Ne lepődj meg, ha a NAV-tól kapsz értesítést a napokban!

Íme minden infó az idei gépjárműadóról és a határidőkről, egyenesen a NAV-tól!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hamarosan küldi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a gépjárműadó értesítéseket, határozatokat. Az első részletet 2023. március 15-ig, a másodikat szeptember 15-ig kell befizetni.

Csak azok kapnak határozatot, akiknek változott a gépjárműadójuk a tavalyihoz képest - hívta fel az adóhivatal az MTI-nek küldött közleményében a közlekedők figyelmét. Akiknek változatlan az adó összege, azokat értesítésben emlékeztetik a fizetésre. Nem kapnak viszont sem határozatot, sem pedig értesítést azok, akiket egész évre adómentesség illet meg, és ez a NAV nyilvántartásából megállapítható. Ilyenek például az egyházi jogi személyek, a GJADO-adatlapot benyújtó civil szervezetek, továbbá nem kapnak levelet azok sem, akiknek mindegyik gépjárműve adómentes - írják a közleményben.

A gépjárműadó első részletét március 15-ig, a második részletét szeptember 15-ig kell befizetni.

A határidőkre érdemes odafigyelni, mert az adó késedelmes fizetésekor már késedelmi pótlék növelheti az összeget. A fizetési határidőt nem befolyásolja, ha az adózó esetleg nem veszi át az emlékeztető értesítést. A gépjárműadó befizetése a NAV-Mobil Gépjárműadó-menüpontjában, vagy a NAV ügyintéző felületén, az Ügyfélportálon (ÜPO) pillanatok alatt teljesíthető, de a korábbi évekhez hasonlóan a 10032000-01079160 számú, NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlára is befizethető az összeg banki utalással. Az átutaláskor az adószámot vagy az adóazonosító jelet fel kell tüntetni a közlemény rovat elején, ha ez elmarad, akkor a NAV nem, vagy csak késedelmesen tudja a befiz etett összeget a befizetőhöz kapcsolni - emelték ki. A pénzforgalmi számla nyitására kötelezettek kizárólag átutalással rendezhetik a befizetést. Akik nem kötelezettek pénzforgalmi számla nyitására, azok banki átutalás és a mobilappos megoldás mellett, a papíron küldött irathoz mellékelt csekken, vagy az elektronikus fizetéseket és elszámolásokat biztosító alrendszeren (EFER-en) keresztül is befizethetik adójukat.

Csekk nem megy ki automatikusan senkinek, az csak telefonon igényelhető a NAV Infóvonalán, vagy online a NAV honlapján.

A határozatokat és értesítéseket a NAV elektronikusan küldi mindenkinek, aki rendelkezik elektronikus elérhetőséggel, akik nem, azok postán kapják meg a papírokat - tájékoztatott az adóhivatal. Forrás: MTI
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?