Elkészült a legutolsó Dodge Demon

3300 példány készült a Demonból, itt a vége

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Határozottan visszafogták magukat a Dodge-nál, csupán 3300 darabot gyártottak le a legerősebb autójukból, most készült el az utolsó, amit elárvereznek.


A Dodge Demon a ma kapható legerősebb utcai amerikai autó, pár év alatt ikonná vált, na persze az alapját adó Hellcat erősen megágyazott neki. A Demon egy valódi fenevad, a feláras kiegészítőkkel akár gyorsulási versenypályán is használható, ám versenyzésre nem alkalmas bukócső hiányában. 840 lóerős csúcsteljesítménye még arra is elég, hogy rajtnál megemelje az autó orrát annyira, hogy pár méteren keresztül a levegőben legyenek az első kerekek. A Demon gyártásának véges volt az ideje, a tavaly bemutatott csúcsmodell összeszerelését pedig most be is fejezték.
Hirdetés

A Dodge 3300 darabban maximalizálta az izomautót, az utolsó példány pedig a napokban gördült le a kanadai gyártósorról. A fotókon látható fekete autó még nincs teljesen kész, innen még egy külön műhelybe szállítják, ahol Demonná faragják, vagyis megkapja a motortuningot, beállítják a kompjúterét, 18 colos alumínium felniket kap, na meg persze a jellegzetes logókat. Emellett át is fényezik, Viper Red külsővel láthatjuk majd legközelebb. A fényezés egyezik majd azzal a Dodge Viperrel, amely utolsóként gördült le a futószalagról, a két autót ugyanis egyszerre árverezik majd el Connecticutban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?