Elhunyt a modern Lamborghinik atyja
Paolo Stanzani, az első valódi szuperautó, a Miura atyja már nincs köztünk
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Az autógyártás újabb ikonikus alakját vesztette most el az autósvilág. Még éppen megélte első és talán legfontosabb munkájának 50. évfordulóját, a Miura atyja 80 évesen hunyt el.
Paolo Stanzani 1963-ban került a Lamborghinihez, első fő munkája az autótörténelem későbbi meghatározó szereplője, a Miura volt
Az olasz mérnök, Paolo Stanzani neve egybeforrt a Lamborghinivel. Az ő munkája segítette hozzá az olasz sportkocsigyártót a modern autók építéséhez, a Miurával új időszámítást indítottak a történelemben, forradalmasították a középmotoros elrendezést. Miután 1961-ben lediplomázott a Bolognai Műszaki Egyetemen, két évre rá a Lamborghininél kezdett dolgozni. 1963-ban már javában folyt a 350 GT és a 400 GT gyártása. Két kollégájával, Giampaolo Dallarával és Marcello Gandinivel közösen elkészültek a Miurával, ami nemcsak a Lamborghini, de a legtöbb sportautógyártó jövőjében is közrejátszott.
Stanzani később az Espadán, a Jaramán, az Urracón és a Countach-on is dolgozott, 80 éves korában ment el
[BANNER type="1"] Paolo Stanzani később technikai igazgatóként az Espada, a Jarama a Miura S és SV, valamint az Urraco fejlesztésében is részt vett, mégis mindenki talán a Coutach megalkotójaként ismeri. A Miura 50. évforduláját éppen tavaly ünnepelték, aminek apropójából csodás fotósorozatot is készítettek a három mérnökkel. Paolo Stanzani élete talán fő munkájának félévszázados évfordulóját követően, 80 évesen hunyt el.







