Somogy vármegyében is büntettek a drónok!

Újabb vármegyében figyeltek a rendőrök civil autókból és a levegőből is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ezek a szabálytalankodók sem látták jönni a rendőrt: videón a rendőrdrón újabb fogásai.

Február 10-én Siófok és vonzáskörzetének forgalmát ellenőrizték a rendőrök hét civil autó, öt felmatricázott járőr és egy drón segítségével. A rendőrök finn módszerrel is szondáztattak. Az elsőként - meglepő módon - Finnországban alkalmazott intézkedés lényege, hogy a megfelelően előkészített, kijelölt leállítási helyen az összes arra közlekedő járművezetőt egy gyors alkoholszondás vizsgálatnak vetik alá. Amennyiben a jármű vezetője nem ittas, úgy azonnal tovább haladhat, míg pozitív eredmény esetén az érintetteket félreállítják, velük szemben eljárás indul. Az akció ideje alatt a járőrök 507 gépjárművezetőt ellenőriztek, amelynek során egyetlenegy sofőrnél sem merült fel az ittasság gyanúja.
Hirdetés
Sikeresebb volt viszont a drón és a civil autók serege: a rendőröknek így összesen 75 eseteben kellett intézkedniük, legtöbbször biztonsági öv használatának elmulasztása, a vezetés közben kézben tartott mobiltelefon, a sebességtúllépés, illetve a kanyarodási szabályok megsértése miatt. Volt, aki járdán, bicikliúton és járdaszigeten is áthajtott, de olyan is akadt, aki záróvonalon előzött vagy a piroson hajtott át. Az ellenőrzésről videó is készült, amit alább tekinthettek meg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

    • 2023.02.16. at 20:56
      Permalink

      Ne kérdezz butaságot..

      Sajnos vannak olyanok közöttünk, akik bár elmúltak 18 évesek, mégis egy tizenéves gyermek szintjén vannak agyilag… például a tizenéves használt bmw sofőrök, csak hogy egy gyors példát mondjak. Az ilyenek nem csak a forgalom többi résztvevőjére nincsenek tekintettel, hanem a saját testi épségükre sem… mivel egyszerűek, mint a faék.

      Hát ezért kellenek a büntik, lehetőleg minél nagyobb, hátha ennek hatására az agyhalottak is megvilágosodnak.

Vélemény, hozzászólás?