0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Alfa Giuliával őrzik a rendet Romániában

Új járőrautót kaptak a román rendőrök, egy Alfa Romeo Giulia állt szolgálatba

·

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A márka iránti kereslet fellendítése érdekében az egyik romániai Alfa Romeo kereskedés egy vadonatúj Giuliát adott az ország rendőrségének.

%KA%Románia a második ország, ahol Alfa Romeo Giulia rendőrautót állítanak szolgálatba%KA%

Románia a második ország, ahol Alfa Romeo Giulia rendőrautót állítanak szolgálatba

Szolgálatba állt egy Alfa Romeo Giulia rendőrautó Romániában, igaz, egyelőre csak egyetlen darab. A DN1 és az A3-as autópálya járőrei egy Velocét, azaz 2,0 literes turbós benzines, 280 lóerős összkerékhajtású kivitelt kaptak minden szükséges extrával felszerelve. A Daciák mellett hatékonyabb munkát is végezhetnek így, akkor is, ha csak egy évig övék az autó, ugyanis lényegében reklámcélokat is szolgál.

%KA%Az Alfa Romeo helyi képviselete adta a rendőrségnek egy évre, ezzel szeretnének kicsit nagyobb hírverést csinálni a márkának Romániában%KA%

Az Alfa Romeo helyi képviselete adta a rendőrségnek egy évre, ezzel szeretnének kicsit nagyobb hírverést csinálni a márkának Romániában

Az Alfa Romeo romániai forgalmazója, az Auto Italia adta a rendőrségnek, hogy a márka iránti keresletet kicsit fellendítsék. Persze nem csak dísz, az 5,2 másodperc alatt 100-ra gyorsuló vérpezsdítő szedán valódi szolgálatot teljesít. Románia ezzel a második ország, ahol fényhíddal ellátott Giulia fut a rendőrség kötelékében. Természetesen Olaszország volt az első, ott a rendőrség szintén Velocét, a csendőrség viszont 510 lóerős Quadrifogliókat használ.

%KA%280 lóerős összkerekes Velocét kaptak, az 5,2 másodperces 0-100-ra gyorsulásnak a DN1 és A3-as autópályán fogják hasznát venni%KA%

280 lóerős összkerekes Velocét kaptak, az 5,2 másodperces 0-100-ra gyorsulásnak a DN1 és A3-as autópályán fogják hasznát venni

Ez is érdekes lehet:
 

Skoda Karoq 1.5 TSI és 2.0 TDI menetpróba

Borzalmas szóviccből el lehet még sütni párat, de a neve az egyetlen, ami mókás. Digitális műszeregység...

Grafikákon a puritán, a háromajtós, a GT és a pickup Duster

X-Tomi mindig megcsinálja azokat a modelleket, amiknek mindenki örülne, de még nincsenek piacon...

BMW 120i, 2004 - használtteszt

Nem is túl rég játszik szerepet a BMW az ötajtós kompakt kategóriában, de várjunk csak! Az első...

Mini Countryman John Cooper Works teszt

Terepralis gyökerekkel a háta mögött nagyot domborít szegmensében a Countryman JCW, utóbbi betűtrió...

Már teljes gőzzel itt a Zoe, de sok új villanyautót ígér még a Renault

Végre hazánkban is bemutatkozott, hivatalosan is itt a Renault Zoe, amiből már tavaly megérkezett...

300 ezer forintért ad plusz két ajtót a Lada 4x4

Jutányos ajánlat, 300 ezer forintos felárért 50 centivel növelt hosszt és tengelytávot ad az...

Elvette a rekorder, első helyet a Koenigsegg a Bugattitól

Alig pár hétig birtokolhatta a 0-400-0 km/órás rekordot a Bugatti Chiron. A svéd Koenigsegg Agera...

Renault Captur 1.2 TCe 118 EDC Intens teszt

Éllovasként frissítették a Renault Capturt, ami dögösebb és karakteresebb, mint valaha. Turbós...

Volkswagen Caddy Life 1.9 PD TDI DSG, 2007 - használtteszt

DSG ebben? Sokan teszik fel a kérdést a DSG-váltós Volkswagen Caddy kapcsán, pedig készült ilyen...
 
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1hbGZhX3JvbWVv
Hirdetés

A cikk galériája

FB_share
Küldés e-mailben

Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Schibsted Classified Media Hungary Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Schibsted Classified Media Hungary Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Hozzászólások (2 db)

Vipo írta: 8 hónapja
Palladium írta: 8 hónapja

Naa...DN1-en is lehet majd velük találkozni ? Vajon ezek is a kis rendőrörsök előtt fognak ácsingózni a "játék" traffipaxokkal vagy ki is veszik majd a forgalomból az ön- és közveszélyes autósokat az úton mászkálva ? :)


Szerintem elég világosan leírták, hogy egyetlen autóról van szó, ami adományautó és egy évre kapták használatra az autópályarendőrök, feltehetőleg inkább reprezentatív céllal fogják használni, ahogy az ilyeneket általában.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Palladium írta: 8 hónapja

