Jól látod! Kigyulladt egy Tesla Model X a víz alatt

Hihetetlen, de igaz: a vízben lubickolva borult lángba egy Tesla Model X

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Emlékezetesre sikerült a jetskizés annak a Tesla tulajnak, aki elsüllyesztette autóját, majd a szeme láttára égett ki a víz alatt.

Átlagos jetskizésnek indult, szürreális tűzeset lett a vége. Nagyjából így foglalható össze, annak a Model X-nek az esete, amely azután gyulladt ki, hogy elsüllyedt egy amerikai kikötőben. Meg nem erősített információk szerint nem zárható ki a műszaki hiba sem, amely következtében a vízbe került az autó. Elon Musk, a Tesla cégvezére korábban még dicsekedett is azzal, hogy járművei különösen jól bírják a nagyobb állóvizeket is, azonban a mostani eset erre alaposan rácáfol. Miután a Model X elsüllyedt, hirtelen lángok csaptak fel a felszínen maradt részekből, a videón pedig kivehető, hogy a tűzoltók tehetetlenül állnak az autó mellett. Később elmondták, szándékosan nem emelték ki az autót, amíg a tűz el nem aludt. A lángokat vélhetően az akkumulátor sérülése okozhatta, bár az nem tisztázott, hogy a baleset következtében vagy még előtte sérült e meg.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?