Gyűjtőknek szánt limitált szériával búcsúzik a Chevrolet Camaro

Az aktuális generáció immár kilenc éve készül, közvetlen utód egyelőre nem érkezik

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Dörzsölheti a tenyerét a Ford, a Mustang két nagy konkurense, a Dodge Challenger és a Chevrolet Camaro is nyugdíjba vonul, utóbbi látványos kiadással búcsúzik.

Elengedi legendás izomautóját a Chevrolet, a Mustang konkurensének számító Camaro immár 56 éve készül. Az első generáció 1967-ben, a Ford izomautója után három évvel jelent meg, a most futó, talán utolsó nemzedék a hatodik a sorban, a gyártó szerint a név még a jövőben visszatér a palettára, de azt nem tudni, hogy milyen formában. A Collector’s Edition modelleket egyedi fekete fényezéssel látják el, ami a Panther Black névre hallgat. Ez egy kedves utalás az első generációra, a hatvanas években Panther (párduc) név alatt futott a Camaro fejlesztése. A fekete festés az összes modellhez elérhető, de a vérbeli gyűjtőknek a ZL1 kiadásra fájhat a foguk. A csúcsváltozatból készült gyűjtői darabot mindössze 350 példányban készíti a Chevrolet, a legerősebb motorhoz látványos kiegészítők járnak. Az eleve agresszív megjelenésre az első splitter még rátesz egy lapáttal, a fekete felnik 20 colosak, hátulra légterelőt szerelnek, a féknyergeket pirosra festik. A sorszámozott modellekhez még karóra is jár, ami az autóéval egyező számot viseli.
Hirdetés
Műszaki téren nincs változás, a limitált kiadás is a sima ZL1 blokkját használja. A 6,2 literes kompresszoros V8-as 660 lóerőt és 851 Nm nyomatékot produkál, nem jelenthet neki nagy gondot az 1,8 tonnás autó mozgatása. A csúcsváltozat limitált kiadása átszámítva 31 millió forintba kerül, aminek árából három alapváltozat is kijönne, a 2024-es modellévű kupé indulóára 11, a kabiróé 13 millió forint.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?