Robotokkal teszteli az autók tűrőképességét a Ford

Keményen dolgoznak a Ford robotjai

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

2018-ban nyitotta Európa szerte egyedülálló gyárát a Ford, melyet a cég berkein belül csak "Időjárás Gyárként" emlegetnek. A közel 70 millió euróból épült gyárban szinte minden extrém időjárási körülményt képesek szimulálni.

A 2018-ban nyílt létesítmény, már létrejöttekor is egyedülálló volt egész Európában, mostanra azonban a gyártó továbbfejlesztette komplexumát, így a tesztelés sokkal gyorsabbá, és hatékonyabbá vált a robotok segítségével.
Hirdetés
A futballpályányi területen elhelyezkedő gyárban 3 szélcsatorna található, és akár 10 autót is tesztelhetnek a mérnökök egyidőben. A létesítményt az extrém körülmények szimulálására hegyezték ki a Ford szakemberei - akár 250 km/h szél is reprodukálható-, így a koronavírus-világjárvány idején életben lévő korlátozások ellenére is lehetőség nyílt a szaharai hőségben, vagy a szibériai hidegben tesztelni az autók strapabírását. A különleges tesztek elvégzéséhez korábban egy egész orvosi stábra szükség volt, hiszen biztosítani kellett a tesztsofőrök testi épségét. A nemrég munkába állt robotok ezzel szemben semmilyen különleges bánásmódot nem igényelnek. Bármilyen „magasságban”, -40°C-tól egészen +80°C-ig terjed a gépek működési tartománya. További előny az emberi teszteléssel szemben, hogy a robotok többször, egymás után tudják végrehajtani ugyanazon gyakorlatokat hibátlanul, mely szintén a gyors munkát segíti elő.
Hirdetés
“Két új tesztsofőrünk fantasztikusan kiegészíti a csapatot, hiszen nyugodt szívvel rájuk bízhatjuk a leggonoszabb, nagy magasságban vagy izzó hőségben végzendő munkákat. Ha egy robot ül a vezetőülésben, akkor egész éjjel mehet a tesztelés, és sosem kell leállnunk azért, mert a vezető szeretne egy szendvicset, vagy mert ki kell mennie a mosdóba.” - összegez Frank Seelig, a Ford Europe szélcsatorna-tesztjeinek vezetője. A márka azonban kiemelte, nem áll le a hagyományos, közúti teszteléssel sem. A legjobb felhasználói élmény elérése érdekében a jövőben is többek között Svédország Arjeplog régiójában és az osztrák Grossglockner hegycsúcson is meghajtják majd autóikat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?