Forró a helyzet az autópályákon is

Hőkamerás felvétellel mutatja a Magyar Közút, hogy milyen forró az autópályák aszfaltja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A kánikulában nem ritka az, hogy a tűző napon 50 Celsius fokra hevül az aszfalt, ennek tudatában érdemes közlekedni napjainkban is.

Bár sokak számára sokkolóan hathat az, hogy az autópályákon akár 50 Celsius fokos hőmérsékletűre is hevülhet az aszfalt, ám ez nem csak az autópályákon adódik így. Kánikulai gumitesztjeinken magunk is tapasztaltunk ehhez hasonlót, s ez bizony óvatosságra kell intsen mindenkit. A tűző nap és a sötét felület bizony ezt eredményezi, így aztán mind közlekedni, mind csupán a forró felületen tartózkodni is csak óvatossággal érdemes. Az autópályákon uralkodó hőség szemléltetéséhez nemrég az M7-es autópálya elválasztósávjában zajló kaszálási munkákról készítettünk hőkamerás felvételeket a Magyar Közút. Ezen jól látszik, hogy mennyivel forróbb az aszfalt, mint az út menti környezet. Érdekes látni, hogy az elválasztósávban lévő növényzetnél 32 fok körüli a hőmérséklet, míg az autópálya lehajtó ágán, ahol kisebb a forgalom és az autók menetszele is kevésbé „hűti” a burkolatot, ott már közel 49 fokot mértek. Az aszfaltozási munkáknál jóval 100 fok feletti hőmérséklet a jellemző, s az autó féktárcsái és fékbetétjei is ilyen forróvá hevülnek egy autópályás megállásnál. Kánikulában (is) nőhet tehát a fékút, egy friss aszfaltozásnál pedig még a szokásosnál is több időt kellett várni, hogy megfelelő hőmérsékletre hűljön vissza a burkolat.
Hirdetés
Az elmúlt napokban egyébként a Magyar Közút is valamennyi munkaterületére és munkahelyére kiterjedően hőségriasztást rendelt el. Közleményük szerint a munkavédelmi előírásokat mindig szem előtt tartva, megfelelően gondoskodnak az utakon dolgozó – útüzemeltető és útellenőr – szakembereikről a hőség idején. Biztosítják számukra a megfelelő hőmérsékletű ivóvizet, a megfelelő öltözéket, védőkészítményeket stb. Mindenki számára ajánlott, hogy ne lehetőség szerint ne dél környékén legyen a napon, így az úton folyó munkákat a lehetőségekhez képest a Magyar Közút is így próbálja ütemezni, persze szem előtt tartva azt is, hogy közben a szükséges beavatkozásokat is maradéktalanul elláthassák. De nemcsak magukra, az úton lévőkre is gondolnak, így ha szükséges és lehetséges, akkor a jelentősebb torlódások idején, ha huzamosabb ideig áll a forgalom, akkor vízosztásra is felkészültek a mérnökségek.
Hirdetés
A közlekedőket pedig arra kérik, hogy a következő napokban is fokozott óvatossággal vezessenek, hiszen a hőség orvosmeteorológiai szempontból is megviseli a járművezetőket, emiatt érezhetően sok a közúti baleset is. Érdemes mindenhova időben, időráhagyással, hideg ivóvíz társaságában indulni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?