Pozitív a jövőkép az Audi Hungariánál
Tavaly az alkatrészhiány okozta a legnagyobb problémát az Audi Hungáriánál, amely a koronavírus-járvány hatásai, valamint a globális chiphiány miatt alakult ki – mondta Les Zoltán a RE:FACT podcast adásában. A Volkswagen konszernnél, ahova az Audi is tartozik, 2020 szilveszterétől kezdve egy szakmai stáb hangolta össze az alkatrészek elosztását a több mint száz telephely között. Azok pedig az így leosztott mennyiségből gyártották le alapos tervezést követően a lehető legtöbb autót. A normál termelési rendtől eltérő üzemmód jelentős többletköltséggel és pluszmunkával jár, így a gyárvezetés már nagyon várja, hogy vissza tudjanak térni a rendes kerékvágásba. Addig is az ügyfelektől türelmet kérnek, és ígérik, hogy minden megrendelt autót le fognak gyártani. A járműgyártásért felelős igazgató az év végére már látványos javulást vár, de a probléma teljes megszűnését még nem.
Év végére jelentősen csökkenhetnek a chiphiányból fakadó problémák
Persze a februárban Ukrajnában kirobbant háború is okozott kisebb nehézséget az Audinál, hiszen kilenc ukrajnai beszállítóval állnak kapcsolatban, egyebek mellett üléshuzatok és motortér-kábelek is érkeznek a nehéz helyzetbe került országból. Természetesen a konszernnél mindent megtesznek, hogy megtartsák az ukrán partnereiket ezzel is támogatva őket, ugyanakkor kerestek más beszerzési forrásokat is, így jelenlegi ötnapos termeléshez áll rendelkezésre elegendő alkatrész.
[BANNER type="1"]
Az Ukrajnában kitört háború sem segített az autógyártásnak
Les Zoltán emellett elárulta azt is, hogy a belső égésű motorok gyártási költsége nő, az elektromos motoroké csökken A világ legnagyobb motorgyárában évente kétmillió motor készül, egyszerre gyártanak és fejlesztenek hagyományos belső égésű motorokat, hibrideket, valamint teljesen elektromos egységeket. Az utolsó generációs belső égésű motorok már az Euro 7-es normának fognak megfelelni, például a már tervezőasztalon lévő Audi Q3-as utódmodelljét ilyennel fogják felszerelni 2025-től. Ezzel egyidőben, a Porschéval közösen dolgoznak a Prémium Elektromos Platformhoz (PPE) tartozó elektromotorok következő generációján is. De még mindig belső égésű motorból készül a legtöbb Győrben, ám a dízelmotorok – főleg a négyhengeresek – iránt már csökken a kereslet.
Fokozatosan, az ügyféligényeknek megfelelően térnek át az elektromotorok gyártására, várhatóan a 2030-as évek első felétől Európában már csak azt fognak készíteni. Ennek oka, hogy a szigorú környezetvédelmi előírások növelik az előállítás költségét, miközben az elektromotorok ára trendszerűen csökken. Ugyanakkor vannak olyan piacok a világon, ahol nincsenek szigorú környezetvédelmi normák, és az elektromostöltő-hálózat alacsony kiépítettsége miatt az ügyfelek elzárkóznak az elektromos autók vásárlásától.
[BANNER type="2"]
2030-tól szeretne csak villanyautókat gyártani az Audi Hungaria
Érdekes az önvezető autókról hallott információ is. A jelenleg 2,5-es, 3-as szint után várhatóan néhány év múlva már megjelennek a 4-es szintű autonóm járművek, amelyekben már foglalkozhat mással a vezető, és az autó egy-egy meghatározott, gyakori útvonalon képes lesz önállóan üzemelni. Ugyanakkor az ezt követő 5-ös szintű önvezetés, amikor már kormányra sincs szükség és a vezető is igazából csak egy utas, reálisan csak hosszú évek múlva terjedhet el a gyártásigazgató szerint. Szerinte a távoli jövőben a járművek olyan szoftverrel vezérelt okoseszközök lesznek, amelyek négy kerékkel és egy hajtáslánccal is rendelkeznek. Kommunikálnak a telefonnal és minden egyéb eszközzel, a többi járművel, a közlekedési lámpákkal, akár egy naptárbejegyzés alapján beállítják a navigációba a célt, csökkentik a sebességet, ha szükséges. Szerinte ezekkel a járművekkel is élmény lesz az autózás.
Izgalmas jövő előtt áll az autóipar