10 évesen is gyorsabb, mint a hasmenés

Maserati Spyder a SportVerdában

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Újonnan brutális, stílusos és nagyon elérhetetlen egy Maserati. 10 évesen még mindig lehet brutális, stílusos és már kevésbé elérhetetlen, persze még mindig nem tömegek számára elérhető.


Misztikus, már-már a Ferrarihoz hasonlóan csodaautóként él az emberek tudatában a Maserati, hiszen valóban hozzá hasonló is. Sokáig csak konkurense volt, 1997 óta már 50 százalékban tulajdonosa is - a Ferrari a Maseratinak, a maradék 50 százalék pedig a Fiaté. A Maserati autóinak ára is nagyjából félúton van a tömegmodell Fiatoké és az unikumnak számító Ferrariké között. Áruk tartásában sem olyan jók a Maseratik, mint a Ferrarik, ám még 10 éves korig nézelődve sem találni 10 millió forintnál jelentősen olcsóbb példányt. A nevéből eredően négyajtós Quattroporte limuzinnál drágább a Coupé és a Spyder. Noha utóbbiak műszaki alapjai azonosak, a nyitható tetejű Spyder 22 centiméterrel szerényebb hosszúságú, s tengelytávja is szerényebb 12 centiméterrel. Jelentősebb merevítése miatt azonban tömege 150 kilogrammal nagyobb. Menetteljesítményein mindez alig érződik, ha nem 4,9 másodperc alatt, de a Spyder is 5,0 másodperc alatt 100 km/órára ér, végsebessége pedig a Coupé 285 km/órás értékét erősen közelítő 283 km/óra.
Hirdetés

Mindezt a SportVerda videója szerint használtan, 10 évesen is tudja, sőt, a műsorvezető, Dr. Tordai István szerint a 4,2 literes, hosszában beépített, 390 lóerős, 450 Newtonméter nyomatékú V8-assal - természetesen - a hátsó kerekeinél hajtott Spyder gyorsabb, mint a hasmenés. A videó itt látható, a SportVerda aktuális adása pedig a SportTV csatornáin egész hónapban, e hétvégén például szombaton 14:30-kor és vasárnap 10:15-kor a Sport2, majd már a jövő héten hétfőn 19:30-kor a SportM, csütörtökön pedig 23:00-kor a Sport1 adásában. .
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?