Sportosabban is látható már az új BMW X5

BMW X5 M Sport: ez még nem az az M

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sportos köntösben kéne majd az új BMW X5? Íme az első képek a vadított luxustankról. A motor még nem M-es, de a kulcs már igen.


A nagyközönség először a szeptemberi Frankfurti Autószalonon láthatja majd az új, harmadik generációs X5 szabadidő-autót, amelyről az első hivatalos fotó- és adatzuhatag után az M Sport verzió (valamint az M50d izomdízel) látványterve is kiszivárgott.
Hirdetés
Ez még nem Az M kivitel, csupán a köntös M-es. Eltérés a (hátul diffúzoros) lökhárítókban és a spoilerezésben figyelhető meg, illetve a 19-20 colos könnyűfém kerekek is egyediek.
Az utastérben bőrbe és alcantarába bújtatott sportülések vannak, M-es a kormány, M-es a küszöb, M-es a lábtámasz, M-es a váltó, M-es még a kulcs is. Ahogy a futómű szintén az hátsó légrugózással és dinamikus lengéscsillapítás-szabályzással. Rövidesen nyilván az „igazi” X5 M-ről is lehull majd a lepel, annak 4,4 literes, biturbó V8-as motorja várhatóan gyilkos 560 lóerős lesz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?