Naa...DN1-en is lehet majd velük találkozni ? Vajon ezek is a kis rendőrörsök előtt fognak ácsingózni a "játék" traffipaxokkal vagy ki is veszik majd a forgalomból az ön- és közveszélyes autósokat az úton mászkálva ? :)

A válaszoláshoz belépés szükséges
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1hbGZhX3JvbWVv
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1hbGZhX3JvbWVv

Friss tesztek

Opel Insignia Sports Tourer Dynamic 2.0 CDTI AWD teszt

Az utolsó igazi Opel? Insignia Sports Tourer Videó

Kombiként kezdeti csúcsdízelével és összkerékhajtással is meggyőző volt az új Insignia, de eláruljuk, van ennél jobb konfiguráció.


Mercedes-Benz GLA 220 d 4Matic 7G-DCT teszt

Feszült pillanatok - Mercedes-Benz GLA teszt

Elismerem, hogy jól néz ki, bár ehhez kell az új kanyon-bézs fényezés. Játszik a menetfény színeivel és a beltéri világítással, tökéletes a színház, aztán felhörren a Sprinter.


Mini Countryman John Cooper Works teszt

Hívj csak hot hatchnek! - Mini Countryman JCW teszt

Terepralis gyökerekkel a háta mögött nagyot domborít szegmensében a Countryman JCW, utóbbi betűtrió pedig garancia a valódi tudásra.

Még több teszt
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1hbGZhX3JvbWVv
Hirdetés

ALFA ROMEO tesztek

Alfa Romeo Giulia 2.2 Diesel 180 LE MT teszt

Se veled, se nélküled, Giulia

Ritkán érdekli egy autó ennyire az autós világot, mint a Giulia. Mindenki szeretni, imádni akarja, mert Alfából van. Magunkra kell erőltetnünk, mert egy Alfát szeretni kell, akkor jó.


Szűz, mégis dögös: Alfa Romeo Giulietta teszt

Alfa Romeo Giulietta 1.4 TB Distinctive teszt

Századik születésnapja tiszteletére felélesztette a legendás típusnevet az Alfa Romeo. Giulietta még szűz volt ezen az első randevún.


Alfa Romeo GT teszt

Michelangelo öröksége

Nem egy friss modell, ám remekbe szabott formatervével az utakon még mindig különlegességnek számít az Alfa Romeo megigéző szépségű GT kupéja.


Alfa Romeo 159 teszt

Nemzetközi turizmus

A 159-es kombi 2006 tavasza óta gazdagítja az utcaképet. Apró módosítások kapcsán most újra a tesztflottában. 1,9-es dízellel és 19-es kerekekkel.


Alfa Romeo Mito 1.4 Turbo 155

AMitol döglik a légy...

Az Alfa Romeo a legjobb úton a túlélés felé, még néhány, a Mitóhoz hasonló remek ízléssel eltalált modell, és a Cuore Sportivo végleg lekapcsolható a pacemakerről.


Még több ALFA ROMEO teszt

Címlapon


Friss cikkek

Alig futott, patika Lancer Evo III, 8,3 millióért

Eladó a Mitsubishi dicső múltjának egy fontosabb szelete

23 órája – Sztori

Hong Kongban bukkant fel egy érintetlen Lancer Evolution III, kevés kilométerrel az órában, gyönyörű sárga fényezéssel, borsos árcédulával.


Skoda Karoq 1.5 TSI és 2.0 TDI menetpróba

Erre mondod majd, hogy ilyet aKaroq!

Tegnap – Újdonság

Borzalmas szóviccből el lehet még sütni párat, de a neve az egyetlen, ami mókás. Digitális műszeregység? Átalakítható hátsó üléssor? Prémium hangszigetelés? Több, mint Simply Clever.


Alig futott, ultraritka Alpina B7S Turbo Coupé eladó

Mindössze 30 darab készült ebből az Alpinából, most egy eladó

3 napja – Sztori

326 lóerőt tudott 1982-ben és mindössze 30 darabos széria volt ez az Alpina B7S Turbo. Most egy olyan eladó, amiből csak kettő készült.


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

ALFA ROMEO GIULIA 2.2 D Super (Automata)

ALFA ROMEO GIULIA 2.2...

Ár: 11.550.000 Ft

Évjárat: 2016 / 7

Kivitel: Sedan

Üzemanyag: Dízel

ALFA ROMEO GIULIA 180LE NAVI TÉLI CSOMAG ÁFÁ-S

ALFA ROMEO GIULIA 180L...

Ár: 8.700.000 Ft

Évjárat: 2016 / 11

Kivitel: Sedan

Üzemanyag: Dízel

ALFA ROMEO GIULIA 2.2 D Super

ALFA ROMEO GIULIA 2.2...

Ár: 11.669.990 Ft

Évjárat: 2017 / 2

Kivitel: Sedan

Üzemanyag: Dízel

Még több autó

Kövess minket a Facebookon is!