A Volvónak már magától leparkoló autója is van, a bostoniak és hamarosan a londoniak néhol okostelefonjukon nézhetik, hogy hol van épp szabad hely. Mi pedig örülünk, ha egy-egy autós nem foglal el járgányával kettőt…
Mielőtt valaki fellélegezne, hogy végre nem fog parkolóhelyet kutatva körözni például Újlipótvárosban, ahol talán a legnehezebb megállni Budapesten, le kell lombozzuk, az okostelefonos parkolási információ itthon egyelőre utópisztikus. Az Egyesült Államokban Boston egyes részein azonban már tavaly ősz óta működik. Európában pedig úgy tűnik, hogy London, azon belül is a belvárosi Westminster lesz az első, ahol kiépül az okostelefonnal figyelhető parkolási infóhálózat.
A parkolóházak már sokszor nálunk is tájékoztatnak, hogy hol van épp egy-egy szabad beálló. Igaz, parkolni is meg kellene tanulni…
A parkolóhelyekhez szenzorokat telepítenek, amelyek figyelik, hogy tartózkodik-e ott autó, vagy a hely éppen szabad. Az okostelefon így a legközelebbi üres helyhez vezethet. Westminster mintegy tízezer parkolóhelyéből első körben háromezer kap detektort. A telepítés költsége 650 ezer font, azaz 240 millió forint, ám a rendszer által a most parkolóhely-kereséssel átlagosan eltöltött 15 perces idő jelentősen csökkenhet, a londoniak kevesebb üzemanyagot fognak fölöslegesen elpöfékelni, csökkenhet a légszennyezés, így a beruházás hamar megtérülhet. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a közlekedés biztonságán is sokat javít, ha nem a sofőr kell figyelje vezetés közben az üres helyeket, hanem a telefon megteszi azt helyette.[BANNER type="1"]
Itthon egyelőre nincs hír ilyen vívmányról, parkolóházakban ugyanakkor nálunk is megszokott már, hogy az üres parkolóhelyeket zöld, a foglaltakat piros LED-fények jelzik. Igaz, sokszor így is lukra lehet futni, ha például egy mozgáskorlátozottak számára fenntartott, szintén zölddel jelölt helyhez hajtunk. Még sehol sem láttuk, pedig logikus lenne a megoldás, amit egy kollégánk fia vetett fel: jelölje azokat kék pötty, s akkor senki sem fog meglepődni, ha a zöld fény ellenére nem állhat az adott helyre.
A parkolóhely-figyelő rendszer természetesen csak akkor működik, ha az autók szabályosan, a kijelölt helyeken állnak. Nekünk még ebben is bőven lenne mit fejlődnünk. Nálunk a sofőrök zöme sokszor még azon kevés helyen sem figyeli a felfestést, ahol egyáltalán van.
-Hirdetés -



