Videón debütál a Honda kicsi, olcsó szedánja, a Brio 4-ajtósa

Ázsia olcsó kisautója, a Honda Brio lépcsős fart kap

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Álmaink szedánjának ígéri új kisautóját a Honda - alapja a Brio, Ázsiának szánt és ott már kínált miniautó.

Egyelőre egy sejtelmes videón, illetve abban egy sokat nem, de az autó lépcsős farát pont mutató fotón látható a Honda legújabb, még az itthon már nem kínált Citynél is kisebb szedánja. Az álmaink szedánjaként beharangozott lépcsőshátú a Hondától megszokottan hangsúlyos egyenes domborításokat kapott. A jelenlegi információk szerint nem csak, hogy Európának nem, hanem Ázsián belül is csupán a legjelentősebb - kínai, thaiföldi, indiai - piacoknak szánt miniszedánt 1,2 literes, 88 lóerős, 109 Newtonméter nyomatékú benzinmotor hajthatja majd, de idővel 1,5 literes, később specifikálandó turbódízelt is kaphat.
[BANNER type="1"]
Állítólag hamarosan érkezik, de áráról, debütálásának pontos idejéről, illetve méreteiről még nincs információ, a miniszedán azonban aligha nem rúgja majd meg a kategória alapgólját, az 500 literes csomagteret. A Brio - még ismeretlen nevű - szedánja így akár a miénkhez hasonló kelet-európai piacokon is sikeres lehetne, megjelenése azonban - a fentiekben írtaknak megfelelően - nem várható, az európai Honda-imidzsnek nem feltétlenül tenne jót az olcsó lépcsőshátú.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?