Verstappen ismét nyert, Norris a dobogón a Brit Nagydíjon

A Ferrari botrányos versenyt futott, remekelt a McLaren, a Red Bull ismét egy autóval harcolt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bejött a McLaren fejlesztési csomagja, mindkét autóval közel jártak a dobogóhoz, ám végül csak Norris állhatott fel a pódiumra. A Ferrarik épp, hogy csak elcsíptek pontokat, Hamilton pedig a Haasnak hála futott be harmadikként.

A szokásos Red Bull dominanciával indult a Formula-1 brit hétvégéje, viszont a számos fejlesztésnek hála, mögöttük alaposan felfordult a mezőny. Pénteken Max Verstappen mindkét gyakorlást megnyerte, ám a második edzésen már nem csapattársa, hanem a Williams versenyző, Alex Albon végzett a tabellán mögötte, többek között a 800. nagydíját ünneplő csapat legnagyobb meglepetésére. A brit-thai versenyző még szombat délelőtt is lázban tartotta a közönséget, és sokan már egy esetleges Williams rajtelsőséget emlegettek a jó teljesítményt látva, hiszen Albon a második lett Charles Leclerc mögött a harmadik szabadedzésen.
Hirdetés
Az időmérő aztán a vártnál is nagyobb meglepetéseket hozott, persze kár lenne elvitatni, hogy a szigetország szeszélyes időjárása is nagy szerepet játszott ebben. A kvalifikáció előtt a pályát alaposan eláztatta az eső, a száradófélben lévő aszfalt pedig elsőkörben több versenyzőt is megtréfált, többek között Lewis Hamiltont. A Q1-ben még a piros zászló is előkerült Kevin Magnussen miatt, aki alatt megállt a Haas a boxbejárat előtt, így biztossá vált, hogy a dán búcsúzik az első szakaszban. A takarítás után már csak három perc állt a versenyzők rendelkezésére, hogy javítsanak az idejükön. A száradó pályára már mindenki száraz pályás gumikkal száguldott ki, lehetetlen volt megjósolni, végül melyik öt versenyző búcsúzik. Hatalmas meglepetésre végül a megálló Haas mellett Sergio Pérez hullott ki az idén legjobb autónak számító Red Bullal, a két Alpha Taurival és az Alfa Romeós Zhoúval együtt. A Q2-ben váratlan kihívói akadtak az egyetlen talpon maradt Red Bullnak. A különleges króm festéssel versenyző McLarenek a második szakasz végére a második és harmdaik helyre ugrottak elő, de a szabadedzéseken jól menő Alex Albon is ott volt a legjobb négyben. A végjátékra fordulva az utolsó körökben Norris meg is tudta előzni egy rövid időre az időmérőt végig uraló Verstappent, de az utolsó utáni pillanatban végül mégis a holland szerezte meg a rajtelsőséget. A címvédő ráadásul mindezt annak ellenére tette meg, hogy a Q1-ben kellemetlen hibát vétett. Kikanyarodva a garázsból, a holland elszámolta magát és nekivezette az autóját a boxfalnak, ezt a mutatványt pedig az első szárnya bánta.
Hirdetés
A lényegen viszont ez sem változtatott, a hollandé lett a pole. Mellé az újra jó formában versenyző Lando Norris sorakozhatott fel, míg a második sorba először Formula-1-es karrierje során Oscar Piastri sorakozhatott fel. Csupán mellőle rajtolhatott a jobban végző Ferrari Leclerc-rel a volánja mögött, csapattársa csak az ötödik lett. Russell ismét megverte Hamiltont, így a fiatalabb brit indulhatott a hatodik helyről, elmaradt a csoda a Williamsszel, csak a nyolcadik lett Albon, az első tizet pedig Alonso zárta Gasly-val az oldalán. Csupán a rajtig örülhetett Verstappen az első helynek, Norris sokkal jobban kapta el a startot, és már az első kanyarban az élre állt. Piastri sem ijedt meg a kínálkozó lehetőségtől és az ausztrál is megtámadta a címvédőt, de Verstappen a másik McLarent már nem engedte el maga mellett. Az első futamgyőzelmét hajszoló Norris ügyesen védte a pozícióját, de a Red Bull tempófölénye ellen nem volt ellenszere, az ötödik körben a DRS-sel kikerülte Verstappen. Az első körökben a negyedik helyért is öldöklő küzdelem alakult ki a két Ferrari és Russell között Leclerc vezetésével. Pérez is megkezdte a felzárkózását, de a hetedik körre csak a 13. helyre tudta felhozni a Red Bullt. Ráadásul az egyik