Jaguar XJ-t vadít a Startech

Startech Jaguar XJ

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Jaguarra és Land Roverre szakosodott Brabus-leánycég az XJ-hez készített aerodinamikus optikai tuningcsomagot.

A Brabus leányvállalataként Jaguar és Land Rover márkák tuningjára specializálódott Startech komplett optikai tuningcsomagot adott ki a Jaguar XJ-hez.
Az orrész a gyári lökhárítót nagyobb légbeömlő nyílásokkal és LED-es menetfénnyel sportosabbá tevő kiegészítő elemmel gazdagodott, mely az autó megjelenése mellett az első tengelyen keletkező felhajtóerőt is csökkenti. Az autó hátsó részét masszív négyszögletű dupla kipufogókkal és diffúzorral egészítették ki, valamint a küszöbök és a kerékjárati ívek is kiszélesedtek.
Az utastérhez új színkombinációkat kínálnak, fűtéssel egészítették ki a hátsó üléseket is, bőrbe vonták a középkonzolt, és az első lábterek valamint a hátsó utasok is saját hangulatvilágítást kaptak.
Hirdetés

Az autó új multimédia rendszerének középpontja meglepő módon egy iPad, az első ülések háttámláiba pedig Apple Bluetooth billentyűzettel kombinált tabletek kerültek. A módosításoknak nincs felső határa, az opciók között rozsdamentes taposólemezek, bőr szőnyegek és alumínium pedálok is szerepelnek.
A teljes szett ára 8000 font, 2,5-3 millió forint körül alakul.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?