Örökzöld terepjáró – Próbán az új Suzuki Jimny
A kevesebb most sokkal több - Hibátlan terepes és divatos is az új Jimny
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Jövőre lesz 50 éves a Suzuki Jimny, az évfordulót pedig már az új modellel ünnepelhetik. Jóval karakteresebb elődjénél, mely egyszerűségéből fakad, éppen ezért egy egészen új szegmenst is bekebelezett a kis terepjáró.
Végre megérkezett, ám elég sokat kell rá várni, minimum 6 hónap a szállítási idő
egy legendásan jó terepképességű kisautó új generációjáról van szó, melynek nem csak tudásáért, de kinézetéért is meg lehet veszni.
Éppen ezzel került most a Suzuki egy olyan helyzetbe, hogy már nem csak a Jimny célközönségével kell számolniuk, hanem a divatos kisautók vásárlóival is, ugyanis a kereslet hatalmasra nőtt az új modell iránt.Van hasonló maszk a piacon, de a Jimny arca azért így is felismerhető, ennyi karakter neki elég is
A klasszikus erdész zöld fényezés passzol hozzá, a GL felszereltség lemezfelniket és fényezetlen kilincseket ad
Terepszögei nagyon jók, a rövid tengelytáv miatt átlépő szöge is, hasmagassága 210 milliméter
| Hosszúság(pótkerékig) [mm] | Szélesség [mm] | Magasság [mm] | Tengelytáv [mm] | Csomagtér [l] |
| 3480(3645) | 1645 | 1720 | 2250 | 85-840 |
Két merevtengelyét sok stabilizátorral egészítették ki, az összkerékhajtás manuális karral kapcsolható
Alaposan visszanyúltak a régi modellekhez a részletek megoldásaiban.
Persze, olyan is, mint egy kis G Merci, de a kocka, az bármilyen nagy, csak kocka marad. Azt azért hamar észre lehet venni, mik a Jimny saját, azonnal megjegyezhető vonásai. A kerek fényszórók, a maszk sarkaiba kitolt indexek, a műanyag sárvédőívek, amikkel 4,5 centivel szélesebb az új modell elődjénél. Kapott egy törést az oldalablak alsó éle és maga az ajtó hatalmas a kocsi méreteihez képest. Oldalra nyílik a hátsó ajtó, rajta teljes értékű pótkerék kapott helyet és az ajtót teleszkóp tolja ki, hogy ne kelljen erőt kifejtenünk hozzá. Nagyon aranyos, ahogy tettrekészen csak áll, nem tűnik praktikusnak, városi kisautónak meg pláne, mégis elnyerte A világ városi autója címet. Ehhez mondjuk nagy köze lehetett a Japánban piacra kerülő kei car változatnak, melybe 660 köbcentis turbómotor kerül.Középre került pár fontos kapcsoló, van lejtmenetvezérlő is, de csak összkerékben, már a GL szinten is bluetooth-os rádió jár
Nem szűk az utastér, egyszerűek, de nem rosszak az anyagok, az összeszerelés jó, semmi nem zörög, a Jimny nagyon egyben van
Stílusos a műszeregység, egyszerűek és jó tömésűek az ülések, hosszú távon sem kényelmetlen
| Motor | 1.5L VVT |
| Emissziós norma | Euro6d |
| Hajtás | Allgrip Pro |
| Hengerűrtartalom [cm3] | 1462 |
| Hengerek/szelepek száma | 4/16 |
| Váltófajta/-fokozat | kézi/5(automata/4) |
| Teljesítmény [LE (1/min)] | 100/6000 |
| Nyomaték [Nm (1/min)] | 130/4000 |
| Gyorsulás 0-100 km/h | - |
| Végsebesség [km/h] | 145(140) |
| Fogyasztás - vegyes [l/100 km] | 6,8(7,)5 |
| CO2-kibocsátás [g/km] | 178-181(198) |
| Saját tömeg [kg] | 1090-1135(1110-1135) |
| Megengedett össztömeg [kg] | 1435 |
1,5 literes szívó benzinmotor az egyetlen lehetőség, 100 lóerejével ügyesen, kimérten mozog a Jimny, az ötös kézi váltó jobb választásnak tűnik a négyes automata helyett
a két merevtengelynek nem érezni hátrányát az apró karosszériában.
