Ezért ne hagyd az autóban a kulcsát éjszakára!

Jogsi nélküli fiatalok vitték el a nyitva felejtett autót egy körre

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A legtöbbeknek egyértelmű, hogy miért nem érdemes benne hagyni a kulcsot az autóban éjszakára. Ha ugyanis bárki elviheti az autót, akkor jó eséllyel lesz is, aki él a lehetőséggel: Keszthelyen a napokban négy fiatal indult útnak egy így elkötött Suzukival

Az egész egy nagykanizsai igazoltatás során derült ki, október 10-én, hajnali 1 óra 15 perckor. A rendőrök rutinellenőrzésre állították félre a szürke Suzuki Swiftet, amelyben négy keszthelyi fiatal utazott. A 17 éves sofőrről rögtön kiderült, hogy nem rendelkezik vezetői engedéllyel, ráadásul az alkoholszonda is pozitív értéket mutatott. Már ezzel a sztorival is akadnak problémák bőven, ám legalább ennyire érdekes az autó története is. Ahhoz ugyanis semmi közük sem volt a keszthelyi fiataloknak.
Hirdetés
Az öreg Suzukit Keszthelyen találták egy ház udvarán, az autó nem volt bezárva, a kulcs pedig benne pihent. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy bárki el is viheti az autót jogi következmények nélkül, ám az ittas fiatalokat így nem volt, ami megállítsa. Szerencsére baleset okozása nélkül sikerült eljutniuk Nagykanizsára, ami legalább 50 kilométernyi autózást jelent, ám ennek ellenére nem érdemes követni a példájukat: a nyomozók a 17 éves sofőrt jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, és engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt szabálysértési őrizetbe vették.

Ennél talán még fontosabb tanulság: még az udvarodon se hagyd benne a kulcsot az autóban, mert könnyen úgy járhatsz, mint a történetben szereplő Suzuki tulajdonosa.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?