Jelentősen átszabták a Qashqai orrát, a hajtáslánc kínálat viszont nem változott. A Nissan most komoly árengedménnyel kínálja a frissített crossovert, íme a pontos árak!
Szombathoz hasonlóan ismét mindkét üzemanyagtípus nagykereskedelmi ára felfelé kúszik, ami várhatóan a kutak árképzésében is megjelenik. Mutatjuk a pontos értékeket!
A KRESZ egyértelműen kimondja, kik, és milyen járművel hajthatnak fel az autópályára, a gördeszka viszont nehezen feleltethető meg ezeknek a szabályoknak, így nem csoda, hogy a rendőrök állták az eltévedt deszkás útját.
Egyszerre több balesetről is közölt felvételeket a Magyar Közút, amelyek kísértetiesen hasonló körülmények között történtek az M0-s autóúton. Mutatjuk a közútkezelő tanácsait, hogyan kerülhetőek el az alábbi esetek!
Nemrég sávos táblával verekedett össze két járművezető, most puszta kézzel esett egymásnak két sofőr az egyik magyar gyorsforgalmi úton. Videón mutatjuk az esetet!
Megdöbbentő képsorokat tett közzé az MKIF az M1-es autópályáról. A felvétel első felében egy elkerülhető ráfutásos baleset látható, az események ezután vettek furcsa fordulatot: egy Škoda félreállt, majd a kisgyermek a leállósávban végezte el a dolgát.
Befejezte a spanyolországi üzemben a Polo kisautó gyártását a Volkswagen Csoport. A megüresedett soron elektromos járművek készülnek. A modell viszont nem tűnik el kínálatból, de innentől egy másik kontinensen gyártják.
Nagy hatótávolságú kivitelt kap a Peugeot e-3008 és e-5008, ezzel mindkét modell a saját szegmensében rögtön az élre tör. Előbbi 700 kilométeres emissziómentes hatótávot ígér. Garantált a siker?
Egyszerű sztereotípia, vagy maga a valóság, hogy az e-rollerek veszélyesek? A rendőrség sincs könnyű helyzetben, ugyanis saját meghatározást kellett alkotniuk a kétkerekűekre. A szabályozatlanság viszont tényleg több balesetet eredményez? Íme a válasz!
Az új Duster formaterve alapból jól sikerült, egy német kereskedés viszont nem elégedett meg ennyivel, és egy komoly tuningcsomagot raktak össze a Daciához. Megérte, vagy ez már túlzás?