Megy ez 310 km/órát is!

Kubatech tuningos Mercedes C63 AMG

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Gyárilag 250 km/órát tud a Mercedes-Benz C63 AMG, ám a német suhancok nem ritkán keveslik ezt a tempót. Főként a programozóknak köszönhető, hogy 310 km/órára tornázták e modell végsebességét.



Nem lehet tudni, hogy a nemtörődömség csúcsaként, vagy szándékos formaelemként vitték az építkezési törmelékekkel teli ipartelepre fotózni frissen elkészült, alaposan felpaprikázott C63 AMG Mercedesüket a német Kubatech emberei. Mindenesetre ilyen környezetben azonnali rendőri igazoltatás alanya lehetne a négyajtós, melynek teljesítményét a gyári 457 lóerőről a motorvezérlő elektronika módosításával 583 lóerőre tornázták a tunerek, a 6,2 literes V8-as 600 Newtonméteres nyomatéka pedig 690-re nőtt. Kicserélték a komplett kipufogórendszert is - ennek különlegessége, hogy orgánuma távirányítással hangolható.
A kereken 10 ezer euróért (azaz közel 2,7 millió forintért) kínált tuningot 3 nap alatt bármelyik C63 AMG-be beépíti a Kubatech, s ha van rá igény, akkor további 10 600 euróért (2,85 millió forintért) matt fekete 19 colos alulfenikkel is kiegészíti. Ha az ügyfél megkérdezi, hogy mennyit megy az átalakított Merci, a tunerek büszkén válaszolnak: "Megy ez 310 km/órát is!" - ugyanis a szoftvermódosítással a gyárilag 250 km/órás sebességlimitet kiiktatták.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 15:43
    Permalink

    Áááá.. akkor keverem.
    Vectrában ha minden igaz 3.0V6 volt 275 vagy 280 lóval, a 2.8V6 -ot csak Insigniába rakták.
    Viszont unlimited nem tudom vol t -e hivatalosan Vekiből. Mert ha nem akkor az is leszabályozott 250-nél.
    Insigniáról olvastam, talán éppen itt a navigátoron, hogy van limitált széria Unlimited néven, matt fekete különleges festéssel, amit nem tud rendesen bemérni a radaros traffi. Lopakodós az ééleteeem! :))

  • 2017.10.31. at 15:43
    Permalink

    Persze,hogy nem bír vele:-).Én úgy értettem,hogy a Merci le volt szabályozva 250-ig,míg a Veki Opc akár 290-et is megy,a 280lovas.Nekem is nagyon tetszik ez a C osztály,mindegy is lenne,milyen motorral kapnám meg…

  • 2017.10.31. at 15:43
    Permalink

    Úgy tudom, hogy csak az unlimited volt gyorsabb végsebességben, mert kiiktatták ott is a limitet.
    Azért egy ekkora böhöm motorral nem bír a turbós 2,8 V6…

    Viszont a C Merci kimondottan tetszik! olyan szééép G Astra lámpája van… :)))
    Az egy szép elem az Astrán is.

  • 2017.10.31. at 15:43
    Permalink

    A felni ára egy kissé túlzás,ráadásul nekem sokkal jobban tetszik a gyári kereke.A tuningot megértem,hiszen az nem járja,hogy egy OPC Vectra is gyorsabb volt.

Vélemény, hozzászólás?