kedd, február 24, 2026
  • Benzin: 565 Ft
  • Dízel: 575 Ft -
KezdőlapAmerikai modell váltja a Fiat Cromát

Amerikai modell váltja a Fiat Cromát

Az egyterű Croma helyett igazi lépcsőshátú lesz a Fiat következő középkategóriása, egyenesen Észak-Amerikából.


A Fiat-konszern és a Chrysler közötti modellcserék legfrissebb eredménye a Fiat Croma utódja, mely lényegében az idén bemutatott Chrysler 200 Fiat emblémával felszerelt változata. Az első, nem feltétlenül valósághű fotó alapján a hűtőmaszk és a lámpák, valamint a lökhárítók is „sajátok” az olaszok számára készített négyajtóson. A gyártás a tervek szerint a Chryslerekkel közös gyártósoron, Michigan-ben kap majd helyet. A motorpalettán megmaradnak az amerikai 2,4 literes, 173 lóerős és 3,6 literes V6-os (283 LE) benzinesek, de az európai piac természetesen megkapja az általa preferált dízeleket. Akár az 1,6 literes JTD 120 lóerős variánsa is bekerülhet az orrba, a csúcs-gázolajosnak a Cromában is kapható, 2,0 literes, 170 lóerős JTD ígérkezik. A Croma egyelőre modellnév nélkül emlegetett négyajtós utódját a mostani kombis egyterűnél olcsóbbnak ígérik, míg a Croma indulóára 24 450 euró (kb. 6,7 millió forint), a négyajtósét 22 000 eurónak (6,05 millió forintnak) ígérik.

-Hirdetés -

Ez is érdekelhet

1 hozzászólás

- Hirdetés -

Friss hírek