Gázos hibrid a Skoda új fegyvere

Első hibridjét mutatta be a Skoda, a Vision X meg is valósulhat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Skoda megmuttatta, milyen újításon dolgoznak, egy kicsit feldobnák a hibrid szférát, hogy még tisztább üzemű legyen az ő első hibridjük. A Vision X fölgáz üzemű motort kapott.


Megnyílt az idei Genfi Autószalon, a márkák pedig sorra mutatják be eddig csak fotón, vagy rajzon meglibbentett újdonságaikat. Az újdonságok listája igencsak hosszú és a Skoda rögtön az elsők között mutatta be a sajátját. Egyelőre csak tanulmányautó, de a Vision X-nek minden esélye megvan arra, hogy hamarosan bemutatkozzon teljes valójában. A Skoda Seat Arona és Volkswagen T-Roc méretű kis SUV-ja vélhetően már az MQB padlólemezre építkezne, ezzel akár hamarabb is érkezhet a moduláris platformra, mint a Fabia következő generációja. A T-Rocnál 55 milliméterrel, az Aronánál pedig 80-nal hosszabb a tengelytávja, így elég esélyes lehetne konszernen belül is.
Hirdetés

Formailag olyan lett, mint nagyobb testvérei, a Karoq és a Kodiaq, ám mégis rengeteg más megoldást mutat. Az éles vonalak és a családi hűtőrács azért itt is megvan, ám utóbbi már a frissített Fabián megismert újabb darab. Bár még csak tanulmány, vonalai egészen hihetőek és már most úgy mutat, mint ami holnap rendszámot kap, azért ez még kicsit odébb van, és ez épp a beltéren látható igazán. Az élénk külső megjelenés mellé passzol a kis SUV kalandos utastere. Két kijelző figyel a műszerfalon, a formák pedig egészen vadak, de a rengeteg szín az, ami igazán feldobja, a műszerfal szövet berakásáért pedig mi is esedezünk, hogy megjelenjen majd a kész autóban.
A fiataloknak szól leginkább, erre igencsak konkrét jelző a két dedikált longboard a csomagtérben, valamint a kijelölt dróntartó. Négy különálló ülése nem épp praktikus, ellenben kényelmes utazást biztosít mindenkinek és a Karoq óta tudjuk, hogy ezt átalakíthatóan meg tudja valósítani a Skoda. Nem csak kívülről nagyon zöld, hanem a lemezek alatt is, a Vision X ugyanis a Skoda legelső hibridje, akkor is, ah még csak tanulmány. Az 1,5 literes benzin és CNG, tehát földgáz üzemű belsőégésű turbómotort egy villanymotorral egészítették ki méghozzá a hátsó tengelyen. Fizikai összkerékhajtás nincs, ellenben így is képes egyszerre dolgozni a két motor. Ezzel a megoldással a Skoda szerint 89 g/km-re csökkent a károsanyag kibocsátása a rendszernek, ami egyelőre még nem létezik, de jó esély van rá, hogy így fog bemutatkozni, a konszernnél ugyanis egész sok a földgáz üzemű modell már most is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.03.06. at 12:54
    Permalink

    Ez nagyon ütős lett! Harmónikusabb dizájn, mint a két nagytestvér. Hozzák ki a sima benzines kivitelt jó áron, úgy mint az Aronát, hogy tudjuk minnél többen megvenni!

    • 2018.03.06. at 15:12
      Permalink

      Benzinnel indít, 30 fok hőmérsékletnél átvált CNG-re, hogy ne fagyjon be a reduktor.

      Nincs itt semmi bonyolítás, elől van egy belső égésű motor kettős üzemmel, hátul a villany, mint egy átlagos hibridben.

Vélemény, hozzászólás?