Talán csak a kanyarokban, de nagyon egyszerűen kezelhető kisautó, a tempós kanyaroktól amúgy is távol kell tartanunk magunkat a karosszéria dőlései miatt. Kormányzása nem ad sok visszajelzést, de valahol ez érthető is, meg nincs is rá nagy szükség, országúti tempónál könnyedén vezethető, magasabb sebességnél már sokat kóvályog a rövid tengelytáv miatt. Erre van is benne egy asszisztens, mely a kígyózó mozgást figyeli és kormánymozdulattal, valamint fékezgetéssel korrigálja a haladást. Alapáras vezetéstámogatói között van egyébként vészfékasszisztens, sávelhagyás figyelmeztető, mely a kormányt is rezegteti, valamint távolsági fényszóró asszisztens is.Manuális a klíma, a GLX-ben már automata, teljesértékű pótkerék mindenképp jár a csomagtérajtóra
Divatos színeket is kapott, ezért és a külsejéért érkezett egy új szegmensbe is
Könnyen belátható és egyszerűen manőverezhető, a GLX-hez tolatókamera is jár, de mindenképp vannak vezetéstámogatók
| Jimny 1.5 4WD GL MT | 5 390 000 |
| Jimny 1.5 4WD GLX MT | 5 990 000 |
| Jimny 1.5 4WD GLX AT | 6 390 000 |
Az autók fogyasztása 8 liternél állapodott meg a bemutató végére, ami tekintve a légellenállását és az egyszerű technikát, nem egy rossz érték.
A Jimny két felszereltségi szinttel került a piacra és egyik sem fapados, ugyanis a GA helyett a GL a bázismodell és a GLX a csúcsmodell. Utóbbi LED projektoros fényszórókat is ad, valamint színrefújt kilincseket, alufelniket, navigációs, tolatókamerás, érintőképernyős multimédiás fejegységet és pár apróságot, az összes vezetéstámogató már a GL szinten tartozék. Ára tekintetében 5,990 millió a listaár, melyből 600 000 forint kedvezmény azonnal lefaragható, vagyis 5,390 millió a GL bázismodell, melyből nyilván kereskedésfüggő, mennyi faragható még. A Jimny remek terepjárónak tűnik, legalábbis amit egyelőre láttunk tőle, az meggyőző amellett, hogy teljesen érthető az is, hogy akinek erre nincs szüksége, az is rákíván a külseje miatt. Messze nem kényelmetlen a masszív technika használata mellett sem, kicsit gépszerű, de csak annyira, amennyire még jólesne hétköznap is.Rövid tengelytávja miatt kell résen lenni, rugózása terepen is kényelmes, a merevtengelyek hátrányát csak minimálisan érezni

































Sosem gondoltam volna erről az autóról, hogy tetszeni fog, még belül a kocka-tömb óracsoport kialakítás is bejön.
Az ötödik kép hol készült?
Boldogkőváralja, a tesztút Tokaj hegyvidéken vezetett a szőlőtőkék között terepeztünk is, de komolyabb próbát is tervezünk, ha megkapjuk az autót tesztre.
Köszönöm a választ, pont holnap megyek Tokajba 🙂
Nagyon tetszik, de drága, ennyit nem ér sajnos, bár baromira keresett világszerte, hülyék lennének olcsón adni.
Dehogy forog 100-nál 4000-et, az inkább 130 lesz…
Hidd el, mentünk vele eleget;)
100-nál 3600-at forog nem 4000-et!
https://www.youtube.com/watch?v=3yR7qcNwzJI
Sőt, úgy látszik, hogy 160-nál 5000 környékén van a fordulatszám, akkor 100-nál jóval kevesebb mint 4000-et forog, kb. 3200-at.