.
Egyszerűbb lesz az új és használt autók forgalomba helyezése is (október 1-től), az eljárás megkönnyítésére ugyanis a hatóság a járművekhez tartozó műszaki adatokat tartalmazó adatbázist hoz létre, így az ügyintézéshez elegendő lesz a külföldön kiadott járműokmányok és az adásvételi szerződés bemutatása. Ez a gyakorlatban nemigen fog változást jelenteni, ugyanis a külföldön kiadott, már a vevő nevére szóló forgalmi, illetve kiviteli engedélyt a közelmúltban sem minden esetben kérték az ügyintézők. Miként azt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium háttéranyaga írja, „az informatikai rendszerek összeköttetésével javul az adatbiztonság, és jelentősen rövidül a forgalomba helyezési eljárás ügyintézési ideje” – ugyanakkor kedvezőbb eljárási díjakról nem esik szó.
Hirdetés

Nem csak forgalomba helyezni, forgalomból ideiglenesen kivonni és forgalomba visszahelyezni is egyszerűbb lesz az autókat, ezen eljárások ugyanis (szintén október 1-től) elektronikusan is kezdeményezhetők lesznek. További praktikus változás, hogy június 1-től nem kell a nem a tulajdonos által végeztetett időszakos és forgalomba helyezés előtti műszaki vizsgálathoz eddig szükséges meghatalmazást írni – e változás egyébként a gyakorlatot követi, a gépjárművek 80 százalékát eddig sem tulajdonosa vizsgáztatta, egy papírral kevesebbet kell tehát júniustól gyártani.
A vállalkozók, termelők számára jelent komoly könnyebbséget az a (július 1-től hatályos) változtatás, amely a traktorok vizsgáztatási periódusát három évről öt évre emeli. A hatóság vizsgabiztosa a cég által biztosított, a rendeletben meghatározott minimális technikai feltételeknek megfelelő helyszínen végzi el az oda összeszervezett traktorok vizsgálatát. A mezőgazdasági járművekkel a jövőben tehát nem kell majd a megyeszékhelyeken működő vizsgálóállomásra hajtani.
A forgalmi engedélyek kapcsán október 1-től nem csupán az lesz változás, hogy a lejártakat nem vonja be a hatóság, hanem az is, hogy elvesztésük vagy sérülésük esetén a pótlás igényét - az informatikai rendszerek felkészítését követően - elektronikus úton lehet majd bejelenteni, ugyanezen lehetőség a rendszámtáblák esetében már július 1-től élni fog (miként most is, csak egyetlen tábla erejéig). Amennyiben az autó műszaki adataiban valamilyen változás áll be, vagy a szerepeltetett adatok kapcsán hibára derül fény, annak korrigálása/átvezetése októbertől szintén elektronikusan is kezdeményezhető lesz, miként a jármű tulajdonosának, üzembetartójának személyében vagy adataiban bekövetkezett változás átvezetése is elektronikusan intézhető lesz.

Az első jogosítványukat kiváltók életét könnyíti, hogy október 1-jétől a vezetői engedély kiadására irányuló eljárásban bemutatandó iratként sem lesz már szükség a vizsgaigazolásra. Ezzel az újítással az ügyfeleknek a sikeres vizsgát követően nem kell a közlekedési hatósághoz elmenniük a vizsgaigazolásért. A vizsgaadatokat az ügyfél természetes személyazonosító adatai alapján kérdezik majd le – miként a külföldi jogosítványt honosítók különbözeti vizsgájának eredményét is a jogosítványt kiállító okmányirodák/kormányhivatalok. Sok újításhoz hasonlóan, szintén október 1-től a nemzetközi vezetői engedély kiállításával kapcsolatos eljárás is elektronikus úton intézhető, végigvihető lesz. Az elektronikus úton igényelt nemzetközi vezetői engedélyt - a kérelem teljesíthetősége esetén - 15 napon belül postai úton kézbesítik majd az illetékesek.
Nyilván mindegyik elektronikus ügyintézési újítás értékes és jelentősen időt, energiát spóroló könnyebbség, de főként annak számít, hogy a mozgáskorlátozottak október 1-től egyszerűbben és gyorsabban pótolhatják parkolási igazolványukat. Az okmány cseréjekor, pótlásakor a hatóság felhasználhatja a korábbi igazolvány kiállításakor rögzített, vagy a személyi- és lakcímnyilvántartásban tárolt fényképet és aláírást, így személyes megjelenésre ez esetben sem lesz szükség.
Miként néhány papír gyártása, a rendszámtáblákra ragasztott környezetvédelmi plakettek vizsgánkénti cseréje is megszűnik, ugyanis július 1-től azokból csakis az esetben fognak újat felragasztani, ha a korábbi megsérült, vagy ha új színűt kell felhelyezni. Szintén júliustól, a viszonylag ritka piros plakettet sem alkalmazzák a hatóságok. Az Euro 2 normát nem teljesítő autók rendszámán fekete színű plakett jelzi majd, hogy a jármű fokozottan környezetszennyező – Budapest belterületéről a szmogriadó riasztási fokozatában kitiltott.
Az egyszerűsítéseket lehetővé tévő program európai uniós forrásokból valósul meg, bízunk benne, hogy a változások által tényleg könnyebb lesz az autósok élete, gyorsabbak lesznek az ügyintézések.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 03:56
    Permalink

    Akkor eddig rohadt nagy szerencséd volt. Mást ezért már keféltek meg, mert a kis utánfutó igazolása nem volt ott, de lekérdezéskor igazolták, hogy be van a lóvé fizetve.

  • 2017.10.30. at 03:56
    Permalink

    2 éve elektronikusan fizetem a biztosítást, igaz nem küldenek igazoló lapot, ettől függetlenül létezik a nevedre kiállított biztosító lap, csak azt neked kell a saját gépeddel kinyomtatni. (AB AEGON)

  • 2017.10.30. at 03:56
    Permalink

    “Július 1-től a kötelező felelősségbiztosítás hatósági ellenőrzéséhez nem szükséges a biztosítói igazolás forgalmi engedély mellett tartása.”

    Én azt hittem, ez már rég életbe lépett. A biztosítóm tavaly óta nem is küld semmilyen igazoló kártyát, csekkem sincsen, hiszen elektronikusan fizetem a kötelezőt. Ilyenkor magamnál kéne tartani a kötvényt? Nem a rendőr kérdezi le úgyis egy központi adatbázisból?

  • 2017.10.30. at 03:56
    Permalink

    Kedves cikk író.
    A cikkben több téves információ is megjelent. A traktorok eddigi műszaki vizsga idejei tévesen vannak leírva, mert olyan traktor ami 3 év műszaki vizsgát kapott volna nem létezik. A fekete rendszámos mezőgazdasági vontató 2 év műszaki vizsgát, a piros rendszámos lassú jármű pedig eddig is 5 év műszaki vizsgát kapott, melyeket eddig se kellet a megyeszékhelyeken található Közlekedési Felügyelőségekre vinni műszakira, hanem a kijelölt vizsgahelyeken is lehetett vizsgáztatni(kivéve az egyedileg összeépített lassú járműveket). Kérném a pontos utánajárást az információknak.

Vélemény, hozzászólás?