A Dyson cég egyelÅ‘re nem Ãrja be magát az autózás történelemkönyvébe, mivel a cég négykerekűje az ára miatt nem lett volna piacképes
EgyelÅ‘re nem könyvelheti el sikerként autós projektjét a Dyson. A porzsák nélküli porszÃvók atyja, Sir James Dyson cége mégsem lép be az elektromos autók piacára, amit az igen magas végsÅ‘ árral magyaráznak.
A tervek között már a gyár épülete is szerepelt, ami egyelőre nem épül meg
A tervek szerint egy közel öt méter hosszú, hétszemélyes villanyautóval léptek volna be a négykerekűek világába, ami párját ritkÃtó módon közel ezer kilométert is képes lett volna megtenni egy töltéssel. A Dyson szerint a figyelemreméltó hatótáv a jó légellenállási együtthatónak és az általuk évek óta tökéletesÃtett akkumulátoroknak köszönhetÅ‘. A fejlesztéseknek hála a villanyautójuk télen-nyáron, hűtéssel vagy fűtéssel, tempótól függetlenül képes lett volna teljesÃteni a grandiózus kilométerszámot - állÃtják az angolok. A 2,6 tonnás villanyautóba két darab 200 kW-os motort épÃtettek, amivel 4,8 másodperc alatt érhetÅ‘ el a 100 km/h, a végsebesség pedig 200 km/h.
A 2,6 tonnás villanyautó közel ezer kilométert is elment volna egy töltéssel, legalábbis ezt állÃtja a Dyson
Hiába készült vezethetÅ‘ prototÃpus, amit a tulajdonos már ki is próbált, mégis le kellett állÃtani a fejlesztést. A Dyson nem titkolt módon az Atlanti-óceán túlpartjára helyezte figyelÅ‘ tekintetét, ugyanis a Teslával szerettek volna konkurálni. Az árakkal viszont akadt egy kis gond, a Dyson villanyautójának már az önköltségi ára is átszámÃtva 60 millió forintra rúgott, ami jóval több a legdrágább Tesla (hasznot is tartalmazó) áránál. Az autós projekt most befejezÅ‘dött, az eddig elvégzett munka három évbe és félmilliárd angol fontba került, de Sir James Dyson szerint autós fejlesztések a cég más termékeiben is felhasználhatóak.
Ez a fazon elég kárt okozott már a kamuzásaival, jó lenne ha lehúzná magát a retyón…