Verstappen Vegas utcáin is legyőzhetetlennek bizonyult

A botrányokkal tarkított hétvége végül vállalható versenyt hozott

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Felszakadó csatornafedelekkel kezdődött, de végül mégiscsak a versenyzésről marad emlékezetes a Las Vegas-i Nagydíj. Az élen ezúttal is Verstappen végzett, a második helyért viszont az utolsó körig komoly verseny volt.

A helyi idő szerint szombaton késő este rendezett futamon Verstappen mögött az első rajtkockából startoló Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője ért célba másodikként, míg a dobogó alsó fokára Verstappen csapattársa, a mexikói Sergio Pérez állhatott fel. A rajtnál Verstappen azonnal megtámadta Leclerc-t, ám mindketten elmérték az első kanyarnál a féktávot, így elhagyták a pályát, de vissza tudtak jönni. Verstappen birtokolta a vezető pozíciót, mögötte Leclerc, majd George Russell (Mercedes) száguldott. Leclerc úgy érezte, hogy Verstappen leszorította őt, ezt rádión jelezte is a csapatának, de azt a választ kapta, hogy a versenybíróság megítélése szerint nem volt szabálytalan a manőver. A negyedik körben Lando Norris (McLaren) megcsúszott és a gumifalba csapódott, ezért a pályára hajtott a biztonsági autó, amely három kör elteltével útjára engedte a mezőnyt. Az újraindítás után Verstappen megőrizte az első helyet, ugyanakkor a versenybírók ekkor közölték, hogy a rajt utáni eset miatt öt másodperces időbüntetést adtak a holland világbajnoknak.
Hirdetés
A kerékcserék sorát a dobogós pozíciókban száguldók közül Russell kezdte meg a harmadik helyről, majd egy körrel később a gumikopással nagyot küzdő Verstappen is friss abroncsokat kapott. Leclerc így átvette a vezetést, igaz, közvetlen a boxba hajtás előtt már a pályán megelőzte Verstappent, aki a kiálláskor letöltötte az öt másodperces időbüntetését. A Ferrari monacói versenyzője a 21. kör végén hajtott a boxba új gumikért és Verstappen elé tért vissza a pályára. Nem sokkal később a Russellt előzni próbáló Verstappen versenyautója a manőver közben összeért a brit rivális Mercedesével, így sok törmelék került a pályára, emiatt megint bejött a mezőny elé a biztonsági autó. Ebben az időszakban szinte a teljes mezőny a boxba hajtott kerékcserére, majd a száguldás a 29. körben folytatódhatott: Leclerc állt az élen, mögötte Pérez és Oscar Piastri (McLaren) következett. Verstappen ekkor ötödik volt, Russell pedig öt másodperces időbüntetést kapott a Verstappennel történt ütközés miatt. A 32. körben Pérez megelőzte Leclerc-t, aki három körrel később visszavette a vezető pozíciót, miközben Verstappen feljött harmadiknak. Kisvártatva a holland világbajnok lehagyta Pérezt és hamarosan Leclerc mellett is elment, így újra az élen állt. A hajrában a Ferrari monacói versenyzője egy elrontott féktáv miatt elveszítette a második helyet Pérezzel szemben, de az utolsó kör utolsó kanyarjában egy nagyszerű manőverrel visszavette a pozíciót. A világbajnoki szezon jövő vasárnap, Abu-Dzabiban zárul. (forrás: MTI)

A Las Vegas-i Nagydíj végeredménye:
Versenyző Pont
1. Verstappen 25
2. Leclerc 19
3. Pérez 15
4. Ocon 12
5. Stroll 10
6. Sainz 8
7. Hamilton 6
8. Russell 4
9. Alonso 2
10. Piastri 2
Hirdetés
A bajnokság állása a Las Vegas-i hétvége után:
Versenyzők Pontszám Csapatok Pontszám
1. (világbajnok) Verstappen 549 1. (világbajnok) Red Bull 822
2. Pérez 273 2. Mercedes 392
3. Hamilton 232 3. Ferrari 388
4. Sainz 200 4. McLaren 284
5. Alonso 200 5. Aston Martin 273
6. Norris 195 6. Alpine 120
7. Leclerc 188 7. Williams 28
8. Russell 160 8. Alpha Tauri 21
9. Piastri 89 9. Alfa Romeo 16
10. Stroll 73 10. Haas 12
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?