Haasszal össze is ért a mexikói, Hülkenbergnek emiatt idő előtt meg kellett látogatni a boxutcát. A 10. körre kanyarodva Verstappen némi meglepetésre nem tudott meglépni a McLarenek elől, Norris még mindig másodpercen belül körözött a Red Bull mögött, szorosan mögötte Piastrival, akinek csapatutasításba adták, ne támadja rangidős márkatársát. Öt fordulóval később már kijött a papírforma, a holland három másodperc körüli előnyt autózott ki az üldözőkhöz képest, Russell viszont még ekkor is szorosan tapadt Lerclerc Ferrarijára a negyedik helyért zajló csatában, míg Sainz időközben lemaradt mögöttük.
Hirdetés
A verseny féltávjához érve Verstappen előnye hat másodpercre duzzadt, a McLarenek pedig magabiztosan őrizték a dobogós helyeiket. Leclerc időközben meglátogatta boxutcát, de Russell sem tudta közelebb egerészni magát Piastrihoz. Kivételesen a Ferrari jól taktikázott, a 29. körben kiálló Russell csak a tizenhatos Ferrari mögé jött vissza, de nem tartott sokáig az öröm, a brit hamar átlépte a vörös autót a pályán, hála a frissebb és eggyel lágyabb keverékű abroncsoknak. Magnussen a szombati nap után, vasárnap is idő előtt kényszerült távozni az autóból, miután a vasárnapi futamon is megállt alatta a Haas a 33. körben. A pályán virtuális biztonsági autó lépett életbe, ezért szinte mindenki egy emberként zúdúlt ki a boxutcába, többek között az élen álló Verstappen is. Időközben a fizikai bizonsági autót is a pályára küldték a mentés idejére, ezzel a holland bukta a közel tíz másodperces előnyét Norrisszal szemben. A legtöbbet Hamilton nyert az SC-fázissal, a korábban kiálló Pistrit is sikerült átlépnie, így már a hétszeres világbajnok állt a harmadik helyen az újraindítás előtt. A mezőnyt a 38. körben engedték el újra, a friss lágyakon érkező Hamilton pedig azonnal megtámadta a második helyen haladó Norrist, de a fiatalabb brit parádésan védte ki a támadásokat. Hamilton bárhogy próbálkozott, nem tudta átlépni a McLarenest és végül leszakadt Norristól. A mezőny hátsóbb traktusában a hetedik helyért alakult ki nagy csata: Pérez, Albon, Sainz és Leclerc is pariban voltak, végül a domináns autóval Pérez mondhatni hozta a kötelezőt. A lágyakon futó Albon a kemény gumikat kopatató Sainz-ot is megelőzte, a stratégiával pórul járt spanyolon még márkatársa is átlépett. Mögöttük, a tizenegyedik helyért Stroll és Gasly csatázott, amlelyből utóbbi jött ki rosszabbul, ugyanis a francia autóján kitört a bal hátsó kerék és kénytlen volt feladni a futamot a másik Alpine is. Verstappen senkitől sem zavartatva nyert, mögötte a hétvége hősének megválasztott Lando Norris futott be, a dobogó alsó fokára pedig a biztonsági autóból profitáló Lewis Hamilton állhatott fel. Oscar Piastri némi csalódásra csak a negyedik lett, de még így is jól sikerült az ausztrál futama, hiszen a végéig maga mögött tudta tartani az elméletileg gyorsabb gumikon közeledő Russellt. Pérez csupán a hatodik helyig tudott felzárkózni, mögötte a szokatlanul gyenge hétvégét futó Fernando ALonso ért célba. A különleges festéssel versenyző Williams újra pontokat szerzett Albonnal, akit a nyolcadik helyen intett le a kockás zászló, az utolsó két pontszerző helyen szégyenszemre a két Ferrari végzett, Leclerc-Sainz sorrendben. Folytatás két hét múlva Magyarországon, a Hungaroringen!
Hirdetés
Az Brit Nagydíj végeredménye:
Versenyző Pont
1. Verstappen 26
2. Norris 18
3. Hamilton 15
4. Piastri 12
5. Russell 10
6. Pérez 8
7. Alonso 6
8. Albon 4
9. Leclerc 2
10. Sainz 1

Hirdetés

A bajnokság állása tizenegy hétvége után:
Versenyzők Pontszám Csapatok Pontszám
1. Verstappen 255 1. Red Bull 411
2. Pérez 156 2. Mercedes 203
3. Alonso 137 3. Aston Martin 181
4. Hamilton 121 4. Ferrari 157
5. Sainz 83 5. McLaren 59
6. Russell 82 6. Alpine 47
7. Leclerc 74 7. Williams 11
8. Stroll 44 8. Haas 11
9. Norris 42 9. Alfa Romeo 9
10. Ocon 31 10. Alpha Tauri 2
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?