A spanifer mindent elbír? Akár egy kamiont is, de nem ajánlott!

Horrorkaravánok sora után itt egy horrorvontatmány - a magyar valóságból

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár nem tervezte a Magyar Közút sem, mégis szemléltetővideóval mutatják: hogyan ne vontassunk kamiont.

Számos érdekességet láthattunk már mi magunk is, pláne sokat láthattak már a Magyar Közút diszpécserei, a napokban azonban még őket is megdöbbentő példával találkoztak. Egyik diszpécserük nemrég az M7-es autópálya fővároshoz közeli szakaszán, a 26-os kilométerszelvény térségében vette észre az egyik forgalomfigyelő kamerájukon, hogy gyanúsan, a megszokottnál jóval szorosabban és szinte együtt közlekedik egymás mögött két kamion. Rájuk közelített, és ekkor látta meg, hogy az egyik kamion egy egyszerű spaniferrel vontatja a másikat.
Hirdetés
Végül a kamionok a közeli pihenőhelyre kihajtottak ugyan, így balesetet nem okoztak. A közútkezelő ugyanakkor fontosnak tartja megjegyezni, hogy a KRESZ előírásai szerint 3,5 tonna feletti össztömegű járművet csak - a húzó- és a nyomóerők felvételére egyaránt alkalmas - merev vontatórúddal szabad vontatni. A balesetveszélyes szituációk elkerülése érdekében azt kérik a hasonló helyzetbe kerülő sofőröktől, hogy kérjenek inkább profi segítséget, hívjanak kamionmentőt, akkor is, ha csak kisebb távon szükséges a vontatás.
Hirdetés
@magyarkozut Ilyen horrorvontatást még tuti nem láttál! Rúd helyett egy egyszerű spaniferrel oldották meg a kollégák nemrég a vontatást az M7-esen. Hasonló esetekben inkább hívjunk profi segítséget, kamionmentőt. #magyarkozut #nekedbe #nekedbee #nekedbeszeretnemlatni #pusztuljonfyba #pusztuljonaforyouba #foryou #fy #4u #4you #fyp #4yp #dontdoit #necsinald #kresz ♬ eredeti hang - magyarkozut
Forrás: Magyar Közút